Líbia partjainál jelenleg is migránsok ezrei várnak arra, hogy végre velük is útnak induljon egy összetákolt, fémhulladéknak is alig elfogadható hajó Európába. A polgárháborúk, diktatúrák és terrorszervezetek elől menekülők útja már odáig is rendkívül kockázatos, az előttük álló út az egyik legveszélyesebb a világon, idén eddig már a becslések szerint 1710 ember fulladt a tengerbe itt, de az áldozatok valós száma ennél jóval magasabb lehet. A csempészeknek mindez milliárdos üzlet, a menekülőknek nincs más választásuk, az EU pedig eddig nem nagyon lépett semmit az ellen, hogy a Földközi-tenger egy óriási temetővé váljon.
„Körülbelül másfél napon át egy mentőövbe kapaszkodtam, hat utastársammal együtt. Ők aztán szép lassan eltűntek mellőlem, megfulladtak. Köztük volt egy fiatal egyiptomi fiú is, aki azért indult Európába, hogy pénzt keressen az apja szívgyógyszereire” – mesélte a múlt szombatihoz hasonlóan súlyos, tavaly szeptemberi menekültkatasztrófa túlélője. A 27 éves palesztin férfin kívül csak nyolcan élték túl a hajószerencsétlenséget, több mint 500 ember vízbe fulladt. A földközi-tengeri menekülthelyzet súlyosságát jól szemlélteti, hogy őt és egy társát egy másik, a közelben szintén elsüllyedt hajó 386 túlélőjét is szállító teherhajó vette fel.
A Földközi-tengerbe fulladó menekültek számáról csak becsléseink vannak, ráadásul nem is nagyon pontosak. A legtöbb szervezet, amely megpróbálja számon tartani, hány menekült hal bele az Európába vezető útba, sajtóhírekre támaszkodik. Az IOM szerint ez több okból is problémás, például azért, mert a hírekbe egy idő után már nem kerülnek bele a halálesetek, hiszen annyira mindennapivá válnak.
Az adatok másik, megbízhatóbb forrásai a partra kerülő halottakról írt boncolási jegyzőkönyvek és temetési papírok. Ezek az adatok azonban nem nyilvánosak, és nem minden mediterrán ország vezeti őket ugyanolyan akkurátusan, ami szintén megnehezíti a teljes kép felrajzolását.
A Földközi-tengerbe veszett menekültek száma 2014-ben minden korábbi rekordot megdöntött: 3400 ember fulladt a tengerbe, kétszer annyi, mint ahányan a Titanic katasztrófájában. Ez elképesztően nagy szám, ötször annyi, mint egy évvel korábban, de a 2015-re prognosztizált áldozatok számának csak majdnem a tizede. Joel Millman, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője a szombati katasztrófa után azt mondta, idén akár 30 ezer életet is követelhet az illegális átkelés Afrikából Európába.
2015-ben eddig összesen már 1710-en haltak meg a Földközi-tengeren, miközben tavaly csak 96 áldozat volt április végéig. Az IOM becslései szerint ugyanezen időszak alatt 21 191 migráns érte el épségben az olasz partokat, míg tavaly 26 644 migráns jutott át élve április végéig. A Földközi-tengeren, illegálisan csak a menekültek töredéke próbál bejutni Európába, az ezzel foglalkozó kutatók becslése szerint mindössze 10 százalékuk érkezik így, ez az arány azonban folyamatosan nő, ahogy a szárazföldi határokon egyre nehezebb átjutni. A többiek rendes közlekedési eszközöket használva, hamis dokumentumokkal, turistavízummal vagy a határellenőrzéseket kicselezve jutnak be az EU-ba.
A Földközi-tengeren próbálkozó menekültek nagy része Szíriából és a szubszaharai országokból, Eritreából, Maliból és Nigériából indul útnak. Nekik már a Líbiába vezető útjuk is életveszélyes, kamionokba és csomagtartókba zárva kell átvészelniük az utat a tengerpartig, mindvégig kiszolgáltatva a csempészek kénye-kedvének, akik annyiszor kérnek tőlük újabb jelentős összegeket az út további szakaszaiért, ahányszor csak akarnak. Különösen veszélyes az út a nőknek, nekik gyakran szexuális szolgáltatásokkal is kell egészíteniük a fizetséget az útért.
A négy éve tartó szíriai konfliktus elől menekülő tömegek útvonala az egyik legveszélyesebb, sokuknak először Szudán fővárosába, Kartúmba kell eljutniuk, majd onnan a Szaharán át viszik el őket a líbiai tengerpartra. Kartúmon keresztül jutnak el Líbiába az eritreai katonai diktatúra és szomáliai terror elől menekülők is.
„Olyan az életünk, mint egy kártyajáték. Amikor játszol, és már csak egy lapod van, hogy elmenekülj az országból, tudod, hogy 50 százalék az esélye, hogy sikerülni fog, és 50 százalék, hogy meghalsz” – mondta egy eritreai menekült a Guardiannek. Fanus fiatal lányként vágott neki a veszélyes útnak Eritreából Svédországba. Amikor először elindult, a határon elfogták, és börtönbe csukták. Innen sikerült kiszöknie, a szülei pedig mindenüket eladták, hogy másodszorra egy embercsempésszel indulhasson útnak. Így sem volt egyszerű útja, a Szaharában foglyul ejtették és 20 napig kínozták őket, a fiúkat verték, a lányokat megerőszakolták, majd csak újabb jelentős összeg megfizetése után engedték őket tovább, a Líbiából Olaszországba tartó hajója pedig elsüllyedt, 360 ember veszett bele körülötte a tengerbe.
A legtöbb Lampedusára vagy Szicíliába eljutó menekültnek Olaszország a nagy munkanélküliség, a gyenge szociális háló és a rasszizmus miatt nem a végcél, a legtöbben Észak-Európába és Németországba vágynak. Ezekre az áhított helyekre eljutni újabb nehézséget jelent. Egyrészt, mert Olaszországban zárt, börtönszerű menekülttáborokba kerülnek, ahol hetekig, hónapokig nem tudják, mi lesz a sorsuk, másrészt, mert ha egyszer egy menekültet nyilvántartásba vesznek egy EU-s országban, akkor a dublini egyezmény értelmébe bárhol elkapják az EU-ban, abba az országba fogják visszaszállítani, ahol menekültstátuszt kapott. Az olaszországi menekülttáborokban összezsúfolt menekültek ezért sokszor még a menekültkérelmük beadása vagy a hivatali ügyintézés lezárulása előtt megpróbálnak elszökni és megszabadulni az ujjlenyomatuktól, hogy ne tudják őket azonosítani a hatóságok.
„Nem vagyok bűnöző. Én egy szolgáltatást nyújtok. Az embercsempészetre hatalmas igény van a piacon, és én csak ezt elégítem ki” – mondta a Guardiannek egy tavalyi interjúban az egyik legsikeresebb líbiai embercsempész.
A neve titokban tartását kérő csempész 2006-ban vágott bele a bizniszbe, de az üzlet igazán csak a líbiai központi kormányzás teljes összeomlása után, 2011-ben virágzott fel. Ekkor ugyanis már gond nélkül lehetett fekete-afrikaiakat is a líbiai partokra, a hajók kiindulási helyére csempészni, mert az őket szállító teherautókat nem állítja meg senki a határokon.
A csempészek között éles verseny alakult ki a menekültekért. A líbiai partoknál például a teljesítményük szerint – persze informálisan – kategóriákba sorolják őket a menekülteket kiközvetítő ügynökök. Az „eredménytábla” tetején azok szerepelnek, akik a lehető legtöbb embert tudják a legbiztonságosabban átvinni Európába. „Ha ismered a tengert, nem vagy kapzsi, és tiszteletben tartod a hajód határait, akkor garantálni tudod az utasok biztonságát. Nekem eddig még egy hajóm sem süllyedt el. Ezzel biztosítottam a jó hírnevemet az utasokat közvetítő ügynökök körében” – mondta a Guardiannek a csempész.
Csempészettel kapzsiság nélkül is nagyon jól lehet keresni. Egy-egy menekülttől általában legalább ezer dollárt (270 ezer forintot) is elkérnek egy útért, és egy hajóba körülbelül 200 ember fér be, ami azt jelenti, hogy egy csempész hetente egymillió dollárt is megkereshet. Ez akkora összeg, hogy a csempészeknek az sem okoz jelentős kárt, ha egyszerűen otthagyják a tenger közepén a hajót az utasokkal együtt. 2014 szeptemberében pedig például maguk a csempészek süllyesztették el migránsokkal teli hajójukat, miután vitába keveredtek az utasokkal. Ők egy kisebb csónakon elmenekültek a helyszínről, miközben a másik hajón 500 ember fulladt meg.
Új hajót szerezni azonban nem mindig könnyű, mert a líbiai hajóépítők a válság miatt nem mindig jutnak hozzá fához, ezért sokan fémhulladéktelepeken veszik meg a közlekedésre már rég nem alkalmas hajókat. A Guardiannek nyilatkozó csempész pedig úgy oldja meg ezt a problémát, hogy olasz hadihajókat keres a tengeren. „Általában a bouri olajfúrótorony közelében járőröznek, nem messze a líbiai partoktól. Amikor már az olajfúró közelében vagyunk, valamilyen módon riasztjuk a hadihajókat, miközben a hajó legénységével gumicsónakon elmenekülünk a helyszínről. Később, amikor a hadsereg már kiürítette hajót, visszamegyünk érte, és visszahajózunk Líbiába egy újabb adag utasért” – mondta.
„A fiú, aki mellettem állt, egyszer csak a padlóra esett. Hirtelen nem tudtam, hogy elájult vagy meghalt, aztán megláttam, hogy eltakarja az arcát. Nem akarta többé látni a hullámokat. Egy terhes nő hányt, és sikítozni kezdett. A fedélzet alatt az emberek ordítoztak, hogy nem kapnak levegőt, ezért a hajó legénysége lement hozzájuk, és megverte őket. Mire megláttuk a mentőhelikoptert, két nappal azután, hogy elindultunk Líbiából, a 250 utasból már többen halottak voltak: a hullámok miatt lesodródtak a fedélzetről vagy megfulladtak a rakodó térben” – írta a Guardiannek egy vendégcikkben egy nigériai menekült, Hakim Bello.
A szeméttelepeken vett, egy új motorral felszerelt hajókat az embercsempészek gyakran a beosztottaikra bízzák. Az így kinevezett kapitányok többsége azt sem tudja, merre van Olaszország, és hajót sem vezettek soha, mondta Hakim, aki maga is egy ilyen hajón ért el Olaszországba. A kapitányok meg sem próbálják titkolni a hozzá nem értésüket, mikor már a nyílt vízen vannak, megmondják az utasoknak, hogy ha rosszabbra fordul az idő, és nagyobbak lesznek a hullámok, akkor nem lesz mit tenni, fel fognak borulni.
A szombati katasztrófa után többen vádolták cinizmussal és az együttérzés hiányával az EU bevándorlási politikáját. Nem teljesen alaptalanul. Amikor például tavaly több száz eritreai menekült fulladt vízbe Olaszország partjainál, a temetésükre meghívták Eritrea vezetőit, annak a rezsimnek a képviselőit, amely elől menekülve végül a Földközi-tengerbe vesztek az emberek. A katasztrófa túlélőinek azonban nem engedték, hogy részt vegyenek a temetésen, hiába veszítették el a szeretteiket, barátaikat sokan.
Az ilyen szimbolikus lépéseken kívül a tavalyi nagyobb hajókatasztrófák nem sokat változtattak az EU földközi-tengeri jelenlétén, sőt, a források növelése helyett csökkentették azokat.
Ez a hétvégi katasztrófa után megváltozni látszik. Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője azt mondta, hogy luxemburgi megbeszéléseken tízpontos megoldási javaslatot vázoltak fel, ami szerinte erős válasz az EU részéről a tragédiákra. A tervezett lépések közé tartozik, hogy növelik az EU határellenőrző ügynöksége, a Frontex támogatását, ami így több pénzt fordíthat majd az Afrika és Olaszország közötti illegális bevándorlást ellenőrző Triton misszióra. Az olaszok már többször is elégtelen válasznak nevezték a Tritont, ami – kisebb költségvetéssel – januártól vette át a korábbi Mare Nostrum olasz katonai-humanitárius misszió feladatait. A Tritonnak sem az emberei, sem az eszközei nem elegendőek a földközi-tengeri migráció ellenőrzésére.
Az EU emellett megpróbál nagyobb energiákat fektetni arra, hogy még időben feltartóztassák vagy előre megsemmisítsék az embercsempészek hajóit. A líbiai hatóságok elismerték, hogy csak ritkán tartóztatják fel az embercsempészeket, de ennek többek között az az oka, hogy az ország az elmúlt időszakban lényegében megint két részre szakadt: milíciák és az Iszlám Állam terrorszervezet is próbálja növelni befolyását a területen. A fegyveresek pedig sokszor együtt is működnek az embercsempészekkel.
„Ha lezárunk egy utat, majd találnak másikat, ezért ezzel szembe kell néznünk” – sürgetett komolyabb fellépést a Vöröskereszt. A hagyományos útvonalak mellett az embercsempészek folyamatosan keresnek új utakat is, például Törökországban teszik teherhajókra a bevándorlókat, és onnan indulnak Olaszországba.
Az embercsempészek ellen indítandó katonai műveletről hoznak majd határozatot az Európai Unió vezetői a földközi-tengeri illegális migrációról tartandó csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozójukon - ezt tartalmazza az AFP francia hírügynökség által szerdán látott nyilatkozattervezet az MTI szerint.
"Módszeres erőfeszítésekre van szükség a hajók azonosítására, elfogására és elpusztítására, még mielőtt azokat az embercsempészek használhatnák" - olvasható a dokumentumban.
Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét arra kérik majd fel, hogy "haladéktalanul kezdje meg az előkészületeket egy lehetséges biztonsági és védelmi műveletre, a nemzetközi joggal összhangban" - olvasható a nyilatkozattervezetben.