Index Vakbarát Hírportál

Újabb fontos republikánus szállt be az elnökválasztásba

2015. április 13., hétfő 17:20 | aznap frissítve

Egy nappal a demokrata elnökjelöltség besöprésére készülő Hillary Clinton indulásának bejelentése után az AP szerint a republikánusoknál is újabb fontos induló, a floridai szenátor Marco Rubio jelentette be hivatalosan is jelöltségét legnagyobb pénzügyi támogatóinak. Rubio azt mondta, különösen felkészültnek érzi magát, hogy a jövőről beszéljen. A szenátor Miamiban beszédet is mond majd, amin megerősíti indulását.

Rubio csak 2011-ben lett szenátor, előtte házelnök volt a floridai állami képviselőházban. Rubióról úgy tartották, hogy 44 évesen egyszerre tudná megszólítani a fiatalokat és félig kubai származásával a latinókat is. Már a 2012-es elnökválasztás alatt feltűnt, akkor lendületes és érzelmes beszédet mondott a republikánusok tampai jelölőgyűlésén.

Rubio már az elmúlt hetekben is járt a korai előválasztó államokban, és a következő időszakban is arra készül majd, nehogy túl korán szálljanak el elnökválasztási esélyei – saját államában, Floridában csak március 16-án lesz előválasztás, ráadásul várhatóan Jeb Bush volt floridai kormányzó is beszáll a versengésbe hamarosan.

A floridai szenátor indulása azért sem mellékes, mert Bushnak nem elég a neve miatti egyensúlyozás, a Tea Partyból a tamtamot verő Rand Paul, de akár Ted Cruz, vagy akár Marco Rubio miatt sem elképzelhetetlen, hogy annyira jobbra kell tolódnia az előválasztások során, hogy onnan nehezen tud bizonyos kérdésekben visszalavírozni középre. Jeb Bush esélyeiről, egy várható nagy Clinton–Bush-párharcról itt írtunk bővebben>>>

Rovatok