Index Vakbarát Hírportál

Izraelben is terjed az Iszlám Állam modellje

2016. január 28., csütörtök 21:28

Fontos részletet hozott nyilvánosságra a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat a tel-avivi lövöldöző profiljából:

a 31 éves izraeli arab férfit az Iszlám Állam inspirálta.

Ez az első alkalom, hogy a Sin Bét közvetlen kapcsolódást állapít meg az Iszlám Állam és egy izraeli merénylő között. A modell egyébként Marseille-től Philadelphiáig ugyanaz: az ISIS-nek a kisujját sem kell mozdítania a terrorsejtek létrehozásához, mindenhol vannak követői, akik egyszemélyes vilajet-eket alapítanak, majd pedig elindulnak valami terrortámadást végrehajtani. Ezek általában nem okoznak nagy pusztítást, olyan óriási traumát, mint a profik által véghezvitt 9/11, vagy a párizsi merénylet-sorozat, arra azonban tökéletesen elegendőnek bizonyulnak, hogy pánikot keltsenek, és elmélyítsék a globális terrorfélelmet. 

Nasat Milhem január 1-jén Tel-Aviv egyik bárjánál egy zsúfolt bár üvegfala előtt állt meg, elővett egy géppisztolyt, majd lőni kezdte a bent tartózkodókat. Ezt követően elmenekült a helyszínről. A biztonsági kamerák felvételei alapján apja által azonosított elkövetőt, Nasat Milhemet a hatóságok egyhetes hajtóvadászat után tűzharcban agyonlőtték. 

A merénylő a támadás után olyan feliratot függesztett ki a bárban, amelyen a Daesh rövidítés, az Iszlám Állam korábbi megnevezésének arab betűszava volt olvasható. Előkerültek korábbi videofelvételekei is, melyeket Milhem arra szólította fel a keresztényeket, hogy térjenek át az iszlámra, vagy a zsidókat és síita muszlimokat szidalmazta. Sőt, ennél voltak már komolyabb tettei is:  2007-ben egyszer már ötéves börtönbüntetésre ítélték, mert megtámadott egy katonát és megpróbálta elvenni a fegyverét. Ügyvédje szerint nem volt beszámítható, a helyi médiában nyilatkozó rokonai és ismerősei szerint pedig gondolkozását alapvetően meghatározta, hogy egy rendőr 2006-ban lelőtte unokatestvérét.

Rovatok