Index Vakbarát Hírportál

Mégsem sérült meg Tutanhamon maszkja?

2015. január 23., péntek 19:26

A kairói Egyiptomi Múzeum igazgatója pénteken cáfolta a híreket: mégsem tettek kárt Tutanhamon gyermekfáraó kék és arany színű halotti maszkjában. Az intézményt vezető Mahmúd al-Halvagi az egyiptomi Al-Ahramnak adott interjújában jelentette ki, hogy a maszk ép és sértetlen – írja az MTI.

Az igazgató elmondta, tavaly október óta vezeti a múzeumot, és azóta semmi sem történt a világhírű ereklyével, még  szakálla is eredeti állapotában van azóta, hogy a halotti maszkot 1922-ban megtalálták.

Ha bármiféle rés lenne a szakáll és az arc között, a múzeum régészei észrevették és kijavították volna

– tette hozzá.

Azóta Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter is alaptalannak nevezte a sajtóban megjelent híreszteléseket.

A világsajtó – köztük az Index is – csütörtökön az Egyiptomi Múzeum restaurátoraira hivatkozva számolt be arról, hogy valakik szétbarmolták a fáraó halotti maszkját, de akkor még sem a régészeti minisztérium, sem a múzeum vezetése nem nyilatkozott az ügyben.

Rovatok