Index Vakbarát Hírportál

Nem áll jól Fruzsina ügye a svédeknél

2015. március 10., kedd 12:21 | aznap frissítve

Látszik, hogy a svéd bevándorlási hivatal gyors és Wilhelm Fruzsinának nem kedvező megoldásra törekszik, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Szijjártó még a múlt héten jelentette be, hogy megpróbál közbejárni a svéd külügyminiszternél az értelmi sérült, árva magyar lány ügyében, aki szeretne a nagynénjével maradni Malmőben, de Svédország ki akarja utasítani.

Szijjártó azóta telefonon és személyesen is beszélt a svéd külügyminiszterrel, Margot Wallströmmel. Méltányosságot kért tőle, de ő azt mondta, hogy a fennálló svéd jogszabályok alapján külügyminiszterként ezt a folyamatot nem tudja befolyásolni.

Pénzt is adna a magyar kormány

Szijjártó pénteken közölte, hogy Magyarország készen áll a tárgyalásra akár finanszírozási, akár technikai vagy jogi jellegű kérdésben. Megkérdeztük, hogy ez az azt jelenti-e, hogy adott esetben a magyar állam akár pénzügyi segítséget is nyújtana Wilhelm Fruzsina svédországi megélhetéséhez, hogy ne Svédországot terhelje a tartózkodás engedélyezésének anyagi vonzata, tehát hogy ne ez legyen a maradásának az akadálya. A külügyminisztérium sajtóosztálya az Indexnek azt válaszolta:

A Magyar Kormány természetesen hajlandó tárgyalni arról, hogy azt az összeget, amit itthon Wilhelm Fruzsina gondozására fordítana, hogyan lehet becsatornázni a svédországi ellátásba.

Közben azonban a svédországi magyar nagykövetségről rossz hírek érkeztek Ruff Ágneshez, Fruzsina nagynénjéhez. Ugyanezekről a fejleményekről beszélt a keddi sajtótájékoztatóján Szijjártó is. Ezek a Fruzsina maradására talán lehetőséget adó utolsó jogi szalmaszállal kapcsolatosak.

Még a múlt héten derült ki, hogy a kiutasítási végzés átadása jogi akadályba ütközik, emiatt el is halasztották végül. A végzést azért nem lehetett átadni, mert nem közölhetnek ilyen döntést egy olyan lánnyal, aki értelmi fogyatékossága miatt gyakorlatilag gyereknek számít, amíg nincs gondnoka. Fruzsinának pedig egyelőre nincs hivatalos gondnoka.

Baljós a svéd hivatal sietsége

Annak a hivatalos kimondását, hogy a kiutasítás akadályba ütközik, egy - általában viszonylag gyors, néhány hétig tartó - eljárásnak kell megelőznie. Ilyen eljárás kétféleképpen indulhat: vagy az érintett kezdeményezi, vagy a migrációs hivatal magától megindítja, ha új információk jutnak a tudomására.

Fruzsina esetében az utóbbi történt, derült most ki. A migrációs hivatal indított eljárást, mégpedig egészségügyi okokra való hivatkozással, aminél ha döntés születik, nem lehet megtámadni, nincs helye bírósági felülvizsgálatnak. A nagykövetség munkatársa beszélt a migrációs hivatal illetékesével, Fredrik Bengtssonnal, aki elmondta neki, hogy a kiutasítás akadályának megállapítására irányuló eljárások során

nagyon kicsi eséllyel lehet tartózkodási engedélyhez jutni, ezeket az ügyeket a migrációs hivatal túlnyomóan a kérelmező számára kedvezőtlen módon dönti el.

Az eljárásban már se Fruzsinát, se a nagynénjét nem hallgatják meg, kizárólag a rendelkezésre álló dokumentumok alapján döntenek. Bengtsson arról is tájékoztatta a nagykövetség munkatársát, hogy a migrációs hivatal kezdeményezte a malmői gyámhatóságnál, hogy nevezzenek ki gondnokot Fruzsina részére.

A nagykövetség munkatársa mindebből azt a következtetést vonta le, amit Szijjártó is megfogalmazott kedden:  a migrációs hivatal arra törekszik, hogy Fruzsina ügyét minél gyorsabban és számára kedvezőtlen módon zárja le.

Fruzsina számára most próbálnak Svédországban hozzáférhető, ingyenes jogi segítséget felkutatni, de a legutóbbi kérvényt a nagynéni maga írta meg, mert egyelőre nem talált olyan ügyvédet, aki ilyen rövid alatt vállalná ezt a bonyolult ügyet.

Rovatok