Index Vakbarát Hírportál

Nagy robajt hallottunk, aztán hirtelen csend lett

2015. március 24., kedd 15:07 | aznap frissítve

A kedd délelőtt lezuhant Germanwings-járat balesetének szemtanúi hangos robajról és a gép repülési magasságáról beszéltek.

Az al-Dzsazírának egy közeli kemping üzemeltetője beszélt a történekről. „Nagy robajt hallottunk, aztán hirtelen csend lett. Először azt hittem, hogy vadászgépektől származik a zaj, mert ezen a környéken szoktak gyakorlatozni. A gép innen két kilométere zuhant le, egy magas hegyen” – mondta Pierre Polizzi.

A baleset becsült helyszínéhez a legközelebbi város Digne, a település egyik szállodájában dolgozó szemtanú azt mondta a BBC Radio 5-nak, hogy a gép nagyon alacsonyan haladt a baleset előtt..

„Három másodpercig láttam egy nagyon alacsonyan szálló gépet, és rögtön megértettem, hogy le fog zuhanni" – mondta Sébastien Prads-ban a 20minutes.fr-nek.

A francia La Provence-nak egy hegyi túrákat vezető férfi azt mondta, ugyan nem látták a gépet, de hallották, hogy nagyon alacsonyan repül, meg is lepte őket, mert a környéken egyik társaság gépei sem szoktak ilyen magasságban átrepülni.

A BBC-nek nyilatkozott egy David Cabanes nevű férfi is, aki a kedden lezuhant járattal utazott volna. „Úgy volt, hogy Düsseldorfba megyek egy tárgyalásra kedden, de végül hétfő délutánra raktuk a találkozót. Ugyanazzal a járattal, ugyanazzal a repülővel utaztam. Előző nap sok gyerek volt, néhány üzletember, de főleg turisták.

A III. osztályban játszó egyik svéd futballcsapat is a düsseldorfi járattal akart hazaindulni Barcelonából, de végül utolsó pillanatban zürichi és müncheni átszállással repültek tovább három géppel, mert sokat kellett volna várniuk a csatlakozó gépre Düsseldorfban.

A Barcelonából a németországi Düsseldorfba tartó járaton százötvenen utaztak, szinte biztos, hogy nincs túlélője a katasztrófának. 

Rovatok