Chris Hann valószínűleg jobban ismeri a magyar vidéki társadalmat, mint ön vagy én, nálam biztosan. A walesi születésű társadalomtudós negyven éve kutat a Duna-Tisza közén, közelről figyelte a rendszerváltás helyi kifutását, miközben tizenhat éve társigazgatóként vezeti a nemzetközi hírű Max Planck Institute for Social Anthropology-t a németországi Halléban.

Amikor néhány hete megint Magyarországon járt, megnézte a felújított István, a királyt a Városligetben és a tévében az augusztus 20.-i állami ünnepséget („Ez a mi hazánk, nem valamiféle átjáróház!”, tudta meg az azóta kirúgódó Hende Csabától), és járt a menekültválság epicentrumává vált Keletiben is.

Halkan sistereg a píszímentes grillkolbász

Miután visszament Németországba, arról írt a blogján, hogy a mostani felfokozott légkörben több magyar és német barátságát is kockáztatja azáltal, hogy érvelni próbál a média és a politikusok leegyszerűsített fekete-fehér igazságaival szemben. Amikor felhívtam telefonon, hogy elmondja, hogy látja a menekültválságra adott reakciókat Magyarországon és Németországban, a Nyugat-Európában kialakult borzalmas Magyarország-kép ecsetelésével kezdte.

„Régóta negatív a kép, de jelenleg a német média szinte démonizálja Magyarországot, legalábbis a magyar kormányt. A legtöbb olvasó úgy látja, hogy Magyarország szélsőségesen nacionalista, sőt rasszista. Meggyőződésük, hogy Orbán mindent kontrollál” – vázolja fel az alaphelyzetet. „Sokakat meglep, amikor azt állítom, hogy Magyarországon létezik szabad média is, amelyben kiegyensúlyozott híradások jelennek meg.”

A német sajtóban Hann benyomása szerint ezekben a hetekben valójában még nagyobb a politikai korrektség miatti egyoldalúság, mint a magyarban. Úgy érzi, mintha egy hatalmas pedagógiai küldetést igyekeznének ellátni, amikor a multikulturális társadalom előnyeit hirdetik. Az az aggodalom pedig, amit Németországban is sokan éreznek a menekültügy miatt, a domináns médiában alig jön át.

Magyarország nagyon jó eszköz annak elérésére, hogy a német véleményelit újra úgy érezhesse, hogy jó németnek lenni.

— mutat rá egy egyszerű összefüggésre, „különösen a korábbi rossz érzések után, amit a görög pénzügyi válság miatt sokan éreztek az év első felében.” Az egyik leggyakoribb kifejezés most a „Hilfsbereitschaft”: a sajtó az egész nemzet segítőkészségéről beszél. Hann szerint azonban tévedhetnek azok az értelmiségiek, akik azt hiszik, hogy a menekültek befogadását támogató Merkel tényleg a német közvéleményt testesíti meg. Az ellenvéleményeket szerinte sokan azért nem hangoztatják nyilvánosan, mert akkor minimum a szélsőséges Pegida mozgalommal azonosítanák őket. „Köztudott azonban, hogy sok ember van Németországban, akik egy kerti grillezésen hasonló dolgokat mondanak, mint Orbán.”

A multikulturális együttélés lehet jó dolog, de ehhez komoly költségvetési többlet kell, amiből finanszírozni lehet a nagyszámú, a többségi társadalomtól különböző ember integrációját. Magyarország azonban nincs ebben a helyzetben – mondja.

„Ezért van bennem megértés a visegrádi országok kvótaellenességével kapcsolatban. De ha erről beszélek német barátaimnak, ők azt mondják, hogy

Te ezeket a fasisztákat véded, akik európainak vallják magukat, pedig a valódi európai normákat tagadják?

„Ők úgy gondolják, hogy miután annyi szubvenció ment már Brüsszeltől keletre, most jogosan várhatnak cserébe némi szolidaritást. Erre én azt válaszolom, hogy az EU-segítség messze nem elegendő ahhoz, hogy a vidéki fiataloknak perspektívát nyisson. De Németországban csak Thilo Sarazzin és a „populisták” érvelnek így, nem szeretnék ezekkel egy skatulyába kerülni.”

Kiszolgáltatottság a civilizációs máz mögött

Ha az eddigiekből azt gondolnák, hogy egy Orbán-rajongó külföldiről van szó, tévednek. Hann ugyanis erősen kritikus Orbán Viktor politikájával szemben. A nyugati kereszténység védőjének szerepében tetszelgő Orbánnak már a civilizációs alapállását is hibásnak tartja.

A magyar miniszterelnöknek a kultúrára vonatkozó retorikája, egy elsőéves néprajz szakostól is kínos lenne

– mondja Hann. „A nyugati kereszténység nem egy zárt civilizáció, ahogyan azt Samuel Huntington állítja. Közvetve ez az elképzelés is hozzájárul a mostani válsághoz. Az ábrahámi vallások, a judaizmus, a keleti kereszténység és az iszlám ugyanannak az eurázsiai civilizációnak a részei.”

„A maguk miniszterelnöke úgy tesz, mintha a nyugati civilizációt védené” – idézi a múltheti Orbán-interjút, amelyben a magyar miniszterelnök a muszlim többségű Európa rémképét vázolta fel. „Ez a fajta idegenellenes retorika szerintem már önmagában bűn; Orbán a bevándorlók elleni gyűlöletet szítja.”

A nyugati közvéleményben a magyarokat most sokan rasszistának képzelik. Az idegenellenesség egyszerű, de keveset magyarázó stigmája helyett Hann azonban inkább azt próbálja megvilágítani, hogy miből fakad a nyitottság a bevándorlóellenes szólamokra például abban az alföldi faluban, ahol a hetvenes évek óta kutatómunkát végez.

Tázláron, bár nincs messze a szerb határ, eddig csak a tévében láttak menekülteket. A kutató benyomásai szerint a nagy többség mégis határozottan bevándorlásellenes; a meglévő kritikus vélemények is inkább jobbikosok. Hann ezt a rendszerváltás óta felgyülemlett bizonytalansággal és dühvel magyarázza. „Paradox módon jobban ment sok minden a kommunista diktatúra alatt.”

„Azelőtt itt mindenki tartott disznót. Keményen dolgoztak, hogy bővíthessék a házat, hogy meglegyen az új Zsiguli, lehessen rendes lakodalom. Az emberek manapság jobban tájékozódnak a nagyvilágban, elsősorban az internetnek köszönhetően, de sokkal frusztráltabbak. Bács-Kiskunból a fiatalok hotelalkalmazottként Angliába mehetnek dolgozni, vagy ápolónőnek Németországba, ha tudnak németül. Vagy pedig helyben, a romákkal együtt közmunkára. Sok családban ezek az opciók. Nem éheznek, de amikor azt látják, hogy vadidegenek tömegei jönnek, akiknek az ő világképük szerint itt nincs helye, akkor a jobboldali politikusok könnyen tudják manipulálni ezt a kiszolgáltatottság-érzést.”

„A TV minden este arról beszél, hogy itt vannak ezek az idegenek, és nem is lehet tudni, hogy mind valódi menekült-e, mert az igazolványaikat eldobták. A híradóban azt látják, hogy néhány menekült, főleg persze azok, akikkel az újságírók általában angolul szót tudnak érteni, jobb társadalmi háttérrel és határozottabb jövőképpel rendelkeznek, mint sok magyar.”

A létbizonytalanság megkönnyíti a nacionalista kártyával játszó politikusok dolgát – magyarázza Chris Hann, de azt tagadja, hogy a magyarok tömegei lennének rasszisták. A példát azonban, amit felhoz, nem biztos, hogy szívesen halljuk.

„Amikor a kilencvenes években megjöttek az erdélyi idénymunkások, őket helyben lerománozták, akár magyarok voltak, akár cigányok. Ezt most néha elmesélem azoknak, akik azt mondják, hogy a magyarok rasszisták.”

Ez nem rasszizmus; a máshonnan jövő magyarokkal szemben az itteniek majdnem olyan elutasítóak voltak, mint most a számukra egzotikus helyekről érkező menekültekkel szemben

– mondja, hozzátéve, hogy ahol a gazdasági körülmények ilyen sokat romlottak, várható, hogy felerősödnek a sztereotípiák.

Európai koncert néma hátsó sorokkal

Amíg nálunk a politika veszélyesen rájátszik a bevándorlástól való félelmekre, Németországban nem akarnak tudomást venni róluk. Hann azt mondja, együtt érez azokkal, akiknek a hangját nem hallják meg. Ilyenek pedig sokan vannak, nem csak egy egyre zsugorodó magyar faluban, de például a volt NDK területén is, ahol a Max Planck Institute is működik.

A nagy beruházások ellenére továbbra is jóval nagyobb a munkanélküliség Kelet-Németországban mint nyugaton. Nem véletlenül fogadták itt ellenségesen a menekültek országszerte arányos szétosztására vonatkozó terveket. „Ők nem tartoznak hozzánk, nekünk nincsenek meg az erőforrásaink, hogy integráljuk őket” – hallani most a szegényebb keleti részeken.

„Ez hasonló ahhoz, amit Orbán és a többi visegrádi tagállam vezetője mond. Ennyiben Kelet-Németország strukturálisan Lengyelországhoz és Magyarországhoz áll közelebb” - emeli ki. A mostani helyzet újra megmutatja, hogy mennyit számít az államszocialista múlt. Amíg nyugaton évtizedek voltak rá, hogy az emberek virágzó gazdasági körülmények között hozzászokjanak a bevándorlás jelenségéhez, a volt NDK hétköznapjaiban csak az elmúlt években jelent meg a „nyugati értelemben vett multikulturalizmus”.

A Willkommenskulturnak is kisebb itt a keletje: a keletnémeteknek ugyanakkor többnyire jó emlékeik vannak Magyarországról, a régi nyaralásokról és a ‘89-es határnyitásról. „Most, amikor a média Magyarországot ócsárolja, ezt nemigen akarják elhinni. Emlékezetük szerint a magyarok nem gonosz fasiszták.”

Sokak szerint Németországban most az a kérdés, hogy a politika meddig képes figyelmen kívül hagyni a kritikusabb hangokat. „Merkel szerintem szerencsejátékot játszik. Ugyanakkor, ha valakinek van esélye ezt megnyerni, az ő, mégpedig a személyes hitelessége miatt.” Bár sokan azt mondják, hogy Merkel inkább számító politikai játszmát folytat, elsősorban a gazdaság érdekében, ahol a népesség csökkenése miatt gondok vannak a munkaerővel, Hann szerint a kancellár hangnemváltása őszinte.

Merkel szerintem tényleg hisz bizonyos eszmékben — amelyek persze nagyon különböznek az Önök miniszterelnökéitől.

A német kancellár azonban azt kockáztatja, hogy a német társadalom is élesen polarizálódni fog ebben a kérdésben, ugyanúgy mint a magyar – tartja Chris Hann. „Mindkét vezető úgy tesz, mintha övé lenne az erkölcsi fölény, ő képviselné az igazi Európát. Miközben az európai intézmények ismételten gyengének bizonyulnak. Mindkét országban féltem a demokrácia jövőjét.”