Index Vakbarát Hírportál

A spanyol alkotmánybíróság állt a katalán elszakadás útjába

2016. augusztus 1., hétfő 19:18

A spanyol alkotmánybíróság hétfői döntésével felfüggesztette a katalán parlament múlt heti határozatát, ami a Spanyolországtól való egyoldalú elszakadás menetrendjét tartalmazta, írja az MTI. A testület egy korábbi döntésében a katalán elszakadási törekvéseket alkotmányellenesnek nyilvánította, így most arra is választ várnak a katalán parlament elnökétől, miért tette lehetővé a parlamenti vita és szavazás megtartását.

Az alkotmánybíróság a törvényhozás elnökét és Carles Puigdemont katalán elnököt is figyelmeztette, hogy a döntéssel való szembeszegülésnek következményei lehetnek. Egy tavalyi törvénymódosítás eredményeként akár 9,4 millió forintos büntetés, tisztségükből való felfüggesztés és büntetőeljárás várhat azokra, akik nem tartják be a testület rendelkezéseit.

Az Együtt az igenért (Junts pel sí) és a Népi Egység (CUP) által támogatott, de minden más párt által elítélt elszakadási terv szerint a katalán nép joga egy saját alkotmányozó folyamat kezdeményezése. Erről népszavazást tartanának, majd kihirdetnék az elszakadást, elkészítenék a katalán köztársaság alkotmányát, amelyet egy újabb népszavazással erősíttetnének meg. Az elmúlt években felerősödtek a katalán elszakadási kezdeményezések, de ez az első olyan eset, ahol Katalónia nyíltan szembeszállt az alkotmánybírósággal.

Rovatok