Index Vakbarát Hírportál

A legnagyobb koponyák fogtak össze a menekültek befogadása érdekében

2015. december 2., szerda 06:10

Az amerikai külpolitika legnagyobb nevei, volt titkosszolgálati vezetők és vezérkari főnökök fogtak össze, hogy a Human Rights First szervezet honlapján megjelentetett nyílt levélben csitítsák az Egyesült Államokban terjedő menekültellenes hisztériát. A párizsi terrortámadás óta ugyanis sorra jelentik ki a tagállamok kormányzói, hogy "ide nem jönnek szír terroristák!", és a republikánus elnökjelöltek is sokszor - igen, például Donald Trump - alpári stílusban utasítják vissza a kormányzat által tett vállalást, miszerint az októberben lezárult költségvetési évben 15 ezer, 2006-ban pedig 85 ezer menekültet fogadna be az ország.

A többek között Zbigniew Brzezinski és Henry A. Kissinger egykori nemzetbiztonsági tanácsadók, Leon E. Panetta volt CIA-igazgató, vagy Madeline Albright egykori külügyminiszter által aláírt levél (érdemes végigböngészni a névsort, milyen arányosan oszlanak meg a demokrata és a republikánus kormányzatokhoz köthető emberek) a következő érveket szegezi szembe a terrorizmust kiáltókkal szemben:

A menekültek nem részesei, hanem áldozatai a terrorizmusnak. Kategorikus visszautasításukkal csak az Iszlám Állam narratíváját támasztanánk alá, miszerint az Iszlám és a Nyugat között háború van, a muszlimokat az Egyesült Államokban és Európában nem látják szívesen, ezért a valódi hazájuk a Kalifátusban van. 

  

Rovatok