Index Vakbarát Hírportál

A menekültekre borul a balkáni dominó

2016. január 20., szerda 17:33 | aznap frissítve

Miután Ausztria drasztikusan csökkenti a befogadható menekültek számát, ez láncreakciót indított el a balkáni országokban. Sorra jelentik be a határellenőrzés szigorítását: Szlovénia várhatóan kevesebb menekültet vesz át Horvátországtól, Horvátország alkalmazkodik az osztrák lépésekhez, Szerbia már csak az Ausztriába vagy Németországba tartókat engedi át, Macedónia pedig ideiglenesen lezárta a görög határt.

A helyzet jobb megértéséhez az Európába irányuló menekültáradatot most hasonlítsuk egy sok országon áthaladó, áradó folyóhoz. Ha egyik ország úgy dönt, gátat épít, amiatt a többi országnak is lépnie kell, különben az ő területüket önti el az ár. A menekültválságban az első “terelőgátat” Magyarország építette meg a déli határon felhúzott kerítéssel. Ezzel a balkáni menekültútvonalat Horvátországon és Szlovénián át Ausztria déli határára irányította át.

Szerdán Ausztria épített egy új gátat, miután bejelentette: idén már csak 37 500 menekültet tud befogadni, azaz kevesebb mint felét a tavalyi számnak (2015-ben 85 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában). Az elkövetkező három évre is kijelölték a pályát. Eszerint a jövőben sem fognak ennél több menekültet befogadni: 2017-ben 35 ezret, 2018-ban 30 ezret, 2019-ben pedig már csak 25 ezret.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter szerint az idei 37500-as keretet már a nyáron elérhetik. Az osztrák APA hírügynökség szerint azt még uniós szakértőknek és alkotmányjogászoknak kell tisztázniuk, hogy egyáltalán lehetséges-e ilyen felső határt szabni.

A németek még hisznek Európában

Bajban az EU

A jelek szerint már Ausztria sem hisz a közös európai megoldásban. Legalábbis erre utaltak az elmúlt napok nyilatkozatai. Az osztrák kancellár szerint láthatóan nincs európai szintű megoldás, nem működnek az EU külső határaira tervezett hotspotok, és hiába várnak arra, hogy Görögország ellenőrizné és regisztrálná a menekülteket. Ezért Ausztria nemzeti hatáskörben saját határai védelmében kényszerült erre a lépésre. Az osztrák kancellár utalt arra, remélik, hogy ez a lépés végre felrázza az EU többi országát. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint rendkívüli csúcstalálkozóra lehet szükség a migránsválság megoldására. Juncker szerint veszélyben van a Schengen-övezet, és ha az összeomlik, akkor maga alá temeti a munkaerő szabad vándorlását és a közös piacot. Mark Rutte, a tagállami minisztereket képviselő Tanács soros elnöke arra intette a tagállamokat, hogy tartsák magukat a már megkötött alkukhoz és állítsák helyre a külső schengeni határ ellenőrzését, ami Görögországnak nem megy, írja az Eurológus

Németországban hónapok óta sürgetik, hogy a menekültáradat megállítására a kormány adjon valamilyen erős üzenetet: vagy azt, hogy teljesen lezárják a határokat, vagy azt, hogy meghatároznak egy felső határt a befogadható menekültek számáról.

Angela Merkel német kancellár szerdán is elutasította a kereszténydemokraták testvérpártjának számító Német Keresztényszociális Unió (CSU) követelését a határ lezárásáról, és nem akarta kommentálni az osztrákok döntését sem. Csak annyit mondott, hogy közös európai megoldással kell csökkenteni a menekültek számát. Bár a német kormány továbbra sem tett menekülteket elriasztó jelzéseket, az elmúlt hónapokban több eszközzel is igyekezett csökkenteni a menekültek számát.

Ausztria új határmenedzsment-rendszere

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a menekültválság igenis európai ügy, hogy az osztrákok mostani lépése is már csak reakció a németek lépéseire, akik pedig a svéd kormány novemberi bejelentésére  reagáltak.

Svédország novemberben tette le a fegyvert: megtelt, nem képes több menekültet befogadni, ebben az ügyben így is erőn felül teljesített. A németek azóta már eleve nem engedik be az osztrák-német határon azokat a menekülteket, akik Svédországba szeretnének eljutni. Naponta így 200-300 embert küldenek vissza Ausztriába. Várhatóan péntektől már az osztrákok is csak azokat a migránsokat engedik be, akik Ausztriában akarnak benyújtani menedékkérelmet, vagy akiket Németország várhatóan még befogad. A nem háborús övezetből érkező, csak Nyugaton jobb életet remélő gazdasági menekültek számára lezárták a határt.

A spielfeldi osztrák-szlovén határátkelőnél már meg is kezdődött az új “határmenedzsment rendszer" (ők így nevezik) próbaüzeme: az érkező menekülteket egyenként ellenőrzik és regisztrálják az osztrákok. Minden egyes esetben megvizsgálják, hogy az érkező menekült beengedhető-e Ausztriába vagy visszaküldik Szlovéniába. A tervek szerint februártól a menekültek csakis a spielfeldi határátkelőnél jelentkezhetnek, hogy ügyüket elbírálják.

A döntés láncreakciót indított el a balkáni országokban is.

Szlovénia csütörtökön dönt

Szlovénia alkalmazkodik az osztrák hatóságok elvárásaihoz, ahogyan eddig is együttműködtünk Ausztriával a menekültek fogadásával kapcsolatban – mondta el Vesna Györkös Žnidar belügyminiszter a 24ur.com -nak. A tárcavezető pedig további egyeztetéseket folytatna Béccsel a visszairányított menekültek befogadásáról.

A szlovén nemzetgyűlés csütörtökön dönt arról, hogy milyen változások – esetlegesen szigorítások – lesznek az ország migrációs politikájában. Karl Erjavec külügyminiszter szerint lehetséges intézkedés, hogy Ljubljana kevesebb menedékkérőt vesz át Horvátországtól a jövőben – írja a Vecernji.hr.

A határokon hamarosan életbe léphetnek az új osztrák intézkedések. A szlovén hatóságok viszont már szerdán is megkérdezhetik a Horvátországból érkezőktől, hogy mi a célországuk, holott az új intézkedések csak februártól lépnek életbe.

Korábbi lapértesülések szerint Bécs már tavaly október végén arra kérte a görög vezetést, hogy lassítson a migránshullámon. Szlovénia ekkor elébe ment a problémának: a horvátokkal, a szerbekkel és a macedónokkal egyeztetve elállt a gazdasági bevándorlók befogadásától.

Horvátország: ellenőrzik a célországot

„A hatóságok ezentúl már a belépéskor rögzíteni fogják a migránsokkal kapcsolatban azt, hogy Németországba vagy Ausztriába akarnak-e letelepülni. Alkalmazkodunk az osztrák szigorításhoz” – mondta el Ranko Ostojić horvát belügyminiszter. Követik a szlovén mintát abban is, hogy amint az osztrák szigorítások életbe lépnek, úgy a horvát hatóságok is bevezetik azokat a szerb határszakaszon. A rendvédelmi szervek csütörtökön tanácskoznak az új helyzetről.

Szerbia: csak az Ausztriába és Németországba tartókat engedik át

Szerbia szerdától csak azokat a menekülteket engedi tovább, akik Ausztriában vagy Németországban kérnek menedékjogot, jelentette a Tanjug Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszterre hivatkozva. Vulin szerint azok, akik máshová szeretnének jutni, vagy máshol kérnének menedéket, szerdától sem Horvátországon, sem Szlovénián nem haladhatnak át, ezért a szerb kormánynak is hasonló intézkedést kellett hoznia. A macedón–szerb határon a regisztrációkor minden migránsnak meg kell adnia ezentúl a kívánt célországot is – eddig ilyen feltétel nem volt.

Ellenőrizni azonban nem tudják, hogy akik állításuk szerint Ausztriában vagy Németországban kérnének menedéket, valóban ezekbe az országba akarnak-e eljutni, mondta szerda délután Csikós László szociálisügyi államtitkár az MTI-nek telefonon. Szerinte ha a migránsok eljutnak Németországba, és mégsem akarnak ott megállni, arra a német hatóságoknak kell majd valamilyen megoldást találniuk.

„Láncreakciót indít el a Balkánon az osztrák szigorítás, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kell” – mondta el Ivica Dacic szerb külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján , az akkor még csak terv szinten előkerülő osztrák intézkedések kapcsán. Dacic azt is közölte, hogy megfelelő válaszlépéseket fognak tenni, ha Horvátország, Szlovénia és Ausztria egyoldalúan úgy döntene, hogy Szerbiába küldi vissza a migránsokat.

„Nem fogadjuk a visszafordított embereket, ha egyszer elhagyták Szerbia területét” – mondta el a külügyminiszter. Dacic reméli, hogy az Európai Unió megnyugtató választ talál majd arra, hogy Szerbiát ne biztonságos harmadik országként kezeljék, és ne ráhárítsák a teljes balkáni menekültáradatot.

Macedónia “közlekedési nehézségek” miatt zárja le a görög határt

A macedón belügyminisztérium szerdán bejelentette: ideiglenesen lezárja a görög-macedón határt a menekültek előtt.  Emiatt több száz migráns rekedt görög területen. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, mert Szlovénia a balkáni menekültútvonalon lévő országokat arról értesítette, hogy egy szlovén vasúti szakaszon közlekedési fennakadások vannak.

A szlovének kezdeményezésére Macedónia már november 19-től csak a szír, iraki és afgán menekülteket engedi át a határain, őket is csak görög menekülttáborokban kiállított érvényes papírokkal.

Szijjártó Péter külügyminiszter közleményében reagált a macedón határlezárásra, szerinte egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a schengeni zóna déli határa Görögország északi határára tevődjék át. Szerinte mindez törvényszerű következménye annak, hogy Görögország továbbra sem veszi ki a részét a schengeni kötelezettségekből. Szijjártó csütörtökön Bulgáriában tárgyal Daniel Mitov külügyminiszterrel, a találkozón ez a kérdés is szóba kerül majd.

Rovatok