Index Vakbarát Hírportál

Legmagasabb harci készültségben az ukrán hadsereg

2016. augusztus 11., csütörtök 14:27

Oroszország nagyobb létszámú és korszerűbb felszereléssel ellátott erőket telepített az utóbbi napokban az ukrán határra a Krím félsziget mentén - közölte csütörtökön Oleh Szlobodin, az ukrán határőrség szóvivője az MTI szerint.

Egyértelműen elmondhatjuk, hogy a március óta ott állomásoztatott orosz csapatokat most újakkal váltják fel. Ezek a katonák modernebb felszereléssel érkeznek, és deszantosok is vannak köztük. Az elmúlt napokban megerősítjük a csapatokat a határon

– tette hozzá az ukrán szóvivő. Pár órával később az is kiderült, hogy az ukrán hadsereget a legmagasabb szintű harci készültségbe helyezték.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán azzal vádolta meg Kijevet, hogy terrorista taktikákkal próbál új konfliktust provokálni, és destabilizálni igyekszik a Krímet, amelyet Moszkva 2014-ben magához csatolt. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) pedig konkrétan azt állította, hogy az ukrán hírszerzés által szervezett terrorakciót akadályoztak meg az oroszok a Krím félszigeten még vasárnap.

A Reutersnek az ukrán védelmi minisztérium azt mondta, mindez hamis információ és orosz provokáció. Utóbbit erősíti az is, hogy közben a közösségi oldalakra töltött képek és videók szerint az oroszok már az állítólagos terrorcselekmények előtt, augusztus 6-án, szombaton elkezdtek csapatokat mozgatni a Krímbe.

Ráadásul nyolc évvel ezelőtt, 2008-ban épp a pekingi olimpia megnyitója idején indított inváziót az orosz hadsereg Grúzia ellen Dél-Oszétiában. Szakértők a riói olimpia előtt arra figyelmeztettek:  Moszkva ismét a sporteseményt használhatja majd arra, hogy azzal „rátakarjon" egy újabb esetleges katonai cselekményre. Az állítólagos ukrán terrorkísérletek a félelmek szerint arra lehetnek jók, hogy Moszkva esetleg ezekre hivatkozva indítson újabb offenzívát.

Egyelőre senki nem tudja, mi fog történni a Krímben, a helyzet azonba egyre feszültebb.

A krími bábállam már Amerikát vádolja

Az állítólagos incidensre hivatkozva Putyin lemondta a kelet-ukrajnai válság rendezéséről egyezkedő „normandiai négyek” – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – következő csúcsszintű tanácskozását, írja az MTI. Ezt szeptember elején, a G20-csoport hangcsoui találkozója alkalmából tartották volna meg.

Szerhij Akszjonov, a megszállt ukrán terület bábkormányának, a „Krími Köztársaságnak″ a vezetője szerint a tervezett terrorakciók mögött az amerikai külügyminisztérium áll, mert az ukrán tisztségviselőknek maguktól nem lenne merszük ilyen lépéseket tenni. (Megjegyzés: az MTI idézőjelek és kommentár nélkül, mintha csak egy legitim államalakulat tényleges vezetője lenne, úgy hivatkozik Akszjonovra, a „Krími Köztársaság vezetőjére".) 

Akszjonov arról is beszélt, hogy szerinte Kijev most már Ukrajna határain kívül is be akarja vetni azt a terrort, amelyet eddig a saját polgárai ellen alkalmazott. Egyenesen azt javasolta, hogy

a diverzánsokkal ugyanúgy járjanak el, ahogy „a földművesek a varjakkal”: öljék meg, és a határ mentén akasszák ki őket, hogy a többieket elriasszák. 

Az orosz fekete-tengeri flotta közben csütörtökön bejelentette, hogy háromnapos gyakorlatba kezdett, amelyen „a víz alatti diverzánsok elhárítására képezik ki a tengerészeket″.

Rovatok