Honnan és mennyi pénze volt az Iszlám Állam elődszervezetének? Miért erősödhettek meg annyira? Mit tudtak, amit más hasonló terrorszervezetek nem? Mi az a stratégia, ami már évekkel ezelőtt bejött nekik? Ezekre a kérdésekre is választ ad egy tanulmány, ami az Iszlám Állam eredetét és működését vesézi ki, ráadásul a szervezet évekkel ezelőtti könyvelésébe is betekintést nyújt. A dolgozatot a Pentagonnal hosszú ideje együttműködő amerikai Rand intézet készítette.
Meglepően sokat lehet tudni az Iszlám Államról. Sőt, az elődszervezeteiről is. Rengeteg kutató és elemző foglalkozott ugyanis még azelőtt a terrorszervezettel és annak elődjeivel, hogy az 2014-ben, az iraki Moszul városának elfoglalásával világszerte ismertté vált volna. Így elég pontos képük volt a téma kutatóinak arról is, honnan és mennyi pénze van a szervezetnek, milyen struktúrában működik, és mi az a stratégia, aminek mentén újabb és újabb területeket tudott meghódítani.
Ezeket a kutatásokat és elemzéseket foglalta nemrég össze egy tanulmányban a Rand intézet. A Rand egy ötven éve működő amerikai, főleg biztonságpolitikával és külpolitikával foglalkozó, elég neves szakembereket felvonultató agytröszt, amely például rendszeresen modellez lehetséges forgatókönyveket a Pentagonnak. A neten teljes egészében elérhető Rand-dolgozatot elolvasva kétség nem fér hozzá, hogy
Persze azért ennél többről van szó.
Bár a világsajtó akkor figyelt fel az Iszlám Államra, amikor az 2014 júniusában Irakban elfoglalta Moszult, és fegyvereket, valamint 2300 amerikai katonai terepjárót zsákmányolt, a szervezet ekkorra már meglehetősen erős volt.
Az Iszlám Állam elődszervezetét még az iraki Abu Muszab az-Zarkavi alapította Monoteista és dzsihádista szervezet néven, de az igazi gyökerek egy Jordániában még a kilencvenes évek elején alapított csoportig nyúlnak vissza. Irakban mindenesetre 2003 után vált igazán aktívvá, miután az amerikaiak lerohanták Irakot és véget ért Szaddám Huszein uralma. Egy évvel később a szervezet szövetségre lépett az al-Kaidával. 2006-ban az-Zarkavit az amerikaiak megölték, de ekkor már az iraki al-Kaida más helyi szunnita terrorszervezettel közösen létrehozott egy ernyőszervezetet, majd egy koalíciót, ez lett az Iraki Iszlám Állam, amit már Abu Omar al-Bagdadi vezetett.
| Tartomány | 2007 (január) | 2008 (január) | Változás |
| Anbar | 976 | 158 | - 84 % |
| Babil | 544 | 180 | - 67 % |
| Bagdad | 1259 | 425 | - 66 % |
| Ninive | 463 | 685 | 48 % |
Bár 2007 és 2008 között a szervezet komoly vereségeket szenvedett Irakban és jelentősen meggyengült, egyetlen tartományban meg tudta őrizni a pozícióját, ez pedig Ninive volt. 2008 februárjában az egy évvel korábbihoz képest 61 százalékkal nőtt az Iszlám Állam támadásainak száma (összesen 747 akciójuk volt), míg a többi tartományban erősen visszaesett az akciózásuk.
Ekkor már Ninive lett az Iraki Iszlám Állam bázisa, logisztikai központja. Ez a tartomány azért volt ideális fészek, mert az ott élő, vallásilag és etnikailag is megosztott lakosság kevésbé bízott a központi iraki kormányzatban, ráadásul a Szaddám Huszein uralma alatti elit, a baathisták egyik fellegvára is ez, 2010-től pedig a baathisták és az Iszlám Állam közötti kapcsolat egyre szorosabbá vált.
A kutatók már 2011 végén viszonylag pontosan tudták, hogy miből finanszírozza magát az Iraki Iszlám Állam, ahogy azt is, hogy honnan volt pénzük 2005 és 2008 között.
A valóságban az Iszlám Állam elődje helyi forrásokból alapozta meg elképesztő vagyonát. 2005 júniusa és 2006 májusa például az Anbar tartományban működő csoport költségvetésének mindössze 5 százaléka származott adományokból, 2006 júniusa és novembere között pedig még ennél is kevesebb, pusztán 3 százalék. Ez tehát ellentmond annak a gyakran hangoztatott állításnak, miszerint a gazdag arab államok fontos szerepet játszottak az (iraki) Iszlám Állam pénzügyi megerősödésében.
Ezáltal az Iraki Iszlám Állam autonóm volt, szabadabb, mint azok a hasonló szervezetek, amelyek a külföldi támogatóktól függtek. Így pedig az Iszlám Állam elődjét befolyásolni sem tudták külföldi hatalmi erők, vallási szervezetek, és természetesen az egykori szövetséges, az al-Kaida sem. Amúgy nem voltak szégyenlősek, a kétezres évek második felétől már olajozottan működött a szervezet. Szó szerint, ráadásul a szervezett bűnözésben igazi profikká váltak:
Érdemes megnézni ezen a grafikán, hogy miből mennyit zsebelt be az Iraki Iszlám Állam az egyik iraki tartományban még jóval azelőtt, hogy teljesen megerősödött volna:
A bűnözés olyan klasszul ment nekik, hogy 2005-ben az al-Kaida akkori második embere, Ajman az-Zavahiri arra kérte az akkor még élő az-Zarkavit, hogy utaljon el 100 ezer dollárt az al-Kaida központjába. (Arról nem tudni, hogy a kérés teljesült-e.)
2005 és 2006 között Anbar tartományt hat szektorra osztották fel, a szervezet a szektorokból is gyűjtött be a pénzt, és külön pénzügyi adminisztráció gondoskodott az újraelosztásról, azaz arról, hogy az így beszedett pénzeket milyen más városokba vagy szektorokba továbbítsák.
De nemcsak a pénzügyi rendszerük, hanem a szervezetük is szofisztikált volt már ebben az időszakban. Bürokratikus és hierarchikus szervezetként az alsó szintekről rendszeresen jelentéseket küldtek a felsőbb szintekre. A bürokráciájuk már ekkor négy pilléren állt:
Egy adott tartományban van egy vezető emír, majd az eggyel lejjebb lévő szinten mindegyik pillérhez tartozik egy másik emír, aki az adott területért felel, akár egy főosztályvezető vagy igazgató. Volt időszak, amikor csak úgy burjánzottak az emírek egy-egy tartományban, és szinte minden feladatnak volt egy emírje, például volt hajózási emír, olajcsempészésért felelős emír stb.
Ennek a tobzódásnak akkor lett vége, amikor a felső vezetés belátta, hogy ha túl sok emír van, akkor az alsóbb szinteken egyre kevésbé fogják tisztelni a fontosabb, felsőbb szinteken trónoló és észt osztó emíreket.
Az öt pillér nemcsak az adminisztrációban, de a szervezet terjeszkedésében is fontos szerepet játszik mind a mai napig. 2007–2008 környékén a szervezet egyik stratégája az alábbi tervet eszelte ki az egyik Anbarban található város visszaszerzéséhez: első lépésben azt javasolta, hogy a szervezet néhány megbízható tagja (a családjával együtt) béreljen házakat a városban, azaz költözzön oda. Ezek a tagok kezdték el figyelni a várost, megnézték, ki kivel van, kinek mennyi a pénze, a befolyása. Felkutatták, kik szimpatizálnak velük, kik utálják a központi kormányt. Így szépen lassan ki tudtak építeni egy hálózatot, amelynek tagjai a terrorszervezet ezután a városba érkező tagjait tudták elszállásolni, befogadni.
Ezután kezdtek bele egy gyilkossági kampányba, melynek során a helyi kormánytisztviselőket vadászták le és ölték meg. Mindezt egy bombakampány követte, azaz a robbantások. És az eredmény: a lakosok, a helyi felkelők, a helyi kormánytisztviselők, egyszóval mindenki összetojta magát az Iraki Iszlám Államtól. És behódoltak.
Ez a stratégia már a kezdetektől jellemezte a terrorszervezetet, és az összes terjeszkedésüket ez a minta előzi meg. Egy adott város destabilizálása ezzel a céljuk. A vezető helyi kormánytisztviselők meggyilkolása, majd a robbantások hatására a helyi lakosok elvesztik a bizalmukat a központi kormányzatban, ez pedig az Iszlám Állam aktivistáinak és harcosainak a malmára hajtja a vizet. Mivel egy idő után már a helyi források felett is ők rendelkeznek és náluk lesz a pénz, így a szunnita civilekkel is el tudják hitetni, hogy a kormány helyett ők az egyedüli záloga a rendnek. Annak a rendnek, amelynek szétverésén ők dolgoztak korábban. Sokszor nemcsak a kormányzati tisztviselőket, hanem a helyi szunnita felkelők vezéreit is meggyilkolták, így félemlítették meg, illetve semlegesítették őket.
A stratégia rendszerint működött, és idővel a szervezet:
A terrorszervezet szinte minden város bevételekor ezt a stratégiát alkalmazta. 2012–2013-ra jórészt már csak az iraki hadsereget támadták, addigra a többi felkelők már mind meg voltak félemlítve. 2013-ra a szervezet már teljes ellenőrzése alatt tartotta Babil tartományban Jurf as-Sakhar városát. Moszult 2014-ben foglalták el, de a városban már 2007-ben jelen voltak, a kormányzati intézményeket akkor kezdték el támadni.
De volt, amitől az Iraki Iszlám Állam is rettegett.
A szervezet több vezetőjével is légitámadás végzett, például magával az-Zarkavival is. A terroristák okkal féltek ezektől az akcióktól, beleértve a dróntámadásokat is. 2007-ben az Iraki Iszlám Állam egyik stratégája meg is jegyezte, hogy az amerikai csapatok büntetlenül mozoghatnak a terroristákhoz tartozó területeken. A légitámadások tehát hatékonynak bizonyultak, a szervezetet ez jelentősen gyengítette, csakhogy 2011-ben az amerikai erők kivonultak, a terroristák pedig fellélegezhettek és újra erőre kaptak. Az eredmény pedig ismert.
A Rand intézet tanulmányában éppen ezért azt javasolja, hogy folytatni kell a légitámadásokat, de nemcsak a vezetők, hanem a középvezető emírek ellen is. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy már az Iraki Iszlám Állam által is alkalmazott stratégia miatt önmagában az, hogy a terrorszervezet esetleg nincs látványosan jelen egy városban (azaz például nem szerez meg területeket), még nem jelenti azt, hogy ne lenne ott is veszélyes.
A szervezet ugyanis titokban, földalatti mozgalomként már jóval korábban elkezdi a beépülést a helyi közösségekbe, mint hogy láthatóvá válna. Így nem elég az sem, ha egyszerűen csak kiűzik őket valahonnan, később együtt kell működniük a hatóságoknak a közösséggel, hogy esélyük se legyen újra megerősödni.
A Rand tanulmánya szerint lényegében semmi nem változott, azaz a jelenlegi Iszlám Állam stratégiája, pénzügyi forrásai, ideológiája és céljai ugyanazok, mint elődjéé, az Iraki Iszlám Államé. Éppen ezért fontos, hogy a pénzügyi forrásaiban kárt tegyenek az ellenük harcolók: azaz mindenkit le kell vadászni, aki a bűnszervezet működését elősegíti, beleértve az orgazdákat, közvetítőket is.