Szombat este az iowai Des Moinesben csaptak össze másodszor a jövő évi amerikai elnökválasztási indulásért küzdő demokrata jelöltek. Az elemzések szerint egyikőjük sem nyújtott váratlant, és nem valószínű, hogy érdemben változik a verseny állása. A vetélytársak próbálták támadni Hillary Clintont, de nem sikerült igazán megszorongatniuk. Ugyanakkor a Politico szerint ő is kevésbé volt magabiztos, mint korábban.
Az első vitán még öten álltak ki, de mostanra csak hárman maradtak a versenyben: a nagy esélyes Hillary Clinton mellett Bernie Sanders vermonti szenátor és a volt marylandi kormányzó Martin O'Malley.
Időközben pedig az is kiderült, hogy az indulási szándékát sokáig lebegtető – és még így is egészen népszerű – Joe Biden, Obama alelnöke végül nem méretteti meg magát, ami szintén Clintonnak kedvez.
A vita első fél órája a külpolitika jegyében telt, de inkább a hazai kérdések alatt élénkültek fel a jelöltek. A tévés vitát rendező CBS moderátora azzal nyitotta az estét, hogy ki mit kezdene az Iszlám Állam problémájával, de a válaszaik nemcsak egymáséitól, hanem a republikánusokéitól se sokban különböztek. Hangsúlyozták, hogy a probléma a radikálisokkal van, nem az Iszlámmal, és hogy fontos az együttműködés a közel-keleti szövetségesekkel, viszont egyikőjük se beszélt arról, hogy milyen konkrét intézkedésekkel lépnének fel erőteljesebben a terrorszervezet ellen. A CNN ugyanakkor megjegyzi, hogy Clinton finoman szembe ment Obamával, aki egy nappal a párizsi terrortámadások előtt azt mondta, hogy bár legyőzni még nem sikerült az Iszlám Államot, de feltartóztatni már igen. Clinton szerint
A legrészletgazdagabb válaszokat nem meglepő módon egyébként is az előző ciklusban külügyminiszterként dolgozó Clinton adta.
A többiek igyekeztek is támadni a miniszterként hozott külpolitikai döntéseit – az afganisztáni, iraki, líbiai beavatkozás támogatását –, de nem sikerült igazán megszorongatniuk a legesélyesebb jelöltet.
A legtöbb támadás viszont nem is ebben, hanem pénzügyi téren érte Clintont. Sanders azért ment neki, amiért Wall Street-i dollármilliókat fogadott el a kampánya támogatására (ez a bírálat egyébként ismerős lehet már Obama 2007-es jelölti kampányából is). Clinton erre azzal vágott vissza, hogy a legtöbb adományozója nő, a Wall Street sok dolgozója pedig egyszerűen hálás neki azért, amit a környék rehabilitációjáért tett a 9/11-es terrortámadás után. Ez az érvelés, a terrortámadás felhasználása a kampánya mentegetésére, még késztetheti majd kellemetlen magyarázkodásra Clintont – pláne, hogy egy nappal a párizsi merényletek után sikerült előállnia vele.
Clinton és csapata azzal próbálta már előre leszerelni a Wall Street támogatását firtató támadásokat, hogy készítettek egy pénzügyi szolgáltatások szabályozásáról szóló tervezetet, de ez a párton belül se győzött meg minden szkeptikust arról, hogy Clinton megválasztása esetén függetlenítené tudná magát ezektől a köröktől.
Annak viszont örülhetett Clinton, hogy a hosszú hónapok óta húzódó emailbotrányáról szinte szó se esett, és láthatóan egyre kevésbé érdekli az ellenfeleit. Legalábbis a demokrata oldalon, mert ha végül ő lesz a demokrata elnökjelölt, a republikánus ellenfele várhatóan nem lesz ilyen előzékeny.
Élénkebb vita alakult ki még a minimálbér kérdésében. A moderátor Alan Krueger egy közelmúltbeli cikkéről kérdezte a jelölt-jelölteket, amelyben a közgazdász arról írt, hogy a 15 dolláros órabér túl magas lenne. Clinton egyetértett a felvetéssel, míg a baloldali populista gazdaságpolitikát szorgalmazó Sanders inkább a munkások igazságos megfizetéséről beszélt.
A Wall Street üzleti modellje átverés
– mondta Sanders, aki szerint továbbra is politikai forradalomra van szükség a valódi változáshoz.
A szenátor nagy lelkesedéssel támadta a bankokat és védte meg gazdagra vonatkozó magasabb adókulcsa tervét is.
Az Atlantic szerint Sandersnek az egyenlőtlenségek felszámolását a zászlajára tűző gazdaságpolitikája továbbra is népszerű lehet – és ezt az üzenetet most hatásosabban is tudta a szenátor közvetíteni, mint a múlt alkalommal –, ugyanakkor visszaüthet, hogy szinte kizárólag erre összpontosít, ami a külpolitikai kérdések kapcsán ezúttal világosan látszott. Nem vette ki magát túl elegánsan az sem, hogy Clintonnal és O'Malley-val szemben Sanders nem hagyta el teljesen az eredetileg tervezett 90 másodperces nyitómonológját, hogy helyette a párizsi mészárlásról emlékezzen meg. Ehelyett az utolsó 20 másodpercben megpróbált erről a témáról is átkötni a gazdaságpolitikájára, ami nem nevezhető éppen elegáns lépésnek.
O'Malley aktívabb volt, mint az előző vitán, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a kevesebb szereplővel több idő jutott rá, másrészt rosszabbul is áll a két ellenfelénél, ezért neki lett volna szükség a leginkább kiugró teljesítményre. Ezzel azonban az elemzések szerint adós maradt, és nem valószínű, hogy el tud mozdulni az öt százalék körüli támogatottságáról.