Index Vakbarát Hírportál

Egy 28 éves lány a bukaresti diszkótűz 32. halálos áldozata

2015. november 3., kedd 14:49

A tűzvédelmi előírások szigorításáról döntött a román kormány azután, hogy pénteken kigyulladt egy diszkó Budakerestben, és miután csak egy vészkijárat volt, 32 ember meghalt, és 135 ember megsérült.

A kormány kedden egy olyan határozatot is elfogadott, amelynek alapján a hatóságok súlyos bírságot szabhatnak ki azokra a szórakozóhelyekre, amelyekben a látogatók száma több mint tíz százalékkal túllépi a működési engedélyben meghatározott maximális létszámot, a tűzrendészeti engedélyekben ugyanis a tömeg függvényében határozzák meg a vészkijáratok számát.

A keddi kormányülésen döntöttek arról, hogy áldozatonként 5000 lejes (350 ezer forint) gyorssegélyben részesítik a bukaresti Colectiv klubban kitört tűzvész áldozatainak családjait.

A kormány már szombaton bejelentette, hogy ellenőrzési kampányt indít az éjszakai szórakozóhelyeken. A romániai klubok többsége azonban önként bezárt, egyes vállalkozók pedig bejelentették, hogy - a törvény által egyébként megkövetelt - vészkijáratokkal, füstérzékelőkkel és automata oltóberendezésekkel fogják felszerelni az általuk működtetett szórakozóhelyet.

Közben kedden 32-re emelkedett az áldozatok száma, miután reggel belehalt sérüléseibe egy súlyos légúti károsodással és testének több mint felén égési sérülésekkel kórházba került 28 éves lány. A Mediafax hírügynökség összesítése szerint a tűzvész 135 sebesültjét ápolják a bukaresti kórházakban, közülük 18-an vannak életveszélyes, 17-en pedig súlyos állapotban.

Románsajtóértesülések szerint a Goodbye to Gravity román rockzenekar által használt színpadi pirotechnika miatt gyulladt ki a szórakozóhely. Egyes beszámolók szerint az innen kipattanó szikrák a díszletet, mások szerint a mennyezetet gyújtották fel. Sokan azt hitték, hogy a tűz csak látványelem, emiatt nem indultak el azonnal a kijárat felé. Néhány perc után viszont pánik tört ki, és a tömeg összezsúfolódott az egyetlen kivezető ajtónál.

Hírek szerint a halálos áldozatok között van a banda két gitárosa, de az énekes, a basszusgitáros és a dobos is kórházban van. Egy másik zenekar dobosa, Adrian Rugina is életét vesztette a tűzben.

Rovatok