Index Vakbarát Hírportál

A zikavírus fertőzött az USA-ban is

2016. február 2., kedd 21:28

A Dalls Megyei Egészségügyi Hivatal bejelentette: szexuális úton zikavírussal megfertőződött pácienst találtak. Ez az első dokumentált ilyen eset az Egyesült Államokban, az eddig talált fertőzöttek olyan országokban kapták el a vírust, ahol azt szúnyogok is terjesztik.

Most, hogy tudjuk, hogy a zikavírus szexuális úton is fertőz, fontos, hogy a nyilvánosság tudomást vegyen erről. A megelőzés leghatékonyabb formája a szexuális önmegtartóztatás után a kondomhasználat.

– mondta Zachary Thompson, az intézmény vezetője. (Korábban is ismert tény volt, hogy a zikavírus terjedhet szexuális úton, az USA-ban ez az első eset.)

Globális egészségügyi vészhelyzet

Hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a vírus miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO).  Margaret Chan, a WHO főigazgatója úgy vélte, szükség van az összehangolt nemzetközi válaszra, utazáshoz kötődő vagy kereskedelmi korlátozások azonban nem várhatóan.

A WHO becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen.

A vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Legutóbb a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet a WHO, azt megelőzően 2009-ben a sertésinfluenza, 2014-ben pedig a gyermekbénulás miatt.

Globális egészségügyi vészhelyzet esetén a járványos térségen kívül eső államokat is arra szólíthatják fel, hogy különféle intézkedéseket vezessenek be a kórokozó vagy a vírushordozó további terjedésének megakadályozására.

Rovatok