Katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot
- mondta Angela Merkel hétfő este a CDU darmstadti fórumán az MTI beszámolója szerint.
A német kancellár szerint a Nyugat-Balkánon helyenként már megint vannak feszültségek, és azért kezdeményezte október végén a balkáni migrációs útvonal mentén fekvő államok vezetőinek összehívását, mert el akarta kerülni, hogy a volt Jugoszlávia területén "ismét katonai összetűzések" történjenek.
Mint mondta, nem akarja az ördögöt a falra festeni, de gyorsabban megtörténhet, mint bárki gondolná, hogy a régióban a viták tettlegességé fajulnak, és beindítanak folyamatokat, amelyeket senki nem kíván.
Merkel szerint a magyar határkerítés felépítése is jól mutatta, milyen könnyen vezethet összetűzésekhez a határok lezárása. A menekültválság azt is megmutatta, hogy a menekültek miatt milyen könnyen alakulnak ki konfliktusok a szomszédos országok, például Horvátország és Szerbia vagy Szlovénia és Horvátország között. Ezt azoknak üzente, akik régóta követelik a német határ lezárását. Ha ilyet tennének, akkor a többi ország is zárná a határait. A magyar kerítés példája közben azt is megmutatta, hogy az nem állítja meg a menekültek áradatát, az emberek ilyenkor új útvonalakat keresnek.
Németország mint az EU egyik legnagyobb országának feladata ezért az, hogy egy másik, szolidáris megoldást alkalmazzon a menekültválságban. Ez csak lépésről lépésre lehetséges. Merkel megérti a menekültek befogadásával kapcsolatos aggodalmakat, de szerint közben nem szabad megfeledkezni a menekültek emberi méltóságáról sem.
Németország mindenkinek segít, aki a háború és üldöztetés elől menekül, azokat azonban, akik csak gazdasági okokból akarnak oda menni, vissza fogják küldeni, ismételte meg a német kancellár.
A német nagykoalícióból a kereszténydemokraták (CDU) és a keresztényszociálisok (CSU) vasárnap egyezségre jutottak abban, hogy a német-osztrák határon hozzanak létre tranzitzónákat. Itt ki lehetne szűrni azokat, akik nem remélhetnek menekültstátuszt az országban. A tranzitzónák létrehozását azonban a nagykoalíció másik nagy blokkja, a szociáldemokraták elutasítják. Merkel azt mondta: erről a kérdésről csütörtökön újra tárgyalnak majd.
A Hessen tartományi városban rendezett fórumon nagyjából 1800 CDU-s vett részt. A CDU mostani fórumán kevesebb támadás érte Merkelt, mint a párt a két korábbi hasonló rendezvényén, írja a Frankfurter Allgeimeine Zeitung. Október elején Wuppertalban a legkeményebb felszólalásnak az számított, amikor az egyik résztvevő azt mondta: "Én még Merkel mögött állok, de hangsúlyozom, még." Október közepén a szászországi Schkeuditzban azonban már kereszténydemokrata aktivisták Merkel trónfosztását követelték.
A kancellár a mostani, harmadik CDU-fórumon is kapott bírálatokat. Egy felszólaló szerint a menekültválság polgárháborúhoz vezethet Németországban, egy másik megint azt követelte, hogy mondja ki egyértelműen: Németország nem tud több menekültet befogadni. Egy másik beszéd azonban épp azt méltatta, hogy a kancellár minden ellenszél és támadás ellenére következetesen kitart álláspontja mellett. Merkel azt mondta: szeretné, hogy a jövőben az emberek visszatekintve azt mondhassák, a németek helyesen cselekedtek a 2015-ben elmélyült menekültválságban.
(Borítókép: vonatra váró menekültek a macedón-szerb határon. AFP / Nikolay Doychinov)