Index Vakbarát Hírportál

A HDZ és a Híd alakít kormányt Horvátországban

2015. december 23., szerda 19:46

Sikeresen ért véget a horvát kormányalakításról szóló konzultációk ötödik fordulója a novemberi választásokon a parlamentbe bejutott pártok és Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között, írta az MTI.

Az elnök a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség(HDZ) vezette pártszövetséget és a harmadik legtöbb mandátum szerzett Híd Függetlenek Listáját (Most) bízta meg a kormányalakítással - jelentette a horvát média szerdán. A két párt - amely együttesen a mandátumok többségével rendelkezik - egy párton kívüli sikeres üzletembert, Tihomir Oreskovicot javasolta miniszterelnöknek, akinek harminc nap áll rendelkezésére, hogy kormányt alakítson.

Az államfő december 28-ára összehívta az új összetételű törvényhozás alakuló ülését is. A több mint egy hónapja lezajlott parlamenti választáson a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) és a jobboldali ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) fej fej mellett végzett. Egyikük sem rendelkezett az önálló kormányalakításhoz elegendő mandátummal, emiatt koalíciós partnert kellett keresniük. A kormányalakításhoz ugyanis 76 képviselő támogatására volt szükség. Az SDP és a HDZ vezette két választási szövetség egyaránt 56 mandátumot szerzett a 151 tagú horvát törvényhozásban.

A harmadik legtöbb - tizenkilenc - mandátum a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott. A választások után a kormányalakításról folytatott nem hivatalos, puhatolózó tárgyalások során a Híd négy képviselője távozott a pártból. A Híd még két héttel ezelőtt közös tanácskozásra hívta a két nagy pártkoalíció vezetőit, és egy hetet adott számukra, hogy eldöntsék, részt kívánnak-e venni egy közös, technokrata kormány megalakításában. Korábban többször közölte, hogy reformkormányt akar, és nem lép koalícióra egyik nagy párttal sem, továbbá kijelentette: ragaszkodik hozzá, hogy ne a két nagy pártkoalíció adja a miniszterelnök-jelöltet, hanem egy harmadik személyt jelöljenek közösen kormányfőnek.

A kormányzásról szóló hárompárti tanácskozásokat hol az egyik, hol a másik nagy párt vezetője hagyta el a tárgyaló asztalt, majd tért vissza újra a oda. A Híd végül a konzervatívokkal állapodott meg. A kormánykoalícióhoz csatlakozott a diaszpórában megválasztott három képviselő, az albán kisebbségi képviselő, és Milan Badic Zágráb polgármestere pártjának két bejutott képviselője is. Így együttesen 78 mandátummal rendelkeznek. A 49 éves Oreskovic a PLIVA kelet-közép-európai térség legnagyobb gyógyszeripari vállalatának a pénzügyi igazgatója.

A kanadai McMaster Egyetemen szerzett kémia, üzleti, valamint pénzügyi szakon diplomát. Sokáig egy kanadai gyógyszeripari cégnél dolgozott. Az amerikai érdekeltségű PLIVA-hoz 2009-ben került, mint a kelet-európai terület pénzügyi igazgatója, később a mediterráni, izraeli és afrikai piac is hozzá tartozott. 2012-től a igazgatóbizottság elnöke. Sikeres nemzetközi karriert futott be.

Rovatok