Index Vakbarát Hírportál

Érik a népszavazás a csexitről

2016. július 1., péntek 13:30

Népszavazást tartana Csehország európai uniós, illetve NATO-tagságáról Miloš Zeman cseh államfő, aki erről pénteken beszélt egy dél-morvaországi lakossági fórumon, a brit EU-tagság feladásával (brexit) kapcsolatos kérdésre válaszolva, jelentette az MTI.

"Nem értek egyet azokkal, akik támogatják az EU-ból történő kilépést, de

mindent megteszek annak érdekében, hogy legyen egy népszavazás, amelyen kinyilváníthatják véleményüket. Ugyanez vonatkozik a NATO-ra is

- jelentette ki a cseh közszolgálati rádió szerint Velké Mezirícíben a köztársasági elnök, aki munkalátogatáson tartózkodik Dél-Morvaországban. Azt mondta, hogy ha a népszavazás megvalósulna, ő a kilépés ellen szavazna.

Csehország számára az EU-ból való távozás kedvezőtlen lenne, mert Prága többet kap a közös kasszából, mint amennyit befizet Brüsszelbe - magyarázta álláspontját Miloš Zeman. Ami pedig a NATO-t illeti, az elnök szerint ez a szervezet a biztosítéka Csehország biztonságának a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben.

Miloš Zeman álláspontjával ellentétben Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a brit EU-népszavazás után, amelyben a britek a kilépés mellett döntöttek, ismételten azt bizonygatta, hogy Csehországban nincs szükség népszavazásra, amit jelenleg kisebb parlamenten kívüli pártok szorgalmaznak. A cseh parlamenti pártok közül az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) ugyan nagyon euroszkeptikus, de az EU-ból való kilépést vagy népszavazást erről eddig nem szorgalmazott. A cseh kormány nem számol semmiféle népszavazással, amely megkérdőjelezné Csehország tagságát az EU-ban vagy a NATO-ban - reagált az államfő kijelentésére Martin Ayrer, a cseh kormány szóvivője.

Csehország kilenc másik országgal - köztük Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával - együtt 2004-ben lett az Európai Unió tagja.

A kormány nem számol népszavazással

Nem számol a cseh kormány semmilyen népszavazással, amely kétségbe vonná vagy veszélyeztetné Csehország NATO és Európai Uniós tagságát, nyilatkozta Zeman elnök referendum-ötletére reagálva a Sobotka-kormány szóvivője, Martin Ayrer. Hozzátette, a Cseh köztársaság hosszútávú külpolitikai prioritása és a cseh nemzeti érdek a NATO és az EU tagság megtartása.

Csak egy stabil, összetartó és működőképes Európai Unió garantálhatja a Cseh Köztársaság biztonságos fejlődését a jövőben. "A cseh kormány éppen ezért nem tervez olyan lépéseket tenni, amely kétségbe vonná Csehország hosszútávú külpolitikai érdekét és EU-tagságát, tehát nem számol semmilyen népszavazással - tette hozzá a kormányszóvivő a CTK cseh hírügynökség kérdésére.

Rovatok