Index Vakbarát Hírportál

Hajzselével is térítettek már el EgyptAir-gépet

2016. március 29., kedd 15:02 | aznap frissítve

Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy mit miért csinált az EgyptAir szerelmes gépeltérítője, de az biztos, hogy a légitársaságnál fel lehetnek készülve a rendkívüli helyzetekre: ez volt ugyanis az 1935 óta számos név alatt név alatt üzemelő EgyptAir történetének nyolcadik gépeltérítése. Az Aviation Safety Network összesítéséből igyekeztem rekonstruálni a hét korábbi esetet:

  1. A hetvenes évek a gépeltérítések aranykora volt, az EgypAirt 1976. augusztus 23-án érte el a hullám, amikor három fegyveres a Kairó–Luxor belföldi járatot Kadhafi Líbiájába akarta átirányítani. A Boeing 737-esnek azonban nem volt elég üzemanyaga ahhoz, hogy átrepüljön a határon, így a pilóta végül mégiscsak Luxorban tette le a gépet. A gépeltérítők itt elővették a B tervet, és öt, egyiptomi börtönökben ülő terrorista szabadon bocsátását kezdték el követelni. Az egyiptomi hadsereg kommandója azonban lerohanta őket, és a három gépeltérítőt sérülések és halálos áldozatok nélkül sikerült letartóztatni.
  2. 1985. november 24-én már sokkal komolyabb terrorcselekmény történt a 648-as járaton. Az Athénból Kairóba tartó gép felett az Abu Nidal palesztin terrorszervezet két fegyverese vette át az irányítást – harmadik társukat a gép biztonsági őre lelőtte. Ők is a kor páriaállamába, Líbiába akartak menni, de amikor Máltán le kellett szállniuk tankolni, akkor a túszok elengedését követelő máltai hatóságok vonakodására elkezdték lemészárolni az utasokat: tízpercenként egy embert lőttek le és dobtak ki a gépből. Közben megérkezett az egyiptomi kommandó, de a túszszabadító akció balul sült el: az ajtók berobbantása az utasteret is lángra lobbantotta, a káoszban rengeteg utas halt meg, zömük megfulladt a műanyag füstjében. A fedélzeten lévő 95 ártatlan utasból és személyzetből 58-an haltak meg.
  3. A történelem egyik legvéresebb gépeltérítéséhez képest csuklógyakorlatot jelentett, amikor 1993. október 22-én egy kést rántó utas azt követelte, hogy a jemeni Szanaa helyett az ugyancsak jemeni (bár a szocialista blokk által támogatott déli államhoz tartozó) Ádenben szálljanak le. A kapitány azonban nem ijedt meg, csak azért is Szanaában landolt, a férfit pedig letartóztatták.
  4. 1996. március 27-én egy férfi unokaöccsével és tizenéves fiával összefogva térítette el a Luxor–Kairó járatot Líbia felé. A bombákkal fenyegetőző eltérítő „a világ vezetőivel” akart találkozni, Kadhafi ezredesnek pedig egyenesen Istentől vitt üzenetet. A három férfit a líbiai Derna repterén tartóztatták le.
  5. 1999. október 19-én az Isztambulból Kairóba tartó gépre az egyik utas nem önszántából szállt fel, hanem azért, mert hazatoloncoltak Egyiptomba. A férfi azonban feltépte a pilótafülke ajtaját (amit elfelejtettek bezárni), és egy késnek mondott tárggyal nyomatékosítva követelte, hogy forduljanak London vagy Németország felé. A késről kiderült, hogy egy golyóstoll, és a Hamburgban landoló gépről mindenki sértetlenül szállt le – a gépeltérítő bilincsbe verve.
  6. 2000. május 11-én a Kairóból Asszuánba tartó gép egyik utasa előkapott egy doboz hajzselét, és azt mondta az utaskísérőnek, hogy a bombával azonnal felrobbantja a gépet, ha nem mennek Afganisztánba, ahol ő munkát akar keresni. A kinyilatkoztatást követően be akart rontani a pilótafülkébe, de akkor lebirkózták, és Asszuánban átadták a hatóságoknak.
  7. 2009. október 21-én megint az Isztambul–Kairó járaton történt incidens; egy szudáni utas kést rántott egy női utaskísérőre, és azt követelte, hogy
    azonnal induljanak Jeruzsálembe, hogy felszabadíthassa a várost!
     
    A férfit a repülőn utazó két légimarsall hamar lefegyverezte – kiderült, hogy meglehetősen részeg volt.

Rovatok