Index Vakbarát Hírportál

Két milliárdért szabadulhat a szüleivel lakó tőzsdegyilkos

2015. április 22., szerda 18:42

Most először közöltek fotót arról a 36 éves Navinder Singh Saraóról, aki 2010-ben 500 milliárd fontos csődöt okozott a Wall Streeten. A Telegraph szerint a hírhedt "flash crash"-t okozó Saraót hamarosan a legfelsőbb bíróság elé állítják, ahol kérvényezni fogja, hogy ne adják ki az Egyesült Államoknak. A bíróság a kép mellett közölte az óvadék összegét is, a férfi

5,05 millió fontért, vagyis több mint 2 milliárd forintért jöhet ki az előzetesből.

Sarao 380 év fegyházra számíthat Amerikában, ha sikerült rábizonyítani, hogy egymagában képes volt 45 perc alatt százmilliárdos kárt okozni az amerikai tőzsdének 2010 májusában.

Sarao Nagy-Britanniában diplomázott és bankárként dolgozott Londonban, mielőtt tőzsdei kereskedőnek állt. Bűnei közé sorolják azt is, hogy szándékosan tett ajánlatokat kötvényekre kizárólag azzal a céllal, hogy az utolsó pillanatban aztán visszavonja. Ehhez egy külön szoftvert használt, és aminek köszönhetően a piac zuhanni kezdett, ő pedig ebből komoly bevételt szerzett magának. Az egész akciót a szülei házában, a saját hálószobájában vitte véghez.

A Nav Sarao Futures nevű cégének számláján 2013 októberében hét és fél millió fontot találtak, de szakértők szerint öt év alatt közel 27 millió font kereskedelmi profitot termelt magának csalással.

Rovatok