Index Vakbarát Hírportál

Menekülteket helyeznek át Ausztriából Szlovákiába

2015. július 21., kedd 13:36

Szlovákia és Ausztria belügyminiszterei kedden Bécsben aláírták azt az államközi megállapodást, amelynek értelmében Szlovákiában helyeznek el ötszáz, eddig Ausztriában tartózkodó bevándorlót. az MTI tudósítása szerint Johanna Mikl-Leitner és Robert Kalinák megállapodása értelmében még júliusban ötven, augusztusban kétszáz és szeptemberben további kétszázötven migránst helyeznek át Ausztriából a magyar-szlovák határon fekvő Bősre (Gabcikovo), egy egyetemi épületbe.

A tervek szerint Szlovákia az elhelyezés, az ellátás és a takarítás költségeit, valamint a villany-, a gáz- és a vízfogyasztást is állja - ezen kívül irodahelyiségeket bocsát a szociális munkások rendelkezésére, és jogi tanácsadást biztosít azoknak a menekülteknek, akik ezt igénylik.

Közben az egyre komolyabb menekültproblémával küzdő Ausztriában hétfő este háromszáz menekült tüntetett jobb elhelyezési körülményekért és az emberi jogok tiszteletben tartásáért. Traiskirchenben a tiltakozó menetből egy embert  őrizetbe vettek hatósági személlyel szembeni agresszív viselkedés miatt. A Bécs melletti kisváros polgármestere egyébként a  Die Presse keddi számában arról panaszkodott,  hogy kiélezett a hangulat a 4000 menekültet befogadó városban, nagy a hangzavar éjszaka, és a játszóterek tele vannak

#Traiskirchen: Asylanten-Aufstand vor dem Lager - https://t.co/1JfCMs8tA0 pic.twitter.com/QQqsxb4rif

— Netzplanet (@Netzplanet) 2015. július 21.

Alsó-Ausztriába naponta két-háromszáz menekült érkezik, és a traiskircheni táborból a hétvégén senkit nem irányítottak tovább másik befogadóhelyre.  Ahogy arról korábban mi is írtunk, Traiskirchenben tulajdonképpen beállt a humanitárius szükségállapot, hiszen míg 480-an sátorban alszanak, 1700-an már a szabad ég alatt kénytelenek éjszakázni.

Tavaly 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium legújabb számítása szerint idén 80 ezer kérelmet nyújtanak be, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.

Rovatok