A vasárnapi török parlamenti választásokkal szertefoszlani látszanak az erős elnöki rendszer kiépítésében gondolkozó, tavaly a miniszterelnöki széket az államfőire cserélő Recep Tayyip Erdogan elnök tervei, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyanis nyert ugyan, de 2002 óta először még az abszolút többségét is elbukta, és egy koalíciós kormányt sem lesz könnyű kiharcolnia. Nem kis pofon ez a kampány élére álló, de az országot már végletesen megosztó Erdogannak, aki minden egyes kampányt sikerrel zárt, mióta 1994-ben először választották meg Isztambul polgármesterének.
A 86 százalékos részvétellel megtartott választáson rekordszámú, 96 nő jutott be a török parlamentbe, megválasztották Törökország első roma és jazidi, valamint az első nyíltan meleg képviselőt is. A választás legnagyobb nyertese a kurd alapokon széles rétegek felé nyitó HDP párt, ami a 10 százalékos parlamenti küszöb megugrásával berobbant a török politikába.
„A választás győztese megint az AKP, ehhez nem fér kétség" – mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, aki szerint továbbra is a pártjuk marad Törökország gerincoszlopa. A párt hívei mégsem ünnepeltek kitörő örömmel vasárnap este, miután a rekordnak számító, 2011-es 50 százalék után az AKP ezúttal csak 41 százalékot ért el, és ezzel 13 éve először elvesztette abszolút többségét a török parlamentben. Az eddigi 311 helyett várhatóan csak 258 képviselőjük lesz az 550 fős nemzetgyűlésben, ami messze elmarad az elnöki rendszer bevezetésének egyáltalán napirendre tűzéséhez szükséges többségtől.
Az AKP visszaesésének legfontosabb okai között szerepelt az Economist szerint a lassuló gazdasági növekedés, Erdogan rendszerének egyre erősödő autokratikus vonásai, és a HDP kurd párt sikere. A korrupció, az elmúlt idők sorozatos botrányai is számíthattak, a törökök egy részének pedig az sem tetszik, hogy Erdogan már nem az a mérsékelt iszlamista, aki a 2000-es évek elején volt, komoly ideológiai háborúba kezdett a női egyenjogúság ellen. Nagyon úgy tűnik, hogy visszaütött Erdogan túlzott szerepe a parlamenti választási kampányban is: az alkotmány szerint az államfőnek pártsemlegesnek kellene lennie, mégis Erdogan volt az AKP központi arca, ráadásul az elmúlt időszakban kormányüléseket is vezetett, amit az elnökök csak kivételes esetekben tehetnének meg.
A felmérések szerint töretlen a mostani politikai rendszer támogatottsága, még az AKP hívei között sincsenek többségben az Erdogan jogköreinek kibővítését pártolók. Ez azt is jelenti, hogy valójában csak a 367 képviselős kétharmados többséggel tudta volna Erdogan átvinni az akaratát, így ugyanis a nép megkérdezése nélkül is módosíthattak volna az alkotmányon. 330 képviselővel is napirendre lehetett volna tűzni a kérdést, de ebben az esetben referendumot kellett volna kiírni a tervezett átalakításokról, ezt pedig az összes többi párt ellenezte.
„Egyetlen párt sem kormányozhat egyedül" – konstatálta addigi szerepéhez képest visszafogottan nem vasárnap, csak hétfőn a választási eredményeket Erdogan, aki a stabilitást nevezte a legfontosabbnak. Ezzel úgy tűnik, elejét vette azoknak a találgatásoknak, hogy esetleg kisebbségi kormányban gondolkoznának, de koalíciót kötni sem lesz túl egyszerű. A korábban pont a kurdok miatt kitalált, rettentő magas, 10 százalékos parlamenti küszöb ugyanis azt is jelenti, hogy nincsenek olyan kis pártok, akikkel könnyen meg lehetne egyezni egy koalícióról.
A Népi Demokratikus Párt (HDP) szereplése volt ütötte el Erdoganékat a parlamenti többségtől, 13 százalékukkal ugyanis bőven megugrották a szükséges küszöböt, 75-80 képviselőjük lehet majd. A párt 2012-ben a kurdbarát Béke és Demokrácia Párt és néhány kisebb baloldali csoport egyesüléséből jött létre, ilyen formában először indult egyedül választáson. Törökországban 15 millió kurd él, a lakosság nagyjából 18 százaléka, egy részük pedig az AKP-ra szavazott az elmúlt időszakban, többek között még Erdogan tavalyi elnökválasztási győzelmét is részben nekik köszönhette.
Az AKP-ból azóta például a szíriai kurdok felé tanúsított fellépés miatt kiábrándult kurdok mellett is sikerült azonban megszólítania a HDP-nek választókat, például baloldaliakat, és a protestszavazókat. A kampányüzeneteikben az egyenlőségre, a melegjogokra és a környezetvédelmi kérdésekre helyezték a hangsúlyt. Ők indították az egyetlen nyíltan meleg képviselőt, és a többi párthoz képest több nő is jutott be a színeikben a parlamentbe. Társelnöküket, Selahattin Demirtas volt emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvédet sokan a legkarizmatikusabb politikusnak tartják, aki belépett a török politikába az elmúlt évtizedekben. „Törökország a szakadék széléről táncolt vissza" – zárta ki a koalíció lehetőségét az AKP-val.
Törökországban páratlanul magas, tíz százalékos a parlamenti küszöb, így 2002-ben például az AKP mellett csak az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jutott be. A küszöböt a politikai stabilitás biztosításával magyarázták, ám a lényeg sokkal inkább az volt, hogy ne legyen esélyük a kurdoknak önálló parlamenti párttal megjelenniük a törvényhozásban. Most azonban épp Erdogan ellensége lett a magas küszöb: a kurdok 13 százalékkal bejutottak (HDP), ám több potenciális szövetséges, akiket kisebb engedményekkel az AKP maga mellé állíthatott volna kívül rekedt a parlamenten.
Erdogan 2009-ben tett gesztusokat a kurd nyelv használatának szélesítésére és a kurd településnevek használatát is lehetővé tette. Sőt, amnesztiát is hirdetett a PKK-ban harcoló fegyvereseknek. Érdemi eredményeket azonban nem sikerült elérnie, hogy végleg lezárja a 25 évnyi lokális, 40 ezer ember életét követelő polgárháborút a 78 milliós ország hatodát adó kurdok jogaiért küzdő felkelők és a török hadsereg között. A felfogásában a vezető politikusok közül a kurdokhoz legközelebb álló Erdogan tavaly júliusban fogadtatta el a török parlamenttel, hogy jogi alapokra helyezik a békefolyamatot, azonban a szíriai határnál az Iszlám Állam ellen kirobbant harcok miatt újból szembekerült a kurdokkal.
Az Economist szerint sokan taktikai okokból szavaztak a HDP-ra, hogy így torpedózzák meg Erdogan elnöki reményeit, ha ugyanis 10 százalék alatt marad a párt, akkor akár meglehetett volna az AKP többsége a parlamentben. Ez azzal is járt, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a szekularista Köztársasági Néppárt (CHP) a legutóbbi választáshoz hasonlóan 25 százalékon végzett, noha, előzetesen 30 százalék feletti eredményben is reménykedtek. A párt a sokáig képviselt centrista vonaltól a balközép felé tolódott el a választáson, a gazdaságra koncentrálva próbált szavazatokat szerezni. Habár elemzők egy nagykoalíciót sem tartottak teljesen kizártnak, ennek mégsincs sok esélye.
Az AKP leginkább a harmadik erőként bekerülő, a szavazatok 16,5 százalékát megszerző Nemzeti Cselekvés Pártjával (MHP) számolhat potenciális koalíciós partnerként. A párt elsősorban a kurd konszolidáció azonnali megszakítását támogatóknak szólt. Az MHP áll ideológiailag a legközelebb az AKP-hoz, és ők nem zárkóztak el teljesen a koalíciótól sem, habár vezetőjük, Devlet Bahceli azt is mondta, hogy az eredmény "a vég kezdetét jelenti az AKP-nak." Az biztos, hogy kizárták, hogy támogassák Erdogan jogköreinek kibővítését, és az Economist szerint azt is feltételül szabhatják, hogy kezdjék újra a 2013-ban korrupciós vádakkal indított eljárásokat volt AKP-s miniszterek ellen, ezek ugyanakkor akár Erdogan családtagjait is érinthetik.
Ugyan elvileg összezárhatna az ellenzék is az AKP-val szemben, azonban az MHP-t és a kurdokat elég komoly nézetkülönbségek választják el egymástól. Az AKP-n belül sincs állítólag egységes álláspont, vannak, akik azt szorgalmazzák, hogy hozzák vissza Abdullah Gül volt államfőt miniszterelnöknek Ahmet Davutoglu helyett. Az biztos, hogy 45 napon belül fel kell állnia egy új kormánynak, különben előrehozott választásokat kell kiírni. Numan Kurtulmus, az egyik miniszterelnök-helyettes ezt sem tartotta kizártnak, azonban nem valószínű, hogy egy új szavazás sok változást hozna az eredményben. A piac mindenesetre nem örült a bizonytalan helyzetnek, az isztambuli tőzsdeindex 8 százalékos mínuszban kezdett reggel, a török líra pedig 5 százalékot zuhant.
Az biztos, hogy akármi is lesz a mostani bizonytalanság vége, koalíció, vagy pedig újabb választás, Erdogan régóta dédelgetett álma most szertefoszlani látszik. Közvetlenül nincs veszélyben uralma, hiszen messze még az újabb elnökválasztás, de ellehetetlenültek az elnöki jogkörök szélesítését célzó törekvései, és a győzelem ellenére két évtized alatt első igazán nagy kudarcát szenvedte el egy választáson.
Ezek a szavak mind Recep Tayyip Erdoganról szóltak. A Merre tart Törökország szerzője, az 1991-től 2008-ig Törökországban élt Rainer Hermann nyilatkozta mindezt januárban. Hasonlókat unalomig lehet idézni arról, hogy Erdogan a hatalmát a törvényhozásra kényszeríti rá, nyomást gyakorol a sajtóra, és a fogatlan ellenzék tehetetlen vele szemben. Igyekezett maga alá gyűrni az ügyészséget, az igazságszolgáltatást és az alkotmánybíróságot. (Hogy a cél nem valósult meg teljesen, azt jelzi a grandiózus elnöki palota, amiről a bíróság is kimondta, hogy törvénytelenül épült fel természetvédelmi területen. De ettől még megmarad, Erdogan megüzente az ellenzéknek: ha van hozzá hatalmuk, rombolják le.)
Erdogan szívének is kedves a foci, igazolt futballista volt 1962-től 1982-ig, megjárta a Kasimpasa klubot is, igaz, a csapat abban az időben nem jutott fel az első osztályba. Ma viszont az ő nevét viseli a klub stadionja. Öregfiúként Erdogan szívesen játszik, tavaly például mesterhármast rúgott egy jótékonysági meccsen a Gáza-övezet támogatására.
Erdogan a nagypolitikába igazán 1994-ben tört be, amikor Isztambul polgármestere lett a mérsékelten iszlamista, de a szekuláris államot Kemal Atatürk óta szigorúan védő Törökországban radikálisnak számító Refah (Jólét) párt színeiben. Erdogan akkor már tíz éve szerepet töltött be a párt egyik isztambuli kerületi pártszervezetében, ezért rögtön iszlamista politikusként könyvelték el. A gazdasági végzettségű Erdogan azonban inkább pragmatikus városvezetőnek bizonyult, aki alatt a 14 milliós megapolisz vízellátása, környezetszennyező tömegközlekedése, úthálózata sokat fejlődött.
1998-ban azonban a török alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a Refahot, Erdogant pedig 10 hónap börtönre ítélték, mert az egyik beszédében egy iszlamista költő versét idézte, némileg át is alakítva azt. Végül csak négy hónapot ült, ráadásul ázsiója csak nőtt. 2001-ben létrehozta az Igazság és Fejlődés Pártját, amely aztán 2002-ben elsöprő győzelmet aratva a kétharmadot is megszerezte az 550 fős parlamentben. A bírósági ítélet miatt azonban csak egy évvel később ülhetett a kormányfői székbe, amit addig Abdullah Gül melegített elő.
Kettejük viszonya kis túlzással hasonlít az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és az alárendelt szerepet játszó kormányfő – és két putyini elnöki ciklus között államfői posztot is betöltő – Dmitrij Medvegyev tandemnek, sőt, tandemokráciának gúnyolt viszonyára: Gül 2007-től 2014-ig államfő volt, ekkor – a parlament helyett első közvetlenül megválasztott elnökként – Erdogan követte. Erdogan ugyan azóta nem elnöke az általa alakított pártnak, de a jelenlegi kormányfőt, Ahmed Davotoglut senki nem tekinti a párt valódi vezetőjének.
Erdogan nagy támogatással nyert ugyan 2002-ben, de korántsem volt biztos, hogy a modern Törökország történetében Kemal Atatürk óta egyedülálló módon 11 éven át képes lesz megőrizni kormányfői posztját.
Elvégre a gazdasági végzettségű Erdogan 2002-ben egy súlyos gazdasági válságot átélt Törökország vezetését vette át. Mára azonban a világ 15. legnagyobb gazdasága lett, 10 év alatt a GDP 80 százalékáról a 40 százalékára küzdötte le az államadósságot, csökkentette a korábban kiugróan magas inflációt, az egy főre jutó GDP megháromszorozódott. Jelentősége csak szimbolikus, de a stabilizáció után 2005-ben új török lírát vezetett be, hat nullát levágva a régi fizetőeszközről.
Törökország megháromszorozta exportját, levezényelte a privatizációt, amely ugyan 30 éve indult, ám látványos lendületet 2005 után vett, esetenként évi nyolcmilliárd dollár bevételhez juttatva a költségvetést. Az ország 2010-ben és 2011-ben is nyolcszázalékos gazdasági növekedést ért el, és egy kisebb visszaesés után 2015-re is 4 százalékot jósolnak. Erdogan alatt infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek, kórházak, iskolák épültek fel. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre eső GDP 8-ról 18 ezer dollárra nőtt (ezzel nagyjából Magyarország szintjén áll), az ország teljes GDP-je nominális értéken 572 milliárdról 1400 milliárd dollárra nőtt.
A mostani választáson azonban fontos szerepet játszott, hogy a gazdasági növekedés 3-4 százalékra csökkent, miközben a munkanélküliség továbbra is magas, és az ország egyre növekvő költségvetési hiánya is problémát jelent. A török líra egy év alatt ötödével ér kevesebbet a dollárral szemben, írja a BBC.
Tavaly ugyan könnyedén behúzta az elnökválasztást Erdogan, ám a vasárnapi parlamenti választás mégis keresztülhúzza terveit, hogy elnöki köztársasággá alakítva az országot államfőként továbbra is a maga kezében összpontosítsa a hatalmat. Azt még ugyan elérte, hogy a parlament helyett közvetlenül válasszanak elnököt, ám az egyszerű többség elvesztésével az AKP koalícióra kényszerülve már aligha tudja véghezvinni a hatol átcsatornázásához szükséges alkotmánymódosítást. Tulajdonképpen pont úgy járt, mint Grúzia elnöke, Mihail Szaakasvili, aki a kormányfői poszt után az elnöki székbe ült, ám pártja bukta a parlamenti választást. A párhuzam itt véget ér, Szaakasvili ugyanis azóta ukrán állampolgárságot kapott és Odessza kormányzója lett. Mellesleg Erdogan saját korábbi nyilatkozatai szerint családja a grúziai Batumiból származik, ám később tagadta, hogy így lenne.
Stratégiai fekvését energetikai területen is jól kihasználta: Azerbajdzsánból Grúzián át közvetlen olajvezetéket épített, miközben Oroszországból közvetlen összeköttetés jött létre a Fekete-tenger alatt futó Kék Áramlat gázvezeték révén. Ráadásul a dugába dőlt Déli Áramlat után Moszkva Törökországon át akarja elérni Európát, hogy Ukrajnát kiiktathassa a földgáztranzitból. És hogy a kép teljes legyen, az EU is Törökországon át igyekszik keleti irányban alternatív gázforrást találni. A soha komolyan nem gondolt Nabucco vezeték helyett a TANAP is Anatólián keresztül futna Azerbajdzsánból a Balkánon át.
Mindezt úgy érte el, hogy a nem kérdőjeleződött meg komolyan a viszonya Washingtonnal, az ország továbbra is a NATO kulcsfontosságú közel-keleti tagja. Igaz, Szíria kapcsán Ankarának van nézeteltérése Washingtonnal, a törökök ugyanis közvetlen beavatkozást sürgetnének déli szomszédjánál mind az Iszlám Állam, mind a hatalmát az ország java részén továbbra is őrző Bassár el-Aszad ellen.
Ennek ellenére a 2007-ben és a 2011-ben is megnyert választásokon a kétharmadból erős egyszerű többség maradt, ami a vasárnapi választással el is tűnt, koalícióra kényszerítve a centrális erőteret addig kitöltő AKP-t.
A gépezetbe került homokszemet a Taksim téri kormányellenes tüntetések is jelezték két évvel ezelőtt. A tiltakozás Isztambul egyik utolsó zöld területének megvédésére indult, ám a Gezi park hamarosan az iszlám felé mind nyíltabban forduló, a hatalom koncentrációjára törekvő Erdogan elleni tiltakozás szimbóluma lett.
Erdogan emellett 2013 decemberében korrupciós botrányba keveredett, ami négy miniszter lemondásához és radikális kormányátalakításhoz vezetett. A pártja ugyan utána tavaly márciusban fölényesen megnyerte a helyhatósági választásokat, de májusban jött az újabb botrány: egy valószínűleg a laza munkavédelmi szabályok miatt bekövetkezett bányabaleset 301 bányász halálát okozta. A miniszterelnököt bírálták amiatt, hogy érzéketlen nyilatkozatot tett, de a helyzetet csak tovább rontotta, hogy egyik tanácsadója a baleset helyszínén belerúgott az egyik földön fekvő tüntetőbe. Az alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy alkotmányellenes volt a Twitter és a Youtube blokkolása, amit Erdoganék vezettek be.
Erdogan az AKP 2002-es hatalomra kerülésekor már az iszlám gyökerekhez való visszatérést hangoztatta. Ő ugyan konzervatív demokratának tartja magát, ellenfelei szerint viszont mindent megtesz azért, hogy a világi államot az iszlám befolyása alá vonja, például az oktatásba is bekerültek az iszlám hittanórák. Néhány zavarbaejtő nyilatkozata is a modernitástól és a világi felfogástól való elfordulást jelezte, amikor arról beszélt, hogy a nők egyetlen kijelölt helye a társadalomban az anyaság, vagy, amikor a fogamzásgátlást hazaárulásnak minősítette. De kevésbé ártatlan ügyekben is tud meglepőt nyilatkozni, például amikor belekötött egy fiatal focistába, amiért engedve a külföldi hóbortnak tetováltatta a csuklóját, ami Erdogan szerint már csak azért is rossz, mert bőrrákot okozhat.