Index Vakbarát Hírportál

Most derül ki, mennyire gondolják komolyan a franciák Putyin megfékezését

2015. július 28., kedd 06:15

Korábban már eldöntött kérdésnek tánt, hogy Franciaország nem szállítja le az orosz haditengerészetnek a 2011-ben megrendelt két Mistral-osztályú helikopterhordozót. Hétfőn azonban Francois Hollande elnök újságíróknak azt állította, „még gondolkozik” az ügyön.

Párizs májusban már elvileg döntött a szerződés felmondásáról, és ezt a hónap elején Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is megerősítette washingtoni látogatásán. A döntést korábban már Oroszország is elfogadta, csak a lemondás részletein volt még vita.

Oroszország 1,2 milliárd eurónak (mintegy 361 milliárd forint) megfelelő összeget fizetett ki előre a Mistralokért Franciaországnak, és Vlagyivosztok névre keresztelt első hajót elvileg már 2014 októberében le kellett volna szállítani, a Szevasztopol pedig idén tavasszal lett volna esedékes. Azonban a krími és kelet-ukrajnai orosz agressziót követően amerikai és brit nyomásra a franciák elkezdtek dilemmázni, vajon nem jelent-e kockázatot két olyan hajó leszállítása, melyeket pont olyan akciókra terveztek, mint amilyeneket Putyintól várni lehet a Fekete- meg a Balti -tenger vidékén. A Mistral-kategóriás hajók ugyanis 450-900 deszantost szállítanak fedélzetükön akár páncélos járműveikkel együtt. Őket 16-32 helikopter (típustól függően) tudja célba juttatni. De a hajók igazi úszó parancsnoki központok, óriási kommunikációs központtal és három kórházzal.

Rovatok