A Brain Bar vendége elmesélte nekünk, szerinte hogyan vesz részt hazánk a hatalmi játékokban.
Franciaország és Németország meghökkentő javaslattal állt elő.
Az ügyfelek azonnal felkapták a fejüket.
Segíthet a fintech.
Enged a brit kormány.
Megcsappantak a Brexit után.
Jelenleg nem látni, mivel állíthatná meg a lejtmenetet a brit miniszterelnök.
Jövőre elkezdik bevezetni az új szabályt.
Úgy fogalmazott, hogy a brexitről szóló vita „immár a múlté, és ott is van a helye”.
A rossz állapotban lévő brit pártban többen is megkezdték csendes kampányukat.
Ez az első alkalom, hogy egy járműipari cég arra szólította fel a brit kormányt, tárgyaljon az EU-val a brexitről.
Mert hozzájárulnak az ország gyarapodásához.
Várható volt a kiemelt érdeklődés, de ekkora rohamra senki sem számított.
Az Agatha Christie-nek is ihletet adó vonal megváltozik.
Bűnözőként adták át őket a francia hatóságoknak.
A brexit legnagyobb problémáját simítaná el.
A foglalások száma már a felére csökkent.
Viszont van olyan statisztika, amiben megfordult a a trend.
1998 nagypénteke után pozitívabb jövő elé néztek az északírek, mint 25 évvel később.
Nagy-Britannia és Észak-Írország kereskedelmi kapcsolatának tisztázása volt a cél.
Magyarország és Nagy-Britannia közös problémáiról egyeztettek.
Üdvözölte a windsori megállapodást.
A brit belügyminisztérium ma ismertette a részleteket.
A bukott miniszterelnök úgy fogalmazott, neki nehéz lenne megszavaznia azt.
De az igazán fontos kérdés továbbra is az, hogy ezt a britek és az északírek elfogadják-e.
A részletekről hamarosan sajtótájékoztatót tartanak.
Egyre kevesebb előadó engedheti meg magának a nemzetközi fellépéseket.
Az ír kormányfő vasárnapi nyilatkozata szerint az ügy a megoldás felé araszol.
A románok állnak a lista elején.
Ki gondolta volna, hogy a brexit ennyire megnehezíti a brit kormány életét?
Megnéztük, mit hozott a briteknek a távozás az unióból.
Felmérés készült arról, hogy mekkora a munkaerőhiány.
A pártelnök szerint azonban szorosabb kereskedelmi kapcsolatokra van szükség az EU-val.
2022. december 23., 05:55
A kereskedők többsége úgy látja, rosszul járt.
2022. november 25., 09:39
A lista élén a románok állnak.
2022. november 22., 06:08
A brit kormány nem tartaná magát uniós előírásokhoz.
2022. november 20., 14:48
Egy felmérés szerint a britek 56 százaléka hibás döntésnek tartja a Brexitet.
Michael O’Leary meg van elégedve az új brit miniszterelnök személyével.
„A brexit a lassú halál, amely évek óta kivérezteti az Egyesült Királyságot.”
A projekt szóvivője szerint sikeres az Unboxed.
2022. szeptember 12., 08:05
Kemény fellépést ígér a brexit máig vitás kérdéseinek elintézésében is. Hegyi Gyula írása.
2022. szeptember 6., 17:26
Visszatér a Thatcher-karakter?
2022. augusztus 21., 07:29
Új korszak kezdődik a filmgyártásban.
2022. augusztus 4., 17:19
Nem engedték felszállni a Spanyolországba tartó gépre.
Egy francia képviselő szerint részben a brexit okolható a hosszú várakozásért a Csalagút előtt.
Európában húsuk csemegének számít.
Komoly gazdasági problémákat okozott.
Londonban járt a külügyminiszter.
Szélesedik a szakadék az EU és Nagy-Britannia között.
Indokolatlan lehetett a díjemelés.
Az EU 5,4 milliárd euró összegű tartalékból nyújt támogatást a leginkább érintetteknek.
A Brexithez kapcsolódó észak-írországi jegyzőkönyv hétfőn bejelentett, egyoldalú brit módosítási terv miatt.
Így segítették meg a kormányközeli üzletembereket.
A brexit miatt kibújhattak a szigorú EU-s szabályozás alól.
Fia egy szóval reagált: „magnifique”.
Gondok adódtak az egyészségügyi ellátással.
Maros Sefcovic II. Erzsébet trónra lépésének 70. évfordulóján elhangzottakra reagált.
Az Észak-Írországot érintő jegyzéket módosítaná.
Nem lesz „frexit”, csak lazább EU-tagság.
A papírmunka elterelte erről a figyelmet.