Index Vakbarát Hírportál

Eltérítettek egy egyiptomi repülőgépet

2016. március 29., kedd 08:26

Kedd reggel egy állítása szerint robbanóövet viselő férfi eltérítette az EgyptAir légitársaság Alexandriából Kairóba tartó gépét a ciprusi Lárnaka repterére. Az Airbus A320-as gépen nyolcvanegy utas volt, de a gépeltérítő a hétfős személyzet és négy külföldi kivételével mindenkit elengedett, és tárgyalásba is bocsátkozott a hatóságokkal. Az első hírek szerint menedékjogot kért Ciprustól. A háttérben a politika helyett a szerelem lehet.

Eltérítették az EgyptAir légitársaság Alexandriából Kairóba közlekedő belföldi járatát kedden reggel. Az Airbus A320-as gép a ciprusi Lárnaka repülőterén szállt le, Omar al Gamal pilóta jelezte a hatóságoknak, hogy a gépet egy fegyveres térítette el. 

Az első hírek még arról szóltak, hogy legalább nyolcvanegy ember, köztük egy fegyveres van az MS181-es járat fedélzetén, de az utasok pontos számáról és a külföldiek arányáról egymásnak ellentmondó adatok keringtek. Az egyik keringő adat az EgyptAiré, mely 56 utasról, 7 fős személyzetről és 1 biztonsági emberről ír. Az egyiptomi légiforgalmi hatóság szerint jó sok külföldi volt a fedélzeten: 8 amerikai, 4 brit, 4 holland, 2 belga, 2 görög 1 olasz és 1 szír. Három külföldi állampolgárt még nem sikerült azonosítani. Menczer Tamás, a magyar külügyminisztérium szóvivője szerint magyar utas nincs a gépen.

Az egyiptomi légügyi hatóság szerint csak a túszejtés végén derült ki, hogy a gépeltérítő nem viselt robbanómellényt, a hatóságoknak addig úgy kellett kezelniük az ügyet, mintha éles robbanószerről lenne szó.

Cipruson válságstábot állítottak fel. A lárnakai repülőteret teljesen lezárták, az oda tartó gépeket egy másik ciprusi reptérre irányítják át. A gépeltérítés hírére az izraeli légierő vadászgépeket küldött a Földközi-tenger fölé.

Az EgyptAir közölte, hogy gyorsan egyezségre jutottak a gépeltérítővel abban, hogy a négy külföldi utas és a hétfős személyzet kivételével minden utast elengednek. Ez alapján szinte biztos, hogy nem az Iszlám Állam akciójáról van szó, a terrorszervezet ugyanis a minél nagyobb pusztításra szokott törekedni.

Az egyiptomi hatóságok sajtótájékoztatóján kiderült, hogy 11 órára már csak a kapitány, a segédpilóta, egy légiutas-kísérő, a biztonsági tiszt és három utas maradt a túszejtővel. 

Fél kettőkor újabb túszok hagyhatták el a gépet, így már csak négyen maradhattak. Kicsit később 3 túsz szaladt ki az első ajtón, egy negyedik férfi pedig a pilótafülke ablakán mászott ki. Mikor a túszejtő egyedül maradt a gépben, elfogták. 

Nem kellett volna követni a gépeltérítő utasításait

David Learmont, a BBC által megkérdezett repülésbiztonsági szakértő szerint a pilóta helytelenül cselekedett, amikor követte az állítólag bombamellénnyel felszerelt gépeltérítő utasításait. A kapitánynak ugyanis a protokoll értelmében mindig 100 százalékig bíznia kell a biztonsági ellenőrzésben, és azt kell feltételeznie, hogy utas nem csempészhet fel robbanószerkezetet a fedélzetre. 

Az egyiptomi repülésügyi minisztert is szembesítették ezzel a kérdéssel, de ő ennek kivizsgálását későbbre ígérte. 

Ezt tudjuk a gépeltérítőről

A gépeltérítést egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára, és ahogy egyre többet tudni meg az eltérítőről, úgy válik egyre valószínűbbé, hogy magánakcióról van szó:

Egyiptomi külügyminisztériumi források sajátos stílusban erősítették meg a Guardiannek a magánjellegű motivációt:

Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az.

Az épp Brüsszelben tartózkodó ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadész is kizárta a terrorista motivációt, és megerősítette, hogy a szerelmi bánattól szenvedő ember volt feleségével akart találkozni Cipruson. 

Az egész egy nőről szól.

Tavaly már egyszer megbukott az egyiptomi légi biztonság

Az egyiptomi légi biztonsággal kapcsolatban már a sarm-es-sejki terrortámadásnál is komoly problémák merültek fel. Az Iszlám Állam Sínai-félszigeti tartományának emberei ugyanis játszi könnyedséggel csempészték fel az orosz chartergép fedélzetére a bombát. Ahogy annak idején egyiptomi biztonsági tisztek – persze névtelenül – nyilatkozták a sarm-es-sejki reptér biztonsági hiányosságairól:

A sarm-es-sejki merényletet követően külföldi segítséggel állítólag javítottak a biztonságon, de kíváncsiak vagyunk, az EgyptAir gépeltérítője hogyan tudott egy bombaövvel átmenni a testszkenneren.

Rovatok