Index Vakbarát Hírportál

Olyan súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője, hogy képtelen irányítani a szervezetet

2015. április 21., kedd 14:13

Olyan súlyos sebeket kapott egy szövetséges bombázásban az Iszlám Állam vezetője, hogy már képtelen ellátni a szervezet parancsnoki feladatait - írja a Guardian. Abu Bakr al-Bagdadi még március 18-án sérült meg, amikor a szövetséges légierő a Moszultól 300 kilométernyire nyugatra lévő al-Baaj falu közelében lecsapott egy három kocsiból álló konvojra. A lap forrásai szerint a célmegjelölők nem tudták, hogy az Iszlám Állam vezetőjére böknek rá a taktikai térképen.

Al-Bagdadi sokáig élet és halál között lebegett, de mostanra stabilizálódott az állapota. A sérülések pontos természetéről nincs hír, de az biztos, hogy a napi ügyek vitelében nem vesz részt (az, hogy ő mennyire ideológus és menyire viszi a hadműveletek irányítását, megoszlanak a vélemények)

A terrorszervezet vezetőjéről már egy tavaly novemberi légicsapás során is azt terjesztették, hogy súlyosan megsérült, de ez a hír hamisnak bizonyult - annyit mindenesetre elértek vele, hogy tovább misztifikálódott a "Láthatatlan sejk" alakja

Rovatok