Index Vakbarát Hírportál

Iszlám Állam: A nő létének értelme az anyaság

2015. február 5., csütörtök 19:19

Dzsihadista nőknek szóló kiáltvány bukkant fel Nagy-Britanniában, amely többek között azt tartalmazza, hogy a lányokat már 9 éves korukban férjhez lehet adni, írja az MTI.

Az útmutatónak szánt iromány nagy valószínűséggel az Iszlám Állam kizárólag nőkből álló osztagának tulajdonítható – ismertette csütörtökön a Reuters brit hírügynökség egy terrorizmus ellenes agytröszt, a Quilliam Foundation elemzését. A kiáltvány januárban bukkant fel először Nagy-Britanniában arabul, és az alapítvány fordította angolra.

Az írás tárgyszerűen ismerteti a lányok, nők, feleségek kötelmeit, életútját az iszlám vallás szigorú értelmezése alapján. Kitér arra, hogy 15 évesen véget ér a lányok iskolai oktatása, hogy hét- és kilencéves koruk között hittant kell tanulniuk - természetesen csakis a Korán alapján. A 10-12 év közöttiek iszlám jogot hallgathatnak, nevezetesen a saría törvényeit a házasságról, válásról. Gyakorlati foglalkozásként kötni tanulnak és főzni.

A kiáltvány hangsúlyozottan szól arról, hogy minden nő létezése értelmének kell, hogy tekintse az anyaságot. Az asszonyok legfőbb tevékenységét egyértelműen háztartásvezetői és anyai szerepkörre korlátozza. Egy feleség csak akkor mehet el otthonról, ha hittant tanulni indul, ha ő maga orvos vagy tanár, vagy ha azt a parancsot kapta, hogy menjen harcolni a szent háborúba, a dzsihádba.

Ha kilép otthonról, egész testét tetőtől talpig ruhának kell fednie, arcát fátyolnak kell takarnia. Messzire el kell kerülnie a divatos ruhákat árusító butikokat, a szépségszalonokat, mert azok az ördög művei - áll a kiáltványban, amely határozottan értésre adja, hogy a kalandok és izgalmak világa a férfiak birodalma.

A Reuters megjegyzi, hogy a kiáltvánnyal ellentétben az Iszlám Állam toborzói előszeretettel ecsetelik a kalandos élet izgalmait verbuváláskor.

Szabad nem muszlim nőket és gyerekeket foglyul ejteni? Szabad közösülni velük, akár még a serdületlen lányokkal is? El szabad adni vagy ajándékozni őket? Az Iszlám Állam Moszulban osztogatott, rabszolgákról szóló szájbarágójáról itt írtunk bővebben: Ha nem szűz, meg kell tisztítani a méhét.

Rovatok