Index Vakbarát Hírportál

Oroszország: Nem muszáj, hogy Aszad hatalmon maradjon

2015. november 3., kedd 17:55

Nem szükségszerű, hogy Bassár el-Aszad szír elnök hatalmon maradjon – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova az Eho Moszkvi egy rádióadásában a BBC szerint. Az orosz külügyminisztérium álláspontja a nyilatkozat szerint az, hogy nem Oroszországtól függ az, hogy Aszad hatalmon maradhat-e, hanem „a szír nép döntése”.

A szóvivő hozzátette, hogy egy szíriai rendszerváltás, tekintettel a mostani menekültproblémára „nagy fekete lyukká válhat”, regionális, sőt, globális katasztrófa is lenne. A szíriai állam léte kulcsfontosságú a terrorizmus elleni harcban – hangsúlyozta Zaharova az MTI szerint. „Ha nem lesz szíriai állami lét, nem lesz, aki a szárazföldön harcoljon a terroristákkal”.

Arra a kérdésre, hogy Aszad maradása elvi kérdés-e az oroszoknak, Zaharova azt mondta: „Egyáltalán nem, mi sosem mondtunk ilyet.” Oroszország Aszad egyik legkitartóbb támogatója, a szír kormányerők oldalán vesz részt a polgárháborúban, légi csapásokkal sújtja a felkelőket.

Zaharova hozzátette: az álláspont nem jelent változást az eddigiekhez képest. Az USA álláspontja ezzel szemben az, hogy Aszad nem vehet részt Szíria politikai jövőjében.

Hollande: Aszad nem indulhat a következő választásokon

Bassár el-Aszad elnök nem indulhat a következő választásokon Szíriában – mondta kedden Francois Hollande francia államfő, aki szerint csak egy választási folyamat lehet megoldás a konfliktusra.

„Az egyetlen megoldás, hogy előbb vagy utóbb ténylegesen választásokat rendezünk. Vagyis hát előbb még a biztonságot helyre kell állítani, és Bassár el-Aszad nem lehet jelölt a választásokon” – fogalmazott a francia elnök az Europe1 francia kereskedelmi rádiónak adott interjúban.

A szíriai elnök részvétele a jövőbeni választásokon Francois Hollande szerint „annak a beismerése lenne, hogy képtelenek vagyunk megoldást találni”.

Bassár el-Aszadot egy fiktív választáson 2014-ben újraválasztották. „Már akkor az oroszok és az irániak ebbe az irányba akartak minket terelni, de zsákutcába vezetett még több háborúskodással és terrorizmussal” – hívta fel a figyelmet a francia elnök.

Franciaország ragaszkodik a leginkább ahhoz az állásponthoz, hogy a 2011-ben kezdődött szíriai konfliktus végén a szíriai elnök nem maradhat hatalmon. Irán és Oroszország viszont jellemzően azt az álláspontot képviseli, hogy Bassár el-Aszadnak meghatározó szerepe kell, hogy legyen a politikai átmenetben.

Bécsben tárgyaltak a békéről

A szíriai válság rendezését célzó tárgyalások pénteken kezdődtek meg Bécsben, és november közepén folytatódnak. Közleményükben a delegációk egyetértetek abban, hogy az ENSZ felügyelet alatti választások megtartása jelentheti a megoldást a szíriai konfliktusra, amelybe minden szíriait, beleértve a diaszpórát is be kell vonni.

Francois Hollande az interjúban arra is utalt, hogy csütörtökön döntés születhet arról, hogy a francia légierők újabb légicsapásokat indítanak Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kiképzőtáborai ellen.

„Minden alkalommal, amikor arról olyan kiképzőközpontról kapunk információt, ahol olyan dzsihádistákat, terroristákat képeznek, akik előbb vagy utóbb fenyegethetik hazánkat, támadunk. Ezen céllal csütörtökre összehívom a védelmi tanács ülését” – mondta az államfő.

Rovatok