Jelenleg nincs túl jó állapotban a brit Konzervatív Párt: az elmúlt évet három miniszterelnökkel befejező párt úgy fordul rá a nyári szünetre, hogy a közvélemény-kutatásokban még mindig magabiztosan vezet a Munkáspárt, ráadásul a csúfos májusi önkormányzati választásokon elért vereséggel egyre valószínűbb, hogy a következő parlamenti választás után ellenzékbe szorulnak – 2010 óta először. Így nem meglepő, hogy a párton belül már elindult egy rendeződés, hogy a jelenleg elkerülhetetlennek tűnő kormányváltás után ki vegye át majd a stafétát Rishi Sunak után.
Recesszió, rekordszámú migráció, újabb miniszteri botrányok, orvosi sztrájkok – csak a múlt héten az alábbi szalagcímekkel találkoztak a britek, amennyiben a reggeli teájuk mellé átlapozgatták a brit napilapokat.
Ez a pár esemény is jól mutatja, hogy elég hosszú hetet tudhat maga mögött Rishi Sunak brit miniszterelnök, ami miatt már ő is érezheti: kevés ideje van, ha a következő parlamenti választás után meg szeretné tartani jelenlegi munkáját a Konzervatív Párt élén, a zászló pedig jelenleg egyáltalán nem neki áll.
A hónap elején az önkormányzati választáson csúfos vereségbe belefutó kormányzó torykkal a britek egyre elégedetlenebbek, ez pedig Rishi Sunak pozícióját sem erősíti meg a párton belül.
Utóbbit jól mutatja, hogy
az elmúlt időben néhány párttársa már finoman elkezdett kibeszélni a miniszterelnök kommunikációs irányából.
A sort először Suella Braverman belügyminiszter kezdte, aki a május 15. és 17. között tartott, A Konzervativizmus Országos Konferenciáján (National Conservatism Conference), a leginkább a Konzervatív Párt jobbszárnyát és keményvonalas brexitereit felvonultató rendezvényen szúrt finoman oda miniszterelnökének, miközben beszédében többek között bevándorlásellenes húrokat pengetve arról értekezett, hogy a brit gazdaságot úgy kellene átalakítania a kormánynak, hogy ne függjön az olcsó, képzetlen, külföldi munkaerőtől – ez egyébként a 2019-es, földcsuszamlásszerű konzervatív győzelem során a párt egyik legnagyobb ígérete volt.
Beszéde több ponton is rezonált a toryk szélsőjobboldali párttagjainak a nézeteivel (bevándorlásellenesség, antiwoke-izmus, nemzeti identitás, elitellenesség, kultúrharc), amiért a helyszínen vastapssal fogadták. Azonban produkciója nem mindenkinél aratott elsöprő sikert: a The Guardiannak több moderált képviselő is név nélkül kritizálta a jelenleg belügyminiszteri posztot betöltő 43 éves politikusnőt, amiért
ezzel nem hivatalosan, de kvázi bejelentkezett a tory pártelnöki pozíciójáért folyó csendes versenybe.
De az elmúlt időben ugyanúgy kritizálta Sunakot Boris Johnson korábbi belügyminisztere, Priti Patel, aki arra szólította fel a pártot, hogy állítsák meg a hanyatlást – bár konkrétan nem említette a miniszterelnököt, de a Bravermanhoz hasonlóan a párt jobbszéléhez sorolható exbelügyminiszter a párt centrista szárnyát okolta a toryk választási sikertelenségéért.
Míg Sunak elődje, az Egyesült Királyság történetének legrövidebb miniszterelnöki ciklusát magáénak tudó Liz Truss többnapos tajvani látogatásán szólította fel arra a miniszterelnököt a G7-csúcs előtt, hogy lépjen fel határozottabban Kínával szemben azzal, hogy Tajvant is vegye be hivatalosan is a szövetségi rendszerébe.
Sunak és szóvivője Truss konkrét odaszúrásán kívül egyik esetben sem tett éles nyilatkozatokat: Braverman beszéde kapcsán azt magyarázták, a miniszterelnök tisztában volt Braverman beszédével, és a belügyminiszter valójában a kormány nézeteit fejtette ki.
Azt, hogy Patel egy Boris Johnsont pártoló, párton belüli csoportosulás konferenciáján beszélt, még csak szóra se méltatta – ezen a konferencián egyébként olyan keményvonalas brexiterek szólaltak még fel, mint Jacob Rees-Mogg, vagy a korábbi kultúráért felelős miniszter, a kultúrharcos Nadin Dorris.
Annak ellenére, hogy Sunak finoman fogalmazva sem túl ideális helyzetet örökölt Boris Johnson és Liz Truss után, úgy tűnik, vannak olyan párttársai, akik szerint letelt a türelmi időszak, és eljött az ideje, hogy az Európai Bizottsággal letárgyalt windsori keretrendszeren kívül néhány sikert is felmutasson a posztját már több mint hét hónapja betöltő miniszterelnök.
A májusi önkormányzati választások óta ugyanis érezhetően nőtt az elégedetlen tory képviselők hangja – akár név szerint, akár csak újságcikkek meg nem nevezett forrásaként –, akik közül többen is arra játszanak, hogy a következő, legkésőbb 2025 januárjában tervezett parlamenti választáson majd megbukik a miniszterelnök, addig pedig a jelenleg betöltött pozíciójukat a kormányzás helyett inkább saját politikai brandjük építésére használják fel.
Arra pedig nagy esély van, hogy 2010 után most először kiveszik a Konzervatív Párt kezéből a kormányzást.
A Keir Starmer vezette Munkáspárt már hónapok óta fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban, a hónap eleji önkormányzati választáson pedig összesítve 9 százalékponttal több szavazatot szerzett a Starmer által egyfajta Tony Blair-i harmadikutas, centrista-neoliberális irányvonalat követő párt.
Már csak emiatt is lóg a kard a jelenlegi miniszterelnök feje felett, miközben emellett sokasodnak a problémák, amelyek a brexiter szavazóikat idegeníthetik el a párttól:
A miniszterelnök a migráció kapcsán azzal védekezett, annak többsége nem az ő miniszterelnöksége alatt történt. Emellett ígéretet tett, hogy a jövőben nem engedélyezik, hogy például brit egyetemre kerülő külföldiek a családtagjaikat is az országba költöztessék, míg az illegális migráció kapcsán ismét tárgyalásokat kezdeményez uniós tagállamokkal, hogy visszatartsák az Egyesült Királyságba igyekvőket.
Ugyanakkor az EU-s jogszabályok eltörlése kapcsán továbbra is tartja magát, hogy azt pár hónap alatt nem lehet megtenni – Kemi Badenoch kereskedelmi miniszter emiatt volt kénytelen lemondani, pedig a fogadóirodák szerint távozása előtt ő volt az egyik legesélyesebb a Sunak utáni Konzervatív Párt vezetésére erős kultúrharcos hozzáállása miatt.
Néha pedig a torykkal szimpatizáló konzervatív sajtó sem kíméli a jelenlegi pártvezért: nemrég a The Telegraph például arról írt, hogy a múlt héten gyorshajtás miatt az állását majdnem elvesztő Bravermannal szemben csak azért nem indított etikai vizsgálatot – Sunaknak azt kellett mérlegelnie, belügyminisztere megsérthette-e a miniszteri etikai kódexet –, mert
Sunaknak nincs elég ereje a párton belül, és a miniszterelnök nem engedhet meg magának egy harcot a Bravermant támogató párt keményvonalas brexiterekkel szemben.
Ugyanakkor mint azt a cikk megjegyzi, Sunak alapvetően két rossz közül választhatott, amiből a jövőre nézve valószínűleg az optimálisabbat választotta: ugyanis vagy felvállalt volna egy teljes frontos harcot a keményvonalasokkal, vagy pedig ugyan pár napig rossz cikkek születnek róla a sajtóban, amiért hezitálás után sem indított el egy külső vizsgálatot a szabályt szegett miniszterével szemben, de talán ezzel elérheti, hogy Braverman ne álljon ki mögüle – ráadásul belügyminiszterként elsősorban őt terheli a toryk szerinti hibás migrációpolitika, így egyszerre kenyerezte le és gyengíti potenciális kihívóját.
Annak ellenére, hogy Boris Johnson tavaly botrányt botrányra halmozva megbukott, majd pedig a Liz Truss kérészéletű miniszterelnöksége utáni pártelnökversenyben nem tudott felmutatni elég támogatót, ami miatt végül elállt az indulástól,
több képviselő is a konfrontatív Johnsont szeretné pártelnöknek, ráadásul a brexiter szavazók is jobban kedvelik a kompromisszumokban hívő Sunaknál.
A Sunakot kritizáló hangok is mind a párt keményvonalas brexiter szárnyához tartoznak, és a májusi önkormányzati választás óta több alkalommal is arról beszéltek e csoporthoz tartozó politikusok, hogy Johnson leváltása hiba volt.
Az elmúlt időszakban az Egyesült Államokban republikánus politikusoknak beszédeket tartó – és Donald Trumppal vacsorázó – Johnson ellen még továbbra is nyomoz egy bizottság, hogy a partygate alatt hazudott-e a parlamentnek a lezárások alatti bulikákról. Ráadásul az elmúlt hetekben újabb információk kerültek napvilágra, amikor Johnsonék megszeghették a kormány által előírt távolságtartási előírásokat a koronavírus-járvány alatt.
A kormány pedig most amiatt van nehéz helyzetben, mert el kell dönteniük: kiadják-e a rendőrségnek a pandémia alatt Johnson minisztereivel és tanácsadóival folytatott WhatsApp-üzenet-váltásait, vagy nem. Ha kiadják, az lényegében Johnson karrierjének a végét jelentené, amivel elhallgattatnák a brexiterek körében még népszerű bukott kormányfőt és elgáncsolhatnák lehetséges visszatérését.
Ugyanakkor ez tovább élezné a Sunak és Johnson közötti proxyháborút a párton belül,
ráadásul Sunak néhány minisztere figyelmeztetett: ez a jövőre nézve rossz precedenst teremthet, és egyszer majd az ő beszélgetéseiket is kiadhatja az utánuk következő kormány.
A Johnson-párti, jobboldali toryk szerint eleve boszorkányüldözés zajlik a pandémia alatt bulikázó egykori miniszterelnökkel szemben, és az egésznek az a célja, hogy lejárassa őt és a párton belüli támogatóit. Sőt, a zaklatás vádja miatt lemondó Dominic Raab miniszterelnök-helyettes távozását is egy ellenük zajló politikai összeesküvésnek tartják a brit hivatalnokok egy szerintük túlzottan EU-párti csoportja részéről.
Ez pedig újabb konfliktust hozott a keményvonalas brexiterek és a moderáltak között, mivel utóbbiaknak már elegük van abból, ahogy a Johnson-pártiak mindent támadásként értékelnek. Az iNewsnak név nélkül nyilatkozó
moderált toryk szerint Sunak helyett a Johnson-pártiak azok, akik ellehetetlenítik a jó kormányzást,
és szerintük a túlzó, némelyik szerint kultuszszerű vonzalmuk Johnson iránt az, ami leginkább árt a pártnak.
Egy, a lapnak nyilatkozó veterán politikus szerint ugyan Johnson korábbi szövetségeseinek a nyilatkozatai nagy hullámokat vernek a sajtóban, de a párt többségét nem adják, sőt a legtöbb képviselő már türelmetlen velük szemben.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Johnson-pártiak feladnák céljukat, hogy visszaszerezzék a pártelnöki széket. Ők eleve úgy gondolják, hogy a párt támogatottságának a csökkenéséért és a sikertelenségért Sunak és az őt támogató moderáltak a felelősek, ezért a megoldás Johnson visszatérése – vagy egy elvtársuk megválasztása – lenne.
Olvasatuk szerint Johnson megbuktatása eleve nem volt demokratikus, ráadásul a The Telegraphnak egy név nélkül nyilatkozó Johnson-párti szerint Johnson bukása eleve Sunaknak köszönhető, mivel a Johnson-kormányban való lemondásával indította el az egykori miniszterelnök – majd olvasatuk szerint aztán a párt – bukását.
Azonban jelenleg látványos csata a Johnson-párti, keményvonalas brexiterek és a moderált, Sunak-támogatók között nem várható:
azzal a pártban mindenki tisztában van, ha ezt a meccset a parlamenti választás előtt játszanák le, akkor semmi esélyük nincs, hogy labdába rúgjanak.
Így jelenleg egy-két hangosabb és élesebb nyilatkozaton kívül mindkét oldal a kivárásra játszik: a Johnson-pártiak a jelenleg elkerülhetetlen választási vereségre, ami után visszaszereznék a párt irányítását, míg a moderáltak arra, hogy a független bizottság kimondja, Johnson hazudott a parlamentnek a lezárások alatti bulikákról. Utóbbi ugyanis Johnson karrierjének vége mellett a Johnson-pártiak párton belüli eljelentéktelenedését is magával hozhatja.
(Borítókép: Rishi Sunak. Fotó: Jordan Pettitt / PA Images / Getty Images)