Index Vakbarát Hírportál

Megsebesülhetett az Iszlám Állam túszokat kivégző terroristája

2014. november 16., vasárnap 09:38

Brit lapértesülés szerint az Iszlám Állam túszainak vélhetően brit hóhéra, a szigetország sajtója által Jihadi Johnként emlegetett férfi is a szélsőséges szunnita szervezet azon magas rangú tagjai között lehetett, akik megsebesültek egy múlt heti amerikai légicsapásban, írja az MTI.

A Mail on Sunday című tömeglap úgy tudja, Jihadi John is részt vett az Iszlám Állam vezetőinek a szíriai-iraki határ közelében tartott november 8-i tanácskozásán. Korábbi hírek szerint Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorista szevezet vezetője szintén megsebesült, talán meg is halt az összejövetel helyszínét ért légicsapásban.

A Jihadi Johnról szóló hírekkel kapcsolatban a brit külügyminisztérium szóvivője elmondta, tudnak róluk, de nem tudják megerősíteni. A Mail on Sunday egy meg nem nevezett nővérre hivatkozva arról írt, hogy Jihadi Johnt, Bagdadit és az Iszlám Állam más sebesült tagjait kórházba, majd a szíriai Rakkába vitték. A lap szerint nem tudni, milyen súlyosak a sérüléseik.

Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban négy - két amerikai és két brit - túsz lefejezéséről tett közzé nagy port felkavaró videofelvételeket, amelyeken egy brit akcentussal beszélő álarcos hóhér látható és hallható.

Rovatok