Index Vakbarát Hírportál

Újabb tízezres tüntetés Moldovában

2016. január 21., csütörtök 22:52

A moldovai kormánykoalíció vezetői meg fogják vizsgálni a Pavel Filip kormányát megerősítő parlamenti szavazás érvénytelenítésének lehetőségét - közölte csütörtökön Chisinauban Igor Dodon, az ellenzéki szocialisták vezetője.

Dodon ezt azt követően mondta, hogy megbeszélést folytatott Adrian Canduval, a moldovai parlament elnökével és a kormánypártok vezetőivel, írja az MTI. Az ellenzéki politikus szerint hivatalos válasz pénteken várható. A kormány lemondatása két módon lehetséges, parlamenti szavazás vagy alkotmánybírósági döntés útján. A szocialisták korábban bejelentették, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a Filip-kormány megerősítését.

Az Európa-barát pártszövetség által támogatott Filip kormánya Nicolae Timofti elnök hivatalában, erős rendőri védelem alatt, szerdán éjfélkor, a sajtó távollétében tette le a hivatali esküt. A kormánynak a parlamenti többség előzőleg a vita mellőzésével szavazott bizalmat, miután az ellenzéki képviselők nem hagyták szóhoz jutni a miniszterelnök-jelöltet.

A kompromisszumos kormányfőként megerősített Filip - aki kevesebb mint egy év leforgása alatt a harmadik miniszterelnök Moldovában - az előző kormányban az informatikai és kommunikációs tárca vezetője volt. A parlament korábban két másik miniszterelnök-jelöltet elutasított. Az új kormány megalakulásával elvileg elhárult az előre hozott választások szükségessége, de a képviselők döntése ellen szerdán több ezren tiltakoztak a törvényhozás épületénél, ahová egy tucatnyi demonstrálónak sikerült is betörnie.

A rendőrség könnygázt vetett be, az incidensben 31 személy megsebesült, köztük a rendfenntartók 27 tagja. Tizenegy rendőr kórházi ápolásra szorult. Csütörtökön ismét 8-10 ezres ellenzéki tüntetés volt a moldovai fővárosban, amelynek résztvevői a kormány és a parlament lemondását követelték. Tiltakoztak a cenzúra miatt is, amiért az állami tulajdonú Moldtelecom kábelszolgáltató lekapcsolta a megmozdulásokat élőben közvetítő tévétársaságok műsorát.

Nicolae Timofti államfő csütörtökre virradó éjjel nyugalomra és az erőszaktól való tartózkodásra szólította fel a lakosságot, illetve önmérsékletet kért a tüntetőktől az Egyesült Államok és az Európai Unió is.

Rovatok