Index Vakbarát Hírportál

Egyre több katona dezertál az Iszlám Államtól

2015. december 1., kedd 14:27

Ahogy egyre intenzívebbé és átfogóbbá vált az Iszlám Állam bombázása, úgy nőtt meg a dezertőrök száma

- írja az USA Today Steve Warren ezredes hétfői bagdadi tájékoztatójáról. Az amerikai vezérkar drónfelvételek és hírszerzői jelentések alapján a következő megállapításokra jutott:

A jelenséget a Brookings Intézet szakértője ígéretesnek nevezte, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ennél jóval több konkrét eset és adat után lehet csak azt mondani: a dezertálás tendenciává vált. 

Az USA egyébként meglehetősen bizonytalan abban, mekkora haderőt is képes az IS mozgósítani. Saját számításai szerint a tavaly óta tartó légitámadások és a kurd milíciák összesen 23 ezer iszlamistával végeztek. Azonban úgy tűnik, az IS egyelőre tudja fedezni a veszteségeit, hiszen még mindig 20-30 ezer harcossal rendelkezhet - ugyanúgy, mint júniusban, vagy tavaly ilyenkor. 

Rovatok