Index Vakbarát Hírportál

Peking önmagát ünnepli, Hongkong forrong

2014. október 1., szerda 13:19

A népköztársaság alapításának évfordulós ünnepségét beárnyékolja a hongkongi demokráciapárti demonstrációsorozat, amit Peking látványosan próbál bagatellizálni.

A párt erős és céltudatos

Ezt üzeni Hszi Csin-ping a világnak, és  nem kevésbé a Hongkongban tüntetőknek. Vasárnap este nagyszabású koncerttel ünnepelték az állam születésnapját, majd kedden fényűző fogadást tartottak a párttagoknak. Országszerte ezerszámra tartottak rendezvényeket, és rengeteg intézmény készült a nagy napra valamilyen különlegességgel. Köztük a kínai Nemzeti Múzeum is, ami az elmúlt 65 évet jeleníti meg a szocialista művészeti alkotások kiállításában.

65 éve ugyanaz a műsor

 Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt pártfőtitkára 1949. október 1-jén kiáltotta ki a Kínai Népköztársaságot a nacionalistákkal vívott többéves polgárháború befejeztével. Azóta minden október 1-jén – a szocialista rendszerekből ismert – katonai parádéval emlékeznek meg a szeretett vezérről és az országot kormányzó pártról. A fergeteges, több ezer felvonulót, köztük a katonaság minden területét képviselő egységeit bemutató menetet a televízió közvetíti. Élőben az esemény csak tisztes távolságból, a kordonokon kívülről tekinthető meg

A rendezvénysorozatnak szimbolikus jelentése van, ugyanis részt vett rajta majdnem az összes leköszönt vagy nyugdíjazott vezető, köztük Hu Csin-tao és pár éve hazánkba látogató Ven Csia-pao is, illetve a még élő központi bizottsági tagok. Hszi az ünnepség alkalmából tartott  beszédében többször is nyomatékosította, hogy a párton belül egységesnek kell maradni. Ezzel egyszerre utalt a hónapok óta tartó antikorrupciós hadjáratra, amibe már több kínai felső vezető is belebukott, valamint a hongkongi tüntetésekre is. 

Az elnök felhívta a figyelmet a párt zavartalan működésének szükségességére, hangsúlyozva, hogy bármit,

ami megzavarja a párt működését és tisztaságát, mint egy tumort, ami a párt testére nőtt, el kell távolítani.

Az elnök továbbá az ország 65 év alatt elért sikereiről beszélt. Kína szegénységből való felemelkedését, a fejlődő országok támogatását, valamint a világbéke és a gazdasági fejlődés példaszerű fenntartását emelte ki, és büszkén mesélt a demokráciát felváltó kínai típusú szocializmusról, és annak sikeres intézményesítéséről az állam és a nép javára.  

Nem egész Kína ünnepel  

Hongkong immár a negyedik napja tüntet az utcákon. A Foglald el a központot! sikeresen megbénította a közlekedést, és a hongkongi részvények zuhanását is előidézte. A tüntetések vezetői október 1-jéig adtak időt a kínai központi kormányzatnak, hogy reagáljanak a követeléseikre, valamint arra, hogy Leung Csun-jing hongkongi főminiszter lemondjon. Ellenkező esetben változtatnak a tüntetések módszerein, viszont egyelőre erről még nem árultak el semmit.

Peking mindenesetre reagált a tüntetésekre, csak nem egyenesen. Hszi elnök szavaiból kiderül, hogy a pártnak „sosem szabad meginognia a hitében, és sosem szabad az emberektől elkülöníteni magunkat”. Elsősorban nem szabad a pártnak az emberek fölé helyezni magát, de ugyanúgy nem engedheti meg magának azt sem, hogy az emberek kicsússzanak az irányítása alól. 

Ma is felkelt a nap

Leung csun-jing hongkongi főminiszter egyelőre nem mondott le, és valószínűsíthetően nem is fog. Hongkongban is felhúzták a népköztársaság zászlaját, és a hongkongi vezetés pezsgővel köszöntötte a 65. éves kommunista Kínát, míg a tüntető tömeg kívülről fújolt. Leung nem kommentálta a már másfél hetet tartó tüntetéseket, de a demokratikus választási rendszer elérése érdekében az államszervek „békés, törvényes, racionális és pragmatikus” együttműködésének kulcsszerepét hangsúlyozta.

Beszédében elismerte, hogy

az általános választójog sokkal jobb megoldás, mint a jelenleg elfogadott választási rendszer,

és arról tájékoztatott, hogy az Országos Népi Gyűlés már dolgozik az általános választójog 2017 utáni bevezetésén. Annak viszont még nagyobb jelentőséget tulajdonít, hogy Hongkongot a szárazföldi Kínához erős szálak fűzik, és a gazdasági fejlődés érdekében Hongkongnak az „egy ország, két rendszer” értelmében kell Kína részeként működnie. A „kínai álom”, ami az ország gazdagságát és felemelkedését jelenti, csak a két rendszer együttműködésével válhat valóra. Ennek az egyik feltétele a kínai típusú szocializmus hongkongi fejlesztése, és ezzel egyidejűleg a nemzeti kormányzati rendszer modernizációja, mondta Leung főminiszter.

A hongkongi tüntetők világszerte egyre több támogatóra találnak, már az Egyesült Államok is felszólította a kínai vezetést, hogy tartsák tiszteletben a nép akaratát, és garantálják az általános választójogot. Zsao Hsziao-ming, a központi kormány hongkongi összekötő hivatalának igazgatója annyival kommentálta a mai nap eseményeit, hogy

ma is felkelt a nap.

Más szóval szerint Pekinget nem hatják meg a tüntetők követelései, és nem fog változtatásokat eszközölni. Vagyis úgy látják, minden halad a tervek szerint, a másfél milliárdos népességű Kínát nem pár tízezer ember követelése fogja kizökkenteni az egyensúlyából.

Rovatok