Fontos nyitás kezdődött az Egyesült Államok és Kuba között, ami mind a ciklusa végéhez közeledő Barack Obamának, mind a gazdasági nehézségekkel szembenéző Raúl Castrónak érdeke volt. Politikai foglyokat engedtek el az egyik oldalon, kihúzták Kubát a terrorlistáról a másikon, és a diplomáciai kapcsolatok 54 év után állhatnak helyre. A legfontosabb, a kereskedelmi embargó kérdése azonban lényegi részeiben nem Obama, hanem a republikánus többségű kongresszus kezében van, így féloldalas lehet az enyhülés.
„Ez történelmi találkozó volt" – az iráni atomprogramról szóló keretmegállapodás után kis idő alatt másodszor beszélt erről Barack Obama amerikai elnök, ezúttal a kubai nyitásról szólva, miután másfél évig tartó titkos előkészítés és háttértárgyalások után múlt hétvégén megvolt az első formális egyeztetés is Obama és Raúl Castro kubai elnök között az Amerikai Államok Szervezetének panamai csúcstalálkozóján. Persze kevesen kérdőjelezhetik meg, hogy valóban történelemről van-e szó, amikor egy 54 éve fennálló viszonyt csapott meg a változás szele.
A leginkább szimbolikus panamai csúcstalálkozóról Obama azt mondta, annak ellenére tudtak tárgyalni, hogy teljesen mást gondolnak arról, hogy hogyan kell egy társadalomnak felépülnie. Nem vitatta, hogy a két ország történelmi viszonya nagyon összetett, de szerinte most abban a helyzetben vannak, hogy tovább tudnak lépni. Raúl Castro is arról beszélt, hogy egyes dolgokban egyet fognak érteni, másokban pedig nem.
A héten aztán újabb mérföldkövet jelentett, hogy Obama bejelentette, a külügyminisztérium javaslatát támogatva leveszi Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Még a külügy 2013-as, terrorizmusról készült jelentésében is az szerepelt, hogy Kuba menedéket nyújtott az ETA, valamint a FARC tagjainak, Obama szerint azonban az elmúlt fél évben nem tapasztalták a terrorizmus támogatását.
Josh Earnest, a Fehér Ház sajtószóvivője hozzátette, hogy még mindig vannak nézetkülönbségek a kubai vezetés más lépései miatt, de ezek nem relevánsak a terrorlista szempontjából. A nyitás tehát megkezdődött, de az igazán lényegi kérdés, az embargó eltörlése nem kizárólag Obama kezében van, és még Kubában sem feltétlenül örülne neki mindenki.
A kubai-amerikai viszony megromlása több, mint fél évszázadra nyúlik vissza, egyik legfeszültebb időszakát pedig az 1960-as évek legelején élte meg. Az Egyesült Államok azután függesztette fel a diplomáciai kapcsolatokat Kubával, hogy a Fidel és Raúl Castro vezette forradalom 1959-ben megdöntötte az Egyesült Államok által is támogatott Fulgencio Batista elnök hatalmát.
Az Egyesült Államok kereskedelmi embargót és utazási korlátozást is bevezetett Kubával szemben, amiknek feloldásától az egymást követő elnökök a politikai reformok hiányára és az emberi jogok helyzetére hivatkozva zárkóztak el, viszont rendszeresen érveltek azzal, hogy több milliárd dolláros segélyeket juttattak a szigetországban élők támogatására. A másik oldalon, amikor 1980-ban Castro ideiglenesen feloldotta a korlátozásokat, közel 125 ezer, többségében elítélt kubai menekült át az Egyesült Államokba.
Az Egyesült Államok az 1961-es, disznó-öbölbeli invázióban kísérletet tett Fidel Castro megbuktatására, a kubai vezető ezért egy újabb amerikai kísérlettől tartva kommunista államnak nevezte Kubát, és a Szovjetunió felé fordult. Az amerikai Jupiter-rakéták törökországi telepítése miatt Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár 1962 nyarán már tapogatózott Kubában, ahova szovjet atomrakéták indultak. Ezzel pedig kezdetét vette a hidegháború egyik legveszélyesebb néhány napja.
John F. Kennedy elnök egy héttel a felderítőgépek felvételein észrevett, épülő szovjet rakétaállások felfedezése után, október 22-én jelentette be tévébeszédében, hogy bármilyen Kubából indított rakétát az Egyesült Államok elleni szovjet agresszóként fognak értékelni. Hruscsov négy nappal később írt levelében felajánlotta, hogy kivonják a rakétáikat a szigetországból, amennyiben az Egyesült Államok megígéri, hogy nem indít inváziót Kuba ellen. Végül egy héttel az október 28-i megállapodás után a szovjetek elszállították a rakétákat, de az amerikai tengerzár még hetekig érvényben maradt Kuba körül.
Kuba 1982-ben került fel az amerikai külügyminisztérium terrorizmust támogató országok listájára, mivel az indoklás szerint olyan szervezetek fegyveres forradalmát támogatta, amik a terrorizmustól sem riadnak vissza, mint például a baszk ETA, vagy a kolumbiai FARC. 1993-ban az Egyesült Államok még szigorított is az addig érvényben lévő embargón, 2002-ben pedig John Bolton akkori külügyminiszter-helyettes Kubát is a gonosz tengelyéhez sorolta.
Az ENSZ közgyűlése évtizedeken át szorgalmazta, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a Kuba elleni kereskedelmi embargóját, és a fontosabb országok közül általában csak Izrael állt ki az USA mellett. Az Amerikai Államok Szervezetének mostanit megelőző hat csúcstalálkozója alatt számos latin-amerikai ország bírálta az Egyesült Államokat az embargó miatt, és Washington azt is megakadályozta, hogy a kubai vezetés részt vehessen ezeken. Fidel Castro hatalomra kerülése óta 11 amerikai elnök váltotta egymást, anélkül, hogy lényeges előrelépés történt volna a két ország viszonyában. Így érkeztünk el 2008-hoz, amikor az idős forradalmárt öccse, Raúl váltotta Kuba élén, az Egyesült Államokban pedig Barack Obama került hatalomra.
Obama első ciklusában mutatkoztak arra jelek, hogy az elnök elképzeléseiben szerepel a viszony újraértékelése a nagy hidegháborús ellenség Oroszországgal. Főként Dmitrij Medvegyev elnöksége, és Vlagyimir Putyin miniszterelnöksége alatt láttak erre lehetőséget, a nyitás egyik, a későbbi félresiklást már előrevetítő szimbóluma pedig a Hillary Clinton akkori külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által megnyomott újrakezdés, orosz felirattal túltöltődés gomb lett.
Többek között az ukrajnai események miatt azonban a két ország viszonya új mélypontra zuhant vissza.
Nem volt meglepő, hogy az elnöki örökségéhez az iráni atomtárgyalások mellé további külpolitikai eredményeket vadászó Obama másfelé kezdett keresgélni, és végül az Egyesült Államok déli partjaitól alig 160 km-re meg is találta a szintén hidegháborús ellenség Kubát. Az Economist által közölt felmérések szerint a 65 évnél fiatalabb kubai-amerikaiak többsége támogatja Obama célját a kapcsolatok javítására, de még az embargót is feloldaná. Emellett a kubai nyitás feltehetően javítani az Egyesült Államok megítélésén több latin-amerikai országban.
A másik oldalról az USA és Kuba nem véletlenül kezdett közeledni a volt venezuelai elnök, Hugo Chávez 2013-as halála után. Kubát régebben a Szovjetunió, az elmúlt időszakban viszont a venezuelai olaj támogatta, ezért is hirdeti a havannai reptérhez vezető úton jókora plakát Fidel Castro és Chávez örök barátságát. A volt elnök halálakor a korábbinál sokkal feszültebb lett az országban a belpolitikai helyzet, ráadásul 2014 közepén az olaj világpiaci ára is zuhanni kezdett, ami miatt Kuba is egyre kevesebb olajat kapott a baráti Venezuelától.
Raúl Castro egyébként pont emiatt fordult 2014-ben a régi barátokhoz, Kínához és Oroszországhoz, onnan viszont egyelőre nem sok konkrét ajánlatot kapott, amivel fellendíthetné az ország gazdaságát.
Közben Castro persze nemcsak baráti országoknál kuncsorog segítségért, hiszen 2008-as hivatalos hatalomra kerülése óta gazdasági reformokba kezdett (ezekről bővebben itt írtunk). A reformok bizonyos területeken lehetővé tették, hogy a kubaiak szabadon vállalkozzanak, főleg a turizmus és a vendéglátás területén, illetve az állami óriáscégek gazdálkodására is szigorúbb szabályok vonatkoznak, de ebből egyelőre nem lett eget rendgető gazdasági növekedés. Persze nem ez volt az első piacosítási hullám a szocialista ország forradalom utáni történetében: Kuba munkaerejének egyötöde dolgozik jelenleg farmerként, kisvállalkozóként, vagy szövetkezet tagjaként a privát szektorban.
És egyáltalán nem is biztos, hogy lesz növekedés: a reformok kritikusai szerint ugyanis nem lehet úgy valódi reformot csinálni, ha csak a gazdaság bizonyos szeleteit szabadítják fel az állam bürokratáinak gyámkodása alól. Az étterembe ugyanis hozzávalókat kell szerezni valahonnan, amit Kubában egyelőre még mindig csak állami monopóliumoktól lehet venni, és ugyanilyen helyzetben van a taxis, aki új alkatrészt venne a kocsijához, vagy a hoteltulaj, aki új bútorokat szerezne be. Mindenesetre vannak olyanok is, akik szerint csak arra kell várni, hogy a reformok beérjenek, de az utóbbi hónapok történései alapján a kubai vezetés nem feltétlenül tartozik közéjük.
A háttérben már másfél éve elkezdődött az amerikai-kubai közeledés, a közvetítőországok között pedig Kanada és a Vatikán is ott volt. Fontos első lépésnek látszott, amikor Obama és Raúl Castro egy gyors kézfogást váltott egymással 2013 decemberében Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök temetésén.
Obama enyhített az utazásokra és pénzküldeményekre vonatkozó korlátozásokon, és jelezte, hogy kész változtatni Kuba-politikáján, de Havannától vár pozitív jelekre, például arra, hogy szabadon bocsátják a politikai foglyokat és szavatolják az alapvető emberi jogokat.
Végül éppen egy évvel később, tavaly decemberben ötven politikai fogoly mellett öt év börtön után szabadon engedte Kuba az amerikai Alan Grosst, akit államellenes felforgatás vádjával ítéltek el. Az emberiességi okokból szabadon bocsátott férfi a USAID segélyszervezetnél dolgozott a szigetországban, a kubai vezetés szerint azonban ügynököket toborzott. Az Egyesült Államok a maga részéről szabadon engedett három kubai kémet, habár a felháborodásra válaszul azt állították, hogy nem Grossért cserébe adták ki őket, hanem egy meg nem nevezett amerikai hírszerzési forrásért, akit már 20 éve tartottak fogva Kubában.
Obama elnök bejelentette, hogy új fejezetet akar nyitni a két ország kapcsolatában, és helyreállítja a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat Kubával. Többek között azzal érvelt, hogy Kínával és Vietnammal is teljes értékű kapcsolatai vannak az Egyesült Államoknak. Azóta az 1950-es években épített, a tengerparton álló amerikai nagykövetségi épület ugyan még mindig üresen áll, de már az új idők szeleként újrafestették a zászlótartó rúdját.
Obama egyelőre csak olyan lépéseket tett, amik elnöki hatáskörébe belefértek, de valódi áttörést a kereskedelmi embargó újratárgyalása, vagy feloldása hozhatna. Ugyan a kubai külügyminiszter szerint Obama elnöki hatáskörben is javíthat ezen a téren is a kapcsolatokon, ahhoz viszont csak akkor tudnak lényegi szinten hozzányúlni, ha az amerikai kongresszus is jóváhagyja, ott pedig mindkét házban többségben vannak a republikánusok. Ugyan köztük is van, aki helyeselné a teljes nyitást, de a többség ellenzi a mostani közeledést, ráadásul még a demokraták sem zártak össze az elnök mögött. A hétfőn elnökjelölti indulását hivatalosan is bejelenő, félig kubai származású Marco Rubio floridai szenátor továbbra is a terrorizmus egyik államszintű támogatójának nevezte Kubát, Obama külpolitikáját pedig Jimmy Carter elnök éveihez hasonlította.
Habár több kubai lelkesen nyilatkozott a BBC-nek, és egyre több házon tűntek fel amerikai zászlók is, de a vezetésben sem mindenki örül felhőtlenül az új fejleményeknek. Állítólag Fidel Castro, Kuba volt vezetője sem örül Raúl minden mostani lépésének.
Kuba, de igazából az egész latin-amerikai térség geopolitikai helyzetét sem lehet megérteni anélkül, hogy a kubai embargó szóba kerüljön. A kereskedelem tilalmát viszont már az USA-ban is egyre többen kritizálják, mivel láthatóan nem sikerült pénzfegyverkezéssel kigolyózni a hatalomból a Castro-fivéreket. Sokak szerint ráadásul kereskedelemmel sokkal nagyobb hatást tudnának gyakorolni Kubára.
Az amerikai piac, amiből a kubaiakat kizárták, állítólag hárommilliárd dollárt érhet üzletileg. A szivar mellett a kubai rumtermelők is várják az embargó feloldását. Amerikai oldalról pedig szállodaláncok, vagy éppen gyorséttermek is szívesen fektethetnek be Kubában. Havana utcáit pedig még az 1950-es évekből megmaradt, amerikai gyártmányú autók is járják a mai napig.
Amikor bevezették a kereskedelmi embargót, a kubaiaknak ezeket az autókat kellett megtartaniuk, mert nem tudtak újakat venni.
A Raúl Castro-féle reformok keretében egyébként például ezen a szinten is nyitnak: a kubaiak az államtól vehetnek modernebb, nyugati gyártmányú kocsikat, de ezeknek az ára egyébként mindent elmond a kubai gazdaság működéséről: a Financial Times cikke szerint például egy olyan 2013-as Peugeot-hoz, ami Európában kb. 30 ezer dollárba került, 2014 januárjában több mint nyolcszor ennyiért, 263 ezer dollárért lehetett hozzájutni. Ezen a kubaiak pedig habitustól függően inkább csak nevetnek, vagy bosszankodnak, hiszen ilyen áron átlag kubai nem engedhet meg magának egy autót.
Az embergó enyhítése pedig pont azért jöhetne jól Kubának, mert az autók drágasága mögött a verseny, a beruházások és a tőke hiánya áll. A reformok pedig pont ezeket szeretnék kicsit fellendíteni, kérdés, hogy a szocialista rezsimnek ez a szintű nyitás belefér-e majd.
Mindenesetre mióta külföldi cégek is alapíthatnak már a kubai állammal közös vegyesvállalatokat az országban, olyan amerikai vállalatok, mint a filmszolgáltató Netflix, a turizmusban utazó Airbnb, vagy a mobilszolgáltató IDT International már jelen vannak az országban. És ha esetlen tényleg eltörlik az embargót, akkor az ország továbbindulhat a Raúl Castro által már lényegében megnyitott úton. Az amerikai tőke beáramlása viszont nem csak gazdasági növekedést hozhat, és Obama pont arra játszhat, hogy a kereskedelmen keresztül beérkező kultúra és a jólét elsöpri majd a kubai diktatúrát.
Ebben az esetben ugyanis a Castro-rezsim elvesztené az aduászt jelentő embargót, amit mindig elő lehetett húzni, ha az ország gazdasági bénázásaiért érte kritika az ország vezetését. Az embargót viszont nemcsak Kubában vagy Venezuelában nem szeretik, hanem más latin-amerikai országokban is ellenszenvet keltett a szomszédos nagyhatalom iránt, így az USA szempontjából nemcsak Kuba, hanem a teljes régió miatt fontos lenne, hogy megszabaduljanak tőle.