Index Vakbarát Hírportál

Ausztria bekeményített: 50 ezer menekültet toloncolnak ki

2016. január 31., vasárnap 14:40

Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint, írja az MTI. A fő szempont, hogy kevesebb menekült legyen Ausztriában, indoklásuk szerint ugyanis ez jelenti a megoldást a problémákra.

A menekültekkel szemben gyorsított kitoloncolási eljárást alkalmaznak majd, szorgalmazzák az országok között érvényben lévő, további kiadatási szerződések létrejöttét és a visszaküldés miatt indított járatok sűrítését. Bővíteni fogják a biztonságos országok körét, Marokkó, Algéria, Tunézia, Grúzia, Mongólia és Ghána is felkerül a listára. Ezen országokból érkezők kérelmét tíz napig tartó gyorseljárás keretein belül fogják vizsgálni. Svájci mintára pedig 500 eurót adnának azoknak a menekülteknek, akik önként hagyják el Ausztriát.

Január 20-án Ausztria arról döntött, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen 130 ezer lehet a számuk.

Tavaly Ausztriában 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, míg 2014-ben 38, 2013-ban pedig 17 ezret.

Rovatok