Index Vakbarát Hírportál

Orbán lett az év embere

2015. december 2., szerda 11:47

A befolyásos amerikai Politico honlap európai leágazása szerdán publikálta az európai top 28-at, azt a toplistát, ami azokat az embereket gyűjtötte össze, akik 

formálják, felrázzák és felkavarják a kontinenst.

A szerkesztők minden uniós tagállamból egy embert választottak ki, majd a 28 jelöltet rangsorolták. A listán az első helyet Orbán Viktor érdemelte ki; az indoklás szerint azért, mert egyszerre előidézője és szimbóluma annak, hogyan tolódott el a menekültekről szóló közbeszéd a „Hogyan fogadjuk be őket?”-ről a „Hogyan tartsuk távol őket?” irányába. 

Európa vezetői egykor ki akarták őt közösíteni, ma ő a mainstream jobboldal talizmánja 

– írja a lap a miniszterelnökről, akivel Angela Merkel nem hajlandó találkozni, és akit az Európai Néppárt vezetője is élesen kritizált.

A lista tagjainak kijáró hosszú portré a Magyarországon közismert személyes vonások és politikai kanyarok mellett Orbán politikáját is igyekszik leírni. Orbán rendszerét Erdogan és Putyin rezsimjeihez hasonlítja, és hosszasan idézi a Nyugat és a liberalizmus válságáról szóló vízióit. A Politico azonban Orbánnak nagyfokú pragmatizmust is tulajdonít, amire az oroszellenességből oroszbarátságba átcsapó külpolitikát, valamint az igazán kemény brüsszeli nyomás előtti rendszeres meghátrálást említi példaként. 

A konklúzió kétfejű. Egyfelől Orbánnal szemben odahaza nincs alternatíva, amit a Politico ezzel a kissé túldramatizált mondattal szemléltet: 

Sok magyar mondja, suttogóra fogva hangját, hogy Orbán még mindig jobb, mint a másik lehetőség, a Jobbik, a nyíltan antiszemita szélsőjobboldali párt, mely a szavazók ötödének támogatását bírja. És ezzel valószínűleg Brüsszel is egyetért.

A konklúzió másik oldala, hogy Orbán egy „érzelemmentes”, „opportunistább”politika felé tolja Európát – itt a brit toryk és a francia Nemzeti Front mellett előkerül Donald Trump neve is.

A lista amúgy igazi vegyes felvágott, a meghatározó figurák között a belga Stromae elektronikus zenész ugyanúgy felkerült, mint a horvát Mate Rimac autóipari startupper vagy az ír Panti Bliss transznemű melegjogi aktivista. De ha már menekültkérdés, a listán a negyedik lett Horst Seehofer bajor kormányfő ÉS a menekültsegítő egyesület alapító – így együtt. És hogy miért?

Németországban a politikáról, értékekről, gazdaságról, identitásról szóló összecsapások kötik őket össze.

Rovatok