Index Vakbarát Hírportál

Dánia az új Magyarország?

2015. szeptember 12., szombat 07:47

Az elmúlt napokban körülbelül 3200 menekült érkezett Dániába, ami jelentős felfordulást okozott az egyébként nyugalmas és rendezett királyságban. A menekültek jelentős részének esze ágában sincs Dániában maradni: Svédországba igyekeznek, ami a magyaréhoz hasonló dilemmák elé állítja a jobboldali populista dán kormányt.

Dánia egy ideje már mindent megtesz azért, hogy ne legyen kívánatos célpont a menekültek számára. A szíriai menekültek áradatát azzal akarták csökkenteni, hogy bevezettek egy új, rövidebb ideig érvényes tartózkodási engedélyt, amelyet olyan menekülteknek adnak, akik ugyan polgárháború elől menekülnek, de őket személy szerint nem üldözték. Ezen kívül megváltoztatták, bonyolultabbá tették a családegyesítés folyamatát, és közel a felére csökkentették az újonnan érkező menekülteknek járó juttatásokat is. Ezekről a szigorításokról arab nyelvű hirdetéseket jelentettek meg, hogy a hírük eljusson a célcsoporthoz is.

Mindeközben a svédek nem igazán ijedtek meg a várható menekülthullámtól, sőt, a szíriai menekülteknek állandó tartózkodási engedélyt ajánlottak fel. De nem csak ezért vágynak a menekültek Svédországba Dánia helyett. A népességéhez viszonyítva a 9,5 milliós Svédország minden más EU-s országnál több menekültet fogad be, tavaly például több mint 33 ezer embernek adtak menedékjogot, miközben az 5,4 milliós Dánia csak hatezernek (a magyar számokhoz képest persze még ez is elképesztően magas).

Mivel ilyen sok menekültet fogadnak, a mostani hullámból nagyon sok embernek élnek már rokonai Svédországban, ami szintén nyomós ok a Svédországba költözés mellett, nem beszélve arról, hogy a svédek minden más európai országnál nagylelkűbbek a menekülteknek nyújtott juttatásokkal. Az országba érkező menedékkérőket szinte rögtön lakásokban helyezik el, és havi minimum 71 ezer forintnak megfelelő támogatást is adnak nekik, ha pedig megkapták a menedékjogot, ingyen nyelvórára járhatnak és havi 211 ezer forintos álláskeresési támogatást kapnak.

A dán kormány egyébként ennél nem sokkal kevésbé nagylelkű, hiszen még a 45 százalékkal csökkentett integrációs támogatás is havi 248 ezer forint az egyedülálló férfiaknak, a családoknak pedig ennél is több. Az utóbbi hónapok kifejezetten menekültellenes retorikája és intézkedései miatt azonban a menekültek között gyorsan terjed az a hír, hogy Dániában nem látják őket szívesen, így eggyel több okuk van tovább állni Svédországba.

Ez persze azzal jár, amit Magyarországon jóval nagyobb léptékben de hetek óta tapasztaltatunk: a regisztráció elől menekülő migránsok vonattal, gyalog vagy embercsempészekkel szeretnének minél előbb Svédországba jutni. Erre a jobboldali populista dán kormány meglehetősen hasonlóan reagált, mint a magyar. Először szerdán leállították a Németországból érkező vonatokat, mert a beérkező menekültek nem voltak hajlandóak ujjlenyomatot adni. Százötven menekültet, akik a Koppenhágát Malmővel összekötő hídon mentek volna át, visszafordítottak, majd azokat, akik nem regisztráltak és nem kértek menedékjogot, elkezdték visszatoloncolni Németországba és két évre kitiltották őket Dániából.

“Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kötelezettségeinket, és nem engedhetjük át csak úgy a menekülteket Svédországba, mert akkor azt csinálnánk, amit jelenleg sok más európai ország, és ami miatt az európai menedékjogi rendszer hatalmas nyomás alá került” – mondta Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök, aki egyébként korábban felajánlotta, hogy Dánia 100 menekültet befogadna Németországból a rendkívüli helyzetre tekintettel.

Bárhogy is szeretné azonban betartani az európai kötelezettségeit Dánia, a rendőrség nincs a helyzet magaslatán. A vasárnap óta Dániába érkező körülbelül 3200 menekült közül többeknek sikerült megszökni a rendőri intézkedések elől, majd az autópálya mentén gyalog elindultak Dél-Dániából Svédország felé. A többségük egy idő után visszafordult, de a svéd hatóságok szerint körülbelül 230-an eljutottak Malmőbe, őket valószínűleg buszok és jószándékú autósok vitték el.

A dán rendőrség jelenleg több száz menekültről nem tudja, hogy Dániában van-e. A helyzet olyannyira kaotikussá vált, hogy csütörtökön a dán rendőrfőnök bejelentette, mostantól nem fogják el azokat a menekülteket, akik nem kérnek menedékjogot Dániában, hanem tovább engedik Svédország felé. A dán kormány még nem reagált erre az ötletre.

Dániában idén eddig 5026 menedékkérelmet nyújtottak be, Svédország pedig egész évben összesen 74 ezer menedékkérőre számít. Tavaly Svédországban a kérelmezők 77 százaléka megkapta a menedékjogot.

Rovatok