Index Vakbarát Hírportál

Porosenko blokáddal fenyegeti a szeparatistákat

2014. november 4., kedd 20:06

Petro Porosenko ukrán elnök korábban blokáddal fenyegette meg az oroszbarát szeparatistákat, majd a BBC információi szerint öt kulcsfontosságú városban – Mariupolban, Bergyanszkban, Harkivban és a Luhanszki régió északi részén – is katonai erősítést rendelt el. Az államfő szavai szerint Ukrajna kénytelen bizonyos szinten blokád alá vonni a szeparatista fegyveresek által megszállt területeket, hogy ne engedje továbberjedni ezt a "rákos daganatot", írja az MTI.

Szerinte a vasárnapi választások után jelentősen megnövekedtek a Donyeck és Luhanszk megyében élők normális életkörülményeit fenyegető tényezők:

A térségben káosz uralkodik, rablások, fosztogatások zajlanak, mélyre zuhant az ott élő emberek életszínvonala, akik az alapvető védelmet sem kapják meg a bűnözőkkel szemben

– mondta a politikus.

Az Európai Unió új külügyi főképviselője, Federica Mogherini brüsszeli beszéde szerint a választások törvénytelenek voltak, és komoly veszélybe sodorhatják az érintett felek közti párbeszédet. A NATO szintén veszélyesnek és riasztónak nevezte a helyzetet: Jens Stoltenberg főtitkár szerint az orosz csapatok ismét közelebb vonultak az ukrán határhoz, Moszkva pedig továbbra is támogatja a kelet-ukrajnai felkelőket, képzéssel és felszereléssel egyaránt.

Angela Merkel német kancellár úgy látja, Oroszország nem tesz elég erőfeszítést az ukrajnai válság enyhítéséért:

Oroszország nem járul hozzá a rendezéshez olyan módon, ahogyan azt szeretnénk, különösen ami Luhanszkot és Donyecket illeti

– fogalmazott.

Az ukrán elnök ezalatt arra is felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna saját költségén látja el a szakadár területeket elektromos árammal és fűtéssel, holott a törvények szerint már rég le kellett volna állítania az ellátást.

Mindent megteszünk azért, hogy a hétköznapi emberek ne szenvedjenek

– hangsúlyozta, és kijelentette: országa továbbra is a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezésének híve marad.

Rovatok