Index Vakbarát Hírportál

Három orosz halt meg Szíriában

2015. október 21., szerda 12:15

A szír kormányhadsereg egyik vezetője kedden közölte, hogy több katona mellett három orosz állampolgár meghalt, és többen megsebesültek Latakia tartományban, amikor egy tüzérségi lövedék eltalálta a harcálláspontjukat. Az Aszad-párti média ehhez gyorsan hozzáfűzte, hogy "minden alapot nélkülöző propaganda" az oroszok szárazföldi műveletekben vennének részt, ők kizárólag a levegőből segítik a "terroristák elleni küzdelmet". Ez egyébként nem igaz, hiszen nyilvánosságra került már orosz harckocsizók beszélgetése, a felkelők pedig pár éve egy orosz katonai lehallgatóközpontot is elfoglaltak.

Az információt az általában megbízható értesüléseket közlő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja is megerősítette, de az ellenzéki szervezet szerint nem az augusztus végétől Szíriába települő orosz kontingens tagjairól, hanem önkéntesekről van szó. Ezeket az önkénteseket - csakúgy, mint anno a spanyol vagy koreai polgárháborúban - nagyon nehéz megkülönböztetni a "hivatalos" fegyveres erőktől. Orosz titkosszolgálati szervezésben évek óta utaznak már zsoldosok Szíriába, a Szláv Hadtest tevékenységét maguk a tagok is gazdagon dokumentálták. 

A moszkvai védelmi minisztérium is közleményben tagadta, hogy orosz katonák haltak volna meg Szíriában:

Az orosz katonák állítólagos szíriai haláláról a külföldi médiában megjelenő jelentések kapcsán hangsúlyozzuk: nincsenek áldozatok az orosz fegyveres erők katonái körében Szíriában

Rovatok