Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó tiltakozott a kereszténymészárlás ellen

2015. február 16., hétfő 13:58

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészéhez fordult Szijjártó Péter, miután az Iszlám Állam (IS) Líbiában lefejezett 21 egyiptomi keresztényt.

A külgazdasági és külügyminiszter azt kértde Fatou Bensoudától, hogy haladéktalanul kezdje meg a vasárnapi tragédia kivizsgálását – írta az MTI.

„A semmivel nem igazolható, barbár cselekedet nemcsak ellentmond minden vallás tanításainak, hanem összeegyeztethetetlen az emberi civilizáció legalapvetőbb értékeivel is” – fogalmazott a közlemény.

Az IS január elsején közölte, hogy foglyul ejtette a 21 egyiptomi építőipari munkást, akiknek vasárnapi kivégzéséről egy ötperces videót jelentetett meg.

A „kereszt népének” küldött véres üzenet nyomán az egyiptomi kormán hétnapos gyászt rendelt el. A merénylet után Egyiptom bevetette légierejét az IS líbiai bázisai ellen.

Rovatok