David Cameron maradna az EU-ban, és bízik benne, ehhez Brüsszel teljesíti a britek kéréseit, de ellenkező esetre már akár 2016-ra belengette a tagságról szóló népszavazás rémét. Az elsöprő győzelemmel újraválasztott miniszterelnök Londont, mint globális pénzügyi központot is meg akarja védeni a brüsszeli bürokráciától. Cameronnak a többi párt buktája miatt is nagyobb lehet a mozgástere, az identitási válságba került Munkáspárt 28 éve legrosszabb eredményét érte el csütörtökön. A harmadikként befutó Skót Nemzeti Párt viszont akár újabb függetlenségi népszavazást is tarthat, ha Cameron kilépne az EU-ból. A UKIP ugyan csak egy mandátumot szerzett, de több mint négymillióan szavaztak rájuk, nekik kifejezetten jól jönne az EU-s népszavazás megtartása.
David Cameron nem nagyon akarja húzni az időt, a csütörtöki brit parlamenti választásokon aratott nagy győzelme után állítólag azt tervezi, hogy már 2016-ban megszavaztatja a briteket az EU-tagságról. Cameron többek között azt akarhatja elkerülni, hogy ne essen egybe a szavazás a németországi és franciaországi választásokkal 2017-ben, de gyakorlati okai is vannak a sietségnek. Az új parlament először hétfőn ül össze, utána majd május 27-én tartja meg II. Erzsébet királynő a Westminsterben a beszédét, amiben már szerepel majd az új kormány programja, benne minden bizonnyal az EU-s népszavazással.
Cameron álláspontja az, hogy a konzervatívok elsöprő győzelme arra jogosítja fel pártját, hogy az EU reformjáról kezdjen tárgyalásokat. Kijelentette: azt szeretné, ha a britek az Unióban maradnának, és bízik benne, hogy el fogják érni a megfelelő eredményeket – vagyis
A legfontosabb tagországokkal George Osborne pénzügyminiszter, Cameron legközelebbi bizalmasa tárgyal majd. A miniszterelnök pedig bejelentette: magánbeszélgetéseket már folytatott más európai vezetőkkel.
Cameron ugyan konkrét programot nem adott ki, a BBC kigyűjtötte, nyilatkozatai alapján mik a fő céljai:
Cameron tehát úgy tűnik, a tárgyalásokon nem a szabad mozgást magát próbálná korlátozni, mert ehhez az EU-s alapjoghoz egészen biztosan ragaszkodni fognak az európai vezetők. Inkább a bevándorlásra ösztönző segélyeket, támogatásokat nyirbálná meg. „Ami a [személyek EU-n belüli] szabad mozgását illeti, kizárok bármiféle szerződésmódosítást” – szögezte le Jean-Claude Juncker.
Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, kész „egy méltányos megállapodás megkötésére” az Egyesült Királyság és az EU között.
A labda a briteknél pattog, nekik kell meghatározniuk, pontosan mit akarnak
– nyilatkozta a Guardiannek egy magas rangú EU-tisztségviselő.
Cameron látatlanban nem mondta meg, a kilépés mellett fog-e kampányolni, ha nem sikerül elérnie, amit szeretne a tárgyalásokkal. De szép számmal akadnak olyan konzervatív képviselők is, akik jóval több engedményt szeretnének elérni – van, aki konkrét EU-s törvények hatálya alól vonná ki a szigetországot, de akad olyan is, aki mindenképp kilépne az Unióból, hogy a globális pénzügyi központként ismert City függetlenségét megőrizze.
Egyelőre a brit közvéleményt is megosztja a kérdés, nincsenek egyértelmű fölényben a maradás, vagy a kilépés hívei. Egy hétvégén készített felmérés szerint 45 százalék maradna, 38 százalék döntene a kilépés mellett. Praktikus kérdéseket is el kellene még dönteni – a népszavazás eredményét nagyban meghatározza majd, pontosan ki szavazhat, emlékeztet például a Guardian. A helyhatósági és EP-választáson a helyben élő EU-s állampolgárok is véleményt mondhattak, a skót népszavazáson viszont a külföldön élő skótok nem szavazhattak, a Skóciában élő EU-állampolgárok igen – ráadásul a szokásos 18 helyett 16 éves kortól lehetett szavazni. Ha a brit parlamenti választások feltételeit követik majd, 46 millióan szavazhatnak.
Az Egyesült Királyság két hamvába holt kísérlet után végül 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, amiből mára a 28 tagországból álló Európai Unió kinőtt. A britek sem a közös valutához, sem a schengeni egyezményhez nem csatlakoztak, a legtöbbet hangoztatott problémájuk mégis a szabad mozgás, azaz a szigetországba özönlő EU-s bevándorlók. Gazdasági értelemben az EU a szabadkereskedelem és a közös piac legerősebb képviselőjét veszítené el, írta Charles Grant, a Center for European Reform vezetője, aki szerint biztonságpolitikai szempontból is hatalmas öngól lenne az EU-nak az Egyesült Királyság kilépése.
Az Egyesült Királyság az unió harmadik legnagyobb gazdasága, egyike a négy nagynak, és valamelyest képes ellensúlyozni a francia-német tengelyt. Viszont komoly probléma lehet az időkeret: ha a britek alapszerződés-változtatást akarnak, aligha várható, hogy az EU intézményei dűlőre jutnak két év alatt a változtatással.
Itt írtunk bővebben arról, hogy a kilépéssel a britek semmivel sem kerülnének közelebb fő bosszúságuknak, a bevándorlásnak a korlátozásához. London városa különösen nagyot bukhat a búcsúval. Több bank is jelezte, hogy nem maradna a Cityben, ha az ország kilépne az EU-ból. Frankfurtban már dörzsölgetik is a tenyerüket, mert a cégek az Európai Központi Bank közelsége miatt leginkább ide települhetnek át. Azért a németek száját is lefelé görbítheti, hogy a britek kilépésével egy nagy nettó befizetővel lenne szegényebb az uniós büdzsé, és így várhatóan az ő terheik növekednének a leginkább.
Az EU-nak sem mutatna jól, ha a válságból kifelé vergődve az egyik legfontosabb tagállamát veszítené el. Viszont megnőne a dél-európai államok súlya a közösségben, ami az EU politikai irányultságát is megváltoztathatja. Egy alapvetően a közös piaci szabályok felett őrködő közösségből, amelyért a britek a kezdetektől fogva harcoltak, eltolódhat a hangsúly egy társadalmilag szolidárisabb unió felé, ami pedig a déli államok nagy vágya.
A népszavazás megtartásától az eddigi koalíciós partner liberális demokraták sem zárkóztak el, Ed Miliband, a Munkáspárt azóta lemondott vezetője azonban már jelezte, hogy ő nem támogatja az EU-tagságról szóló referendumot. A UKIP a választás előtt jelezte: akkor támogatnának bárkit, ha már idén megtartaná a népszavazást. A választáson a harmadik erővé előlépő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője, Nicola Sturgeon viszont már utalt rá, hogy amennyiben a népszavazást megtartják, és győznek az EU-ellenesek,
A népszavazás tavaly elbukott, de az SNP azóta a korábbinál is jobban előretört Skóciában, ezért egyáltalán nem lehetne kizárni, hogy egy új helyzetben minden másképp lesz. Hozzá kell tenni, hogy Sturgeon pénteken jelezte, alapesetben nem fog újabb függetlenségi népszavazást kezdeményezni.
Ahogy az előző ciklust a skót függetlenségi népszavazás vágta ketté, úgy a mostanit majd az EU-tagságról szóló népszavazás fogja. Hiába nyertek biztos többséggel a választáson, paradox módon még a toryknál sem dőlhetnek hátra kényelmesen, hiszen Cameron már bejelentette, hogy az újabb győzelem esetén sem marad egy ciklusnál tovább miniszterelnök, így az utódlásáért folyó harc nem tolódhat túl sokáig. Kérdés, hogy már az EU-tagságról szóló népszavazás kampányában is egymással versenyeznek-e Cameron lehetséges utódjai, vagy csak azután lépnek előre, hogy kiderült, maradnak-e a britek az EU-ban. Valószínűbb, hogy azért is akarják letudni minél előbb a népszavazást, hogy utána az új helyzet fényében versenghessenek a lehetséges elnökjelöltek (eddig pl. Theresa May belügyminiszter, és Boris Johnson londoni polgármester neve is felmerült).
Akárhogy alakulnak is a tárgyalások az EU-val, Cameronnak a saját pártján belül is meg kell majd küzdenie a különböző álláspontokat képviselő csoportokkal, a pártelnökjelöltek ellentétes érdekeivel. Azonban kifelé annyiból könnyebb helyzetben van, és kisebb kockázatot vállal a népszavazással, hogy a választáson a konzervatívok legnagyobb riválisa, a Munkáspárt a padlóra került, és a hagyományos harmadik erő, az előző ciklusban koalíciós partner liberális demokraták is teljesen felmorzsolódtak. A népszavazási kampány
Normális esetben Cameron nagy kockázatot vállalna az EU-tagságról szóló népszavazással, a kialakult helyzetben mégsem valószínű, hogy bármelyik másik fontosabb párt hatékonyan tudná felépíteni magát a referendum mentén.
A Munkáspárt 28 éve legrosszabb eredményét érte el csütörtökön, de a kevés képviselőnél nagyobb problémát jelent nekik, hogy a hagyományos bázisuknak számító Skóciát szinte teljesen elvesztették – 59-ből 3 képviselői helyet tudtak szerezni – a Skót Nemzeti Párttal szemben. A Telegraph szerint egyébként részben azért veszítettek ekkorát, mert a párt szavazói a konzervatívokkal ellentétben nem mentek el a választásra, vagyis a mozgósítással voltak alapvető problémáik.
A választási kudarc miatt lemondott, azóta már Ibizán pihenő Ed Miliband lehetséges utódjai nagyrészt arról beszéltek, hogy már a következő választásra össze lehet valahogy kapni a pártot, de a névtelenül megszólaló források nem voltak ilyen optimisták.
Elég súlyos feladat vár ránk, 100 képviselői hellyel vagyunk lemaradva. Ez egy tízéves munka
– mondta egyikük. Többen is úgy vélték, nem lenne szerencsés, ha a Tony Blair és Gordon Brown közötti egykori belső harcokban érintettek közül kerülne ki az új elnök, viszont olyan emberre lenne szükség, aki képes modernizálni a pártot. Az már biztos, hogy Ed saját testvére, Tony Blair külügyminisztere, David Miliband nem száll be a versengésbe, helyette az árnyékkormányból Liz Kendall, Tristram Hunt, vagy a nigériai születésű, a hangzatosan brit Obamának tartott Chuka Umunna neve merült fel.
Olyanok is voltak, akik a további balra tolódás mellett érveltek, de a leghangosabbak teljes kudarcnak tartják a lemondott Miliband 2010-es megválasztása után bevezetett baloldali fordulatát, ami teljesen szakított a Tony Blair-féle harmadikutas politikával. Blair maga is megszólalt az Observerben, és többekkel ellentétben dicsérte Milibandet, amiért bátran állta a támadásokat, de úgy vélte, hogy „a csúcsra középen keresztül vezet az út". Lord Peter Mandelson, a New Labour egyik fő ideológusa már szörnyű hibának nevezte Miliband elnökségét, és azt mondta, egy bukott politikai kísérlet zajlott az elmúlt öt évben, amiben kipellengérezték a kapitalizmust, miközben nem figyeltek eléggé a középosztályra.
A választás legnagyobb veszteseiként a liberális demokratáknál is új elnökre lesz szükség Nick Clegg eddigi miniszterelnök-helyettes helyett, ott Tim Farron volt pártelnök és külügyi szóvivő az egyik legesélyesebb jelölt, mellette álltak ki a skóciai és a walesi vezetőik is, ráadásul egyike annak a mindössze nyolc képviselőnek, aki a korábbi 56-ból állva maradt a választás után. Egyik első intézkedéseként leszámolna a csúfossá vált Liberális Demokrata Párt névvel, helyette újra Liberálisoknak hívná magukat (a liberális demokraták a Liberális és a Szociáldemokrata Párt egyesüléséből jöttek létre 1988-ban). Abba próbálnak kapaszkodni, hogy a választások óta hatezren léptek be a pártba, habár azért sejthető, hogy ennél sokkal komolyabb lépésekre és teljes újradefiniálásra lesz szükségük, ha valahogy vissza akarnak kapaszkodni az élvonalba.
A választáson a harmadik erővé előlépő SNP vezetője, Nicola Sturgeon viszont már utalt rá, hogy amennyiben a népszavazást megtartják, és győznek az EU-ellenesek, akkor ők újra napirendre vehetik a skót függetlenségi referendum kérdését. A népszavazás tavaly elbukott, de az SNP azóta a korábbinál is jobban előretört Skóciában, ezért egyáltalán nem lehetne kizárni, hogy egy új helyzetben minden másképp lesz. Hozzá kell tenni, hogy Sturgeon pénteken jelezte, alapesetben nem fog újabb függetlenségi népszavazást kezdeményezni.
Sturgeon már a kampányban is azt ígérte, hogy mindent meg fog tenni, hogy elgáncsolja Cameront, és több törvénytervezet esetében erre lesz is esélyük. Azt tervezik ugyanis, hogy felmérik, melyik törvényeknél van ellenállás a konzervatívokon belül is, aztán egy összezárt ellenzék már
A függetlenségi népszavazás azonban az EU-kilépést leszámítva nincs napirenden, parlamenti frakcióvezetőjük, Angus Robertson azt mondta, hogy lassabb tárgyalásokkal akarnak több beleszólást szerezni maguknak adóügyekben és szociális kérdésekben.
A UKIP nem fogadta el Nigel Farage lemondását, amit persze a pártelnök is kénytelen-kelletlen tudomásul vett. A UKIP ugyan csak egy képviselői helyet szerzett, de a szavazatok 13 százalékát megkapta, és a következő időszakban kifejezetten ráfeküdhet majd az EU-kilépésről szóló népszavazásra. Emellett országosan négymilliónál is több szavazatukkal eltökélt céljuk napirenden tartani a választási rendszer arányosabb reformját, amit a kisebb pártoknak évtizedek alatt sem sikerült elérniük, de nem is voltak ennyire hangosak hozzá.