Index Vakbarát Hírportál

Egy nap alatt három európai országban bukkant fel ebolagyanús eset

2014. október 16., csütörtök 18:44 | aznap frissítve

Egy napon belül három európai országban bukkant fel ebolagyanús betegség. Dánia és Spanyolország után Franciaországban, Párizsban szállítottak kórházba egy 38 éves ápolónőt, aki korábban egy ebolás beteget kezelt.

A Focus Online beszámolója szerint a nővér 38 fokos „gyanús lázzal” került a Saint-Mandé-i Bégin nevű katonai kórházba. A német portál a francia Le Parisien információi alapján azt írja: az ápolónő korábban rendszeresen érintkezett egy fiatal nővel, aki az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet munkatársaként Libériában kapta el a kórt.

A segélyszervezet munkatársát szeptember 19-én szállították vissza Franciaországba, ahol sikeres volt a kezelése.

A francia ápolónőt a lapértesülés szerint speciális járművel szállították a katonai kórházba. A katonai személyzetnek szánt lakókomplexumot állítólag részlegesen le is zárták. A Le Parisien a BFM TV-re hivatkozva azt írja, az első teszt negatív lett, vagyis nem ebolával fertőzött az ápolónő, de ezt egy második tesztnek is meg kell majd erősítenie.

Amerikában bezártak egy iskolát

Október 20-ig bezárják az ohiói Akronban egy iskolát, mert egy ott tanuló diák egyik szülője kapcsolatba került Amber Vinsonnal, a Dallasban ápolt ebolás beteggel. Vinson október 10–13. között tartózkodott szülővárosában, majd dallasi visszatérése után került karanténba. Az érintett szülő és a gyerek is önként vállalta a 21 napos karantént, bár a diák nem került közvetlen kapcsolatba Vinsonnal. Az iskola épületét a következő napokban alaposan fertőtlenítik, mielőtt folytatnák a tanítást.

Az európai ebolahelyzet csütörtökön hirtelen ijesztővé vált. Már napközben megjelent a hír, hogy a madridi reptéren egy Nigériából érkezett férfinál, míg Dániában szintén az Orvosok Határok Nélkül szervezet egy Nyugat-Afrikából hazatérő munkatársánál merült fel az ebola gyanúja.

Kora este aztán Spanyolországból újabb aggasztó hírek érkeztek: további három lázas beteget szállítottak ebolagyanúval kórházba Madridban, egyet pedig Tenerifén. Az MTI beszámolója szerint a madridi III. Károly klinikán kezelt betegek közül ketten Nyugat-Afrikából érkeztek, míg a harmadik lázas beteg kapcsolatba került korábban azzal a spanyol ápolónővel, aki megfertőződött, miközben ellátott egy ebolás beteget.

Később kiderült, hogy a háromból az egyik az a Lagosból Párizson keresztül Madridba érkező utas, akiről már napközben szó volt, és aki az Air France járatán lázra és a hidegrázásra panaszkodott. Miután a francia gép leszállt a madridi repülőtéren, a hatóságok félreállították. A lázas beteget elkülönítették a többi utastól, és védőöltözetet viselő orvoscsoport vizsgálta meg a fedélzeten.

Kaliforniában részlegesen lezártak egy egyetemet

Karantén alá vonták a kaliforniai Chula Vistában található, 19 ezer tanulóval rendelkező Southwestern College egyik épületét, miután az egyik hallgató, aki pár nappal korábban együtt utazott a Dallasban ebolával kezelt nővérrel, rosszul lett és hányt az egyik órán. A diákot kórházba szállították, de később az egyetem szóvivője azt közölte: kizárt, hogy ebolával lenne dolguk.

Az El Mundo című napilap információi szerint lázzal jelentkezett a kórházban egy spanyol pap is, aki a napokban érkezett haza Libériából, ahol kapcsolatba került ebolás betegekkel. Egy harmadik ebolagyanús esetet is kezelnek a klinikán, az illetőnek szintén láza van. Ő korábban kapcsolatba került az ebolás spanyol ápolónővel, s így a hatóságok eleve a fertőzésveszély miatt megfigyeltek csoportjába sorolták.

A Le Figaro francia lap szerint Tenerifén is elkülönítettek egy férfit, aki múlt szerdán érkezett Sierra Leonéból, és 37,6 fok alatti lázzal jelentkezett az orvosoknál. A Nuestra Senora de la Candelaria kórházban különítették el, a mintáit pedig megküldték Madridba.

A 44 éves Teresa Romerót hetek óta kezelik, orvosai szerint jobban van, állapota stabil. A kórházban további 15 embert tartanak karanténban, köztük az ápolónő férjét is, mert közeli kapcsolatban állnak az asszonnyal, így nem lehetett kizárni náluk a fertőzést, írja az MTI.

A csütörtöki ebolagyanús esetekről szóló hírekkel egy időben az EU-országok egészségügyi miniszterei megállapodtak abban, hogy haladéktalanul felülvizsgálják azokat a szűrési módszereket, amelyeket az ebola által sújtott fekete-afrikai országokból távozó utasok esetében alkalmaznak. A vírus terjedésének szentelt rendkívüli brüsszeli tanácskozás után Tonio Borg egészségügyi EU-biztos közölte az újságírókkal: az eddig folytatott szűrési gyakorlat felülvizsgálata azt célozza, hogy ahol szükséges, hatékonyabbá tegyék a módszereket – közölte az MTI.

USA: már a keleti parton is van ebolagyanús eset

Csütörtök délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a connecticuti New Havenben egy, a Yale egyetemen felbukkant ebolagyanús eset miatt. A Yale-New Haven kórház orvosai péntekre várják a tesztek eredményeit, annyit viszont elmondtak, hogy a beteg az egyetem egyik Libériából visszatért kutatója, akit többi társával együtt nem helyeztek megfigyelés alá, amikor hazaérkeztek az Egyesült Államokba.

Magyarországon egyelőre nincs pánik. Az erőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkársága épp csütörtökön adott ki közleményt, amely szerint ezen a tanácskozáson az EU-tagállamok

képviselői és az Európai Bizottság egyetértettek abban, hogy a járvány Európára nézve kis kockázatot jelent, de az érintett nyugat-afrikai országokban a nemzetközi közösség gyors cselekvésére van szükség a fertőzés megállítására (...) A tagállamok nagy többsége egyetértett abban is, hogy a fertőzéssel érintett országokból induló utasok reptéri egészségügyi szűrése elegendő biztonsági intézkedés (...) Magyarország kockázati szintje alacsony

Rovatok