Index Vakbarát Hírportál

Betörtek a tüntetők a moldovai parlamentbe

2016. január 20., szerda 17:02

Összecsapások kezdődtek szerdán Moldova parlamentjénél több ezer ellenzéki tüntető és a rohamrendőrség között, miután a törvényhozás bizalmat szavazott az EU-párti koalícióhoz tartó Pavel Filip miniszterelnök kormányának.

Tiltakozók rohamozták meg a parlamentet Moldova fővárosában, ahol két hónap után iktatták volna be az új kormányfőt és kormányát. Az ellenzéki szocialisták és kommunisták szerint Pavel Filip EU-barát kormánykoalíciója szabálytalanul kapott bizalmat, megszerezve a 101 fős parlament 57 szavazatát.

Az új kormányfő azonban már programját sem tudta bejelenteni a pulpitusról, mert azt az ellenzék foglalta el. A legnagyobb frakciót adó, de ellenzékben lévő szocialisták szerint előrehozott választásokat kellene kiírni.

A chisinaui parlament elé tüntetést szerveztek az ellenzéki szocialisták és a kommunisták, megpróbálva megakadályozni a voksolást.

Magyar idő szerint este hét óra körül a tiltakozók megtámadták és részben áttörték a parlamenti rendőrkordont. Nem sokkal később már az első székek is kirepültek az ülésteremből.

Ez történik most Chisinauban:

Európa legszegényebb országa – egy főre eső GDP-je 2300 dollár, a magyar érték nyolcada – már hosszú ideje kormányzati válságban van. A volt szovjet utódállam – amely rendezetlen, befagyasztott konfliktussal is küzd a lényegében önálló, oroszajkú Dnyesztermenti Köztársasággal – a 2009-ben már szembenézett a parlamentet és az elnöki palotát megrohamozó tömeggel. Akkor a tüntetők, akiknek egy része a Romániával való egyesülést támogatta, azt állították, hogy a Moldáv Kommunista Párt csalással nyerte meg a választást. Az EBESZ szerint azonban a voksolás szabályos volt.

Legutóbb 2014 decemberében voltak választások, amelyen gyenge szereplése ellenére megvédte pozícióját a liberális demokrata-demokrata kormányzó szövetség, míg az első helyen, 22 százalékkal befutott szocialisták és a korábbi elnök, Vlagyimir Voronyin vezette kommunisták (PKRM) 18,1 százalékot szereztek.A hármas koalíció azonban képes volt összehozni Vlad Filattal az 51 fős többséget a 101 fős parlamentben.

A politikust azonban súlyos korrupciós vádakkal őrizetbe vették, mentelmi jogát felfüggesztették. A tavasszal nyilvánosságra került, egymilliárd dollárt érintő sikkasztás az ország bruttó hazai termelésének nyolcad részét teszi ki.

Szeptember óta rendszeresek a tiltakozások az ügy miatt.

A demokratákat vezető Filatot Valeriu Strelet követte, akit azonban bizalmatlansági szavazás buktatott meg október végén. Az azóta eltelt, csaknem három hónapos kormány nélküli helyzetet Pavel Filip kormányának megalakulása zárta volna le.

Filip úgy tűnik, nem ura a helyzetnek. A Ziarul de garda című lapnak arra a kérdésre, hogy mit kíván tenni a tüntetéssel, azt mondta:

Erről beszéljünk később, most más dolgom van.

A Ria Novosztyi szerint nem sokkal később könnygázt és gumibotot vetett be a rendőrség a parlament bejáratánál lévő tiltakozók ellen. Ugyanakkor az épület hátsó bejáratánál ekkor is egymásnak feszültek a tüntetők és az összezáró, de ellenlépéseket nem tevő rendőrök. Többüktől még a pajzsokat is elvették a tüntetők, és kiadták a tiltakozóknak a térre.

Rovatok