Index Vakbarát Hírportál

21 terrorista halt meg egy kenyai rajtaütésben

2016. május 25., szerda 11:26

Kenyai katonák végeztek az as-Sabáb iszlamista terrorszervezet 21 harcosával. Az Afrikai -unió közös terrorizmus-ellenes hadműveleteiben részt vevő kenyaiak Szomália területén ütöttek rajta az iszlamistákon - írja a Reuters a kenyai hadseregre hivatkozva. A hadseregnek nem voltak veszteségei.

A főleg az al-Kaidához  köthető szervezet 5 halottat és 8 sebesültet ismert el, de állítja, egy katonai járművet sikerült felgyújtania. 

Az as-Sabáb igazi rákfene, mely 2011-ig ellenőrzése alatt tartotta  Szomália nagy részét, ahonnan lényegében minden állami funkciót sikerült kigyomlálnia. Ekkora azonban az Afrikai Unió közös erőfeszítésének köszönhetően Mogadishuból sikerült kiszorítani a terroristákat, de az as-Sabáb Szomália több régiójában is komoly hatalmi tényező maradt. 

A szomáliai polgárháborúról itt írtunk>>>>>>>>>>>>>>>>

A terroristák - melyeket az amerikai drónok is szorgosan ritkítanak - Kenyában is szorgosan szövik terveiket. Januárban például egy egész laktanyát sikerült kiirtani, és 2015-ben is 148 ember halt meg a Garissa Egyetem elleni támadásban. A közelmúlt harmadik legsúlyosabb merénylete 2013-ban, egy nairobi bevásárlóközpontban történt, ahol 67 embert mészároltak le. 

Rovatok