Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun bombaformában vam

2014. október 19., vasárnap 13:22

A 40 nap után a nyilvánosság előtt újra megjelenő Kim Dzsongun észak-koreai vezető a phenjani hivatalos sajtó vasárnapi jelentése szerint megtekintett egy légierő-gyakorlatot, valamint bankettet adott két közelmúltbeli ázsiai sportesemény észak-koreai aranyérmeseinek és edzőiknek, írja az MTI.

Az észak-koreai média fényképeket is közölt az eseményekről - ezeken Kim sétabottal látható, mint korábban -, viszont szokás szerint nem közölték a lapok, hogy ezek hol és mikor történtek. A banketten részt vett Kim Dzsongun felesége, Li Szol Dzsu is.

A 31 éves Kim szeptember 3-án mutatkozott utoljára nyilvánosan, és tartós távolléte találgatásokat indított el egészségi állapotáról, sőt egyes híresztelések a hatalmon maradását is megkérdőjelezték. A héten újra megjelent, és a vasárnap közölt két esemény már a harmadik és negyedik nyilvános szereplése volt. A kínai állami lapok csütörtökön azt írták, hogy Kim Dzsongun hatalma szilárd, amit a negyvennapi "távolléte" alatti rend és visszatérte is alátámaszt.

Rovatok