Index Vakbarát Hírportál

Áll a bál Ankara és Bécs között

2016. augusztus 5., péntek 21:08

Feszült a viszony Ausztria és Törökország között. Először Christian Kern osztrák kancellár puszta "fikcióként" állította be Törökország EU csatlakozását, majd pénteken pedig Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a "radikális rasszizmus fővárosának" nevezte Ausztriát. Be is rendelték a bécsi török nagykövetet az osztrák külügybe, számolt be róla az MTI.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter Cavusoglu kijelentései után  szinte azonnal azt javasolta Ankarának, hogy "moderálja szóhasználatát, illetve belpolitikáját, és inkább végezze el a házi feladatot".

A TGRT hírcsatornának adott interjújában a török diplomácia vezetője "ocsmánynak" nevezte Kern szavait, és teljességgel visszautasította azokat. Kern szerdán Törökország demokratikus és gazdasági hiányosságaira hivatkozva azt mondta: az európai vezetők megvitathatnák a csatlakozási tárgyalásoktól történő visszalépés lehetőségét.

Az amerikai-török viszony nagyon megromlott a július 15-i  puccskísérlet után, ezért nagy jelentősége lehet annak, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter augusztus 24-én az országba látogat, amit Cavusoglu most hozott nyilvánosságra. Erdogan az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot vádolja a puccskísérlet megszervezésével, akit Washington bizonyítékok híján nem ad ki Ankarának.

A török társadalomban zajló átfogó tisztogatásokról beszélve Cavusoglu rámutatott: "Lehetetlen zéró hibával" végrehajtani a tisztogatásokat. Jelenleg "azon fáradozunk, hogy meghatározzuk, kik állnak kapcsolatban a Gülen-féle terrorszervezettel" - mondta. Cavusoglu szerint Gülen emberei "a legjobb helyekre" szivároghattak be, köztük akár - ahogy a külügyminiszter sejtetni engedte - Törökország európai külképviseleteibe is.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok