Index Vakbarát Hírportál

Aszad: élve vagy holtan

2016. március 13., vasárnap 09:37

Élve vagy holtan, de távoznia kell a hatalomból Bassár el-Aszad szíriai elnöknek.

- adta meg az alaphangot az újabb béketárgyalásokra a szíriai ellenzéket tömörítő tárgyalócsoport vezetője szombat este. Mohammed Allús, a fő ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) főtárgyalója ezt azért tartotta szükségesnek leszögezni, mivel a béketárgyalások nemzetközi szervezői közül sokan a diktátort is bevonnák a fegyverszünetet követő átmeneti időszakba. A szaúdi támogatással alakult Dzsais al-Iszlám milícia politikai vezetőjeként tevékenykedő Allús azonban - nyilván nem függetlenül Törökország és az Öböl-országok véleményétől - leszögezte:

Úgy gondoljuk, hogy az átmeneti időszak csak Bassár el-Aszad (szíriai elnök) bukása vagy a halála után kezdődhet meg.

Az ENSZ által kitűzött menetrend szerint a tárgyalások hétfői kezdetétől számítva hat hónapon belül létre kell jönnie Szíriában egy átmeneti kormánynak és egy új alkotmánynak, majd a rákövetkező 12 hónapon belül parlamenti és elnökválasztásokat kell tartani. 

A damaszkuszi kormányzat azonban elutasítja az ENSZ felszólítását az elnökválasztásra, és az Aszad távozásának követelő hangokat is. Elnökválasztásról kizárólag a szíriai nép dönthet - szögezte le Valid al-Mualem külügyminiszter. A miniszter azt mondta: minden olyan kísérletet visszautasítanak, hogy az elnökválasztást bármilyen formában napirendre tűzzék Genfben.

Ez a szópárbaj előrevetíti azt, hogy a két nap múlva kezdődő genfi tárgyalás sem lesz sokkal sikeresebb, mint a kínos kudarcba fulladt előző próbálkozás, vagy akár a fegyverszüneti egyezmény. 

(MTI)

Rovatok