Index Vakbarát Hírportál

Az afgán kormány már elkezdte Kunduz visszafoglalását

2015. szeptember 29., kedd 09:36

Kedd hajnalban megkezdte Kunduz visszahódítását az afgán kormány. A honvédelmi minisztérium közleménye szerint az éjszaka a reptérre beszorított kormányerőkhöz már megérkezett az erősítés, és hamarosan visszavehetik az irányítást a stratégiai jelentőségő észak-afganisztáni városban.

Kunduzt hétfőn foglalták el a tálibok, akiknek ez volt az első ilyen sikerük azóta, hogy 2001-ben az amerikai beavatkozás megtörte a hatalmukat. A kormánynak különösen kellemetlen időpontban jött a támadás, ugyanis épp kedden egy éve, hogy hatalomra került Asraf Gáni elnök. Tőle sokan azt várták, hogy vérfissítést hozhat a kormány és a tálibok viszonyába azzal, hogy kevésbé ellenségesen viszonyul a tálibok mögött álló Pakisztánhoz.

A támadás során a város börtönét is elfoglalták, ahonnan több száz rabot engedtek szabadon. Ezt a kormányerők már vissza is foglalták, a hétfőn szintén bevett rendőrkapitánysággal együtt. Jelenleg is városszerte folynak a harcok, és a város nagy része áram és telefonvonalak nélkül maradt. Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a város körüli Kunduz tartomány kórházaiba eddig 16 halottat és 172 sérültet szállítottak.

Aktar Mohamed Manszúr, a tálibok júliusban kinevezett vezetője szerint a kormánynak ell kellene ismernie a vereséget, a helyi lakosságnak pedig nincs félnivalója, élhetik tovább a mindennapi életüket.

Rovatok