Index Vakbarát Hírportál

Nyemcov-gyilkosság: öt gyanúsított őrizetben, egyikőjük vallomást tett

2015. március 9., hétfő 00:01

A bíróság elrendelte öt észak-kaukázusi férfi letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közreműködtek Borisz Nyemcov megölésében, írja az MTI. Egyikük a nyomozati anyag szerint vallomást tett. Hárman tagadják, hogy közük lenne a gyilkossághoz.

A bíróság döntése szerint Zaúr Dadajev volt csecsen katonát és a vele együtt gyilkossággal, valamint bűnszervezetben elkövetett törvénytelen fegyvertartással megvádolt unokatestvérét, Anzor Gubasevet április 27-ig tarthatják vizsgálati fogságban. A további három észak-kaukázusi gyanúsított őrizetét május 7-ig, illetve május 8-ig rendelte el a moszkvai Baszmannij kerületi bíróság. 

Kadirov szerint nagyszerű embereket vádolnak

„Biztosan nem tett egy lépést sem Oroszországgal szemben” – mondta Zaúr Dadajevről a csecsen elnök. Ramzan Kadirov maga tüntette ki a férfit, az orosz hadseregben tett szolgálataiért. Dadajev azonban elhagyta a hadsereget, ennek okai – a csecsen elnöki nyilatkozat szerint – Kadirov előtt ismeretlenek. „Bízom az alapos vizsgálatban és abban, hogy kiderül, bűnös-e Dadajev, és ha igen, akkor kiderül az is, milyen okból követte el tettét” – mondta a 37 éves elnök, megjegyezve, hogy Dadajev igazi muzulmán volt, akit felháborított a Charlie Hebdo karikatúráinak publikálása és az azok melletti nemzetközi és helyenként oroszországi kiállás. (A karikaturisták elleni merényletre Kadirov nem tért ki.)

Kadirov szerind Dadajevhez hasonló bátor harcos volt Beszlan Savanov is, akit Groznijban, Csecsenföld fővárosában akartak elfogni, ám a kezében azonban felrobbant egy gránát és belehalt a sérüléseibe.

Állítólag elismerte

A nyomozati anyag szerint Dadajev vallomást tett, a férfi azonban a bíró előtt nem ismerte el bűnösségét.

Bahajev és Eszkerhanov, valamint Sagit Gubasev is tagadta, hogy köze lenne a Nyemcov-gyilkossághoz. Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság képviselője ugyanakkor a bíróságon kijelentette, hogy a hatóság bizonyítékokkal rendelkezik, miszerint a gyanúsítottaknak része volt a politikus megölésében. 

Anzor Gubasevet és Zaúr Dadajevet az Oroszországi Föderációhoz tartozó Ingusföldön fogták el. Bahajevet és Eszkerhanovot vasárnap reggel tartóztatták fel Moszkva környékén és szállították őket a bíróságra. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a belügyi egységek szombaton

Az Interfaxnak egy név nélkül nyilatkozó forrása azt mondta, biztos benne, hogy a gyilkosság megrendelői külföldön vannak. Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus viszont kételkedik ebben. Szerinte Oroszországban kell keresni azokat, akik Nyemcov megölését megrendelték.

A LifeNews orosz kereskedelmi hírtelevízió értesülése szerint a Nyemcov-gyilkosság gyanúsítottjainak nyomára a bűncselekmény helyszíne környékén folytatott telefonbeszélgetések elemzése vezette a nyomozókat. 

A jelenlegi rendszer bírálói közé tartozó Nyemcovot, az RPR-Parnasz (Orosz Köztársaság Párt - Népszabadság párt), valamint az orosz Szolidaritás mozgalom társelnökét február 28-án este gyilkolta meg Moszkvában egy ismeretlen tettes több lövéssel. A bűncselekmény elkövetésének helyszínén jelen volt Anna Duricka, Nyemcov ukrán barátnője is, de állítása szerint ő nem látta a politikus gyilkosát.

Rovatok