Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun harckészültségbe helyezte nukleáris arzenálját

2016. március 4., péntek 00:33

A rá jellemző kulturált módon reagált Kim Dzsongun arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán a nukleáris fegyverkezés miatt példátlanul súlyos szankciókat vetett ki Észak-Koreára: csütörtökön több rövid hatótávolságú rakétát lövetett ki a Japán-tengerre, majd helyi idő szerint pénteken

teljes harckészültségbe helyezte az ország nukleáris arzenálját.
 

Kim Dzsongun azt is bejelentette, hogy a jelenlegi "veszélyes" helyzetben fel kell készülni arra, hogy Észak-Koreának megelőző csapásokat kell végrehajtania az ellenség ellen.

Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy pusztulás fenyegeti Szöult vagy Tokiót. Ugyanis bár Észak-Korea fel tud mutatni sikeres atomrobbantásokat (néhány kilotonnás töltetekkel), illetve sikeres rakétakilövéseket, a két technológiát egyelőre nem sikerült ötvözni; szakértők szerint az ország még nem rendelkezik valódi, bevethető atomfegyverrel.

Azonban a felemásra sikeredett januári kísérlet után az Egyesült Államok is megállapította: Észak-Korea hamarosan elegendő plutóniumot fog dúsítani ahhoz, és a februárinál sikeresebb ballisztikus rakétákat fog fejleszteni ahhoz, hogy komoly fenyegetést jelentsen a világ biztonságára (nyilván ezért is hozták az ENSZ-szankciókat)

(Yonhap News)

Rovatok